Szigorít az Egyesült Államok: több millió forint letétet kérhetnek a turistáktól

Olvasási idő kb. 1 perc

Az Egyesült Államok akár több millió forint letéthez kötheti egyes turistáknál a vízum kiadását.

Az Egyesült Államokba látogató egyes turistáktól jelentős összegű, akár több mint 5 millió forintnak megfelelő letétet követelhetnek egy két hét múlva induló kísérleti programban – írja a Reuters.

3,5 millió forint letétet kérhetnek az Amerikába utazóktól

Az új vízumszabály augusztus 20-tól körülbelül egy évig lesz érvényben. A konzulátusi tisztségviselők három lehetőség közül választhatnak majd az új szabály alá eső vízumkérelmezőknél: 5, 10 vagy 15 ezer dollár letétet kérnek a beutazás előtt, de általában 10 ezer dollár (közel 3,5 millió forint) lesz a kaució összege.

Több millió forint letétet kérhetnek az Amerikába készülő turistáktól
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A pénzt visszatérítik az utazóknak, amennyiben a vízum feltételeinek megfelelően távoznak az Egyesült Államokból.

Azt egyelőre nem közölték, mely országokra terjed ki a változás, de elsősorban azokra vonatkozik majd, akik olyan országokból érkeznek, ahol magas a „túltartózkodási” arány, vagyis sokan a vízum lejárta után is az Egyesült Államokban maradnak.

A vízummentességi programban részt vevő országokra – így Magyarországra – nem vonatkozik a szigorítás, ezen országok állampolgárai mentesülnek a kaució fizetésének kötelezettsége alól.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.