Kiderült: Ilyen rettenetes szaga van az űrnek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy csőtörés bekövetkeztével könnyen kikelünk magunkból, hogy otthonunk elviselhetően büdös lett, ám egy újabb kutatásból kitűnik: még így is szerencsések vagyunk, hogy nem a világűr extrém szagait kell érzékelnünk.

Mivel védőfelszerelés nélkül az asztronauták számára veszélyes lenne az űrben tartózkodni, csak találgathatjuk milyen lehet a szinte végtelen atmoszférában fedetlen fővel keringeni, arra viszont senki sem gondolt eddig, hogy ez többek között éppen a szagok miatt lenne elviselhetetlen.

A tudósok a világűr illatait elemzik - a Föld legközelebbi szomszédaitól a több száz fényévre lévő bolygókig, így próbálják megismerni az Univerzum felépítését – olvasható a BBC-n. A vizsgálatok egészen érdekes módon tették számunkra elképzelhetővé, hogy milyen szaga lehet valójában az űrnek.

A kutatók szerint bizonyos bolygók légkörei büdösek

Marina Barcenilla űrkutató (emellett illatszertervező és asztrobiológiai doktorandusz a londoni Westminsteri Egyetemen) szerint a Jupiter kész „bűzbomba” az űr szagait pedig záptojáshoz, némelyeket pedig a mandula édeskés illatához hasonlította, de összességében elmondása szerint:

Idézőjel ikon

Az űr meglepően büdös hely.

A kutató az üstökösök, bolygók, holdak és gázfelhők sajátos szagait próbálta újraalkotni laboratóriumában, hiszen sok bolygó légkörének kémiai vegyületei már ismertek, így a megfelelő molekulákból imitálni lehet az emberek számára érzékelhetetlen űr aromáit.

Illusztráció a Jupiter egyik holdjáról (Io), a háttérben a bolygó Nagy Vörös Foltja látható, ami egy évszázadok óta jelenlévő anticiklon, olyan nagy, hogy az egész Föld beleférne
Fotó: Mark Garlick/science Photo Libra / Getty Images Hungary

Jupiter, az igazi „bűzbomba”

Barcenilla így jutott arra a felfedezésre is, hogy Naprendszerünk legnagyobb bolygója, a Jupiter egészen elviselhetetlen szagokat áraszthat. A Jupiter több felhőrétegből áll, a kutató szerint ezekben mélyebbre haladva az orrunk egyre kevésbé bírná az intenzív szagokat, olyannyira, hogy:

Idézőjel ikon

valószínűleg azt kívánnánk, bárcsak meghalnánk, mielőtt eljutnánk arra a pontra, ahol a nyomás összezúzza az embert

– mondta a kutató.

Mitől olyan büdös?

A macskavizelethez hasonló szagot az ammóniás jég adhatja, később pedig az ammónium-szulfid is megjelenik, melyben egyszerre van jelen az ammónia és a kén, ami nem lenne túl kellemes, már csak ha arra gondolunk, hogy a záptojás bűze is a kénnek köszönhető. Még mélyebbre hatolva pedig bizonyos benzinhez hasonló molekulák miatt (tholinok) petróleumos olajosság és egy kis fokhagymás „lehellet” is fellelhető a Jupiter örvényei között.

A Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán légkörét pedig édes mandulához, ugyanakkor benzinhez és rothadó hal szagához is hasonlította a kémiai elemzés során.

Úgy tűnik tehát, hogy nem túl sok közeli bolygó lehetne kellemes Földön kívüli alternatíva az ember számára, legalábbis ha a körülöttük található, extrémebbnél extrémebb szagokat is számításba kell vennünk.

Ha érdekelnek még az űrrel kapcsolatos témák, ebből a cikkből megtudhatod, mi történt a nemrég 9 hónapig űrben rekedt asztronautákkal.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.