A légi utasok jogaiért tett lépéseket az Unió

Olvasási idő kb. 2 perc

A most közzétett dokumentumok az Európai Unió Bíróságának 2016 óta hozott ítéleteit foglalják össze, és megkülönböztetett figyelmet fordítanak a fogyatékossággal élő és mozgáskorlátozott légiutasok jogaira.

Az Európai Bizottság 2016 óta tesz közzé iránymutatásokat, hogy kezelje a nemzeti végrehajtó szervek, az utasok és az utasokat tömörítő egyesületek, valamint a repülési ágazat képviselői által felvetett leggyakoribb problémákat. Most  felülvizsgálták ezeket – szúrta ki az Economx.

Az utasok jogait egységesíteni kell

Az Európai Bizottság frissített értelmező iránymutatásokat adott ki, amelyek célja, hogy segítsék a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára. A hétfőn közzétett dokumentumok az Európai Unió Bíróságának a közlekedéssel kapcsolatos perekben 2016 óta hozott ítéleteit foglalják össze, megkülönböztetett figyelmet fordítva a fogyatékossággal élő és csökkent mozgásképességű légiutasok jogaira.

Késni az utasnak sincs joga, nemcsak a légitársaságnak
Fotó: Carlos Barquero / Getty Images Hungary

A közlemény kiemeli, hogy az uniós szinten meghatározott utasjogokat a közlekedési szolgáltatóknak kell biztosítaniuk, és a nemzeti szerveknek kell érvényre juttatniuk. Az eltérő nemzeti intézkedések összezavarhatják az utasokat, és probléma esetén nehézséget okozhat nekik, hogy megtalálják, kitől, illetve melyik hatóságtól kérhetnek segítséget.

Az Európai Bizottság által közzétett Eurobarométer-felmérés szerint az európaiak többsége továbbra sem érzi úgy, hogy elegendő információval rendelkezne az utasjogokról. A felmérésben részt vevők 33 százaléka ismeri a vasúti utazáshoz, 27 százaléka a légi közlekedéshez, és mindössze 16 százaléka a hajózáshoz kapcsolódó utasjogokat. A fogyatékossággal élő vagy mozgáskorlátozott válaszadók 84 százaléka viszont tisztában van saját jogosultságaival. 

Idehaza is jelentősen megnövekedett a légi járatokkal kapcsolatos panaszok száma, emiatt a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a napokban felhívást intézett a légitársaságok felé, hogy tartsák be az európai uniós jogszabályokat. A szervezet szerint nem mindig tájékoztatják megfelelően az utasokat sem elektronikus úton, sem a reptéri munkatársak bevonásával, ami miatt a kormányhivatal is eljárásokat indított

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.