Amikor szigetelőszalaggal javítottak űrhajót – a legkínosabb űrbakik a Starliner előtt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rossz alakúra csiszolt lencse, különböző mértékegységek, lassan ellebegő szerszámok – egészen furcsa problémákkal szembesültek olykor az asztronauták, és az űr felfedezését, valamint megismerését néha szinte nevetségesnek tűnő bakik nehezítették meg.

Eredetileg mindössze 8 napot tartózkodott volna a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) Barry E. Wilmore és Sunita Williams a Boeing Starliner első, emberes tesztrepülése keretében. Az űrhajó egyik hajtóműve azonban elromlott, és a visszatérést többször el kellett halasztani. A jelenlegi tervek szerint a Starliner legénység nélkül tér majd vissza, a két fennragadt asztronautát pedig a SpaceX hozza majd le 2025 februárjában. Ám nem ez az első baki vagy probléma, amely az idők során megnehezítette az űr felderítését. Volt ezek között halálos tragédiával végződő esemény is, ám olyan is bőven akadt, amely inkább mosolyt fakaszt – főként utólag.

Az űrben is jól jön a szigetelőszalag

Valószínűleg minden űrhajós és az irányítóközpontban dolgozó személyzet sok tagjának egyik rémálma vált valóra, amikor 2018 augusztusában csökkenni kezdett a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolódott Szojuz-modul belsejében a légnyomás. Szerencsére nem szökött vészes sebességgel a levegő, ám ettől függetlenül az okot meg kellett találni. Ez sikerült is: a legénység a Szojuz belsejében egy 2 milliméteres lyukra bukkant.

Idézőjel ikon

Jobb híján az apró nyílást szigetelőszalaggal és epoxigyantával foltozták be.

Az űrben egy ilyen apró lyuk is komoly problémát okozhat
Fotó: wikimedia commons / NASA

Hogy pontosan mi okozta a lyukat, nem sikerült minden kétséget kizáróan kideríteni. Az amerikaiak a modul gyártása során történő hibára, az oroszok az egyik amerikai űrhajós szándékos szabotázsakciójára gyanakodtak.

Szoftveres baki pörgette meg az ISS-t

A két nemzet együttműködése az űrben nemcsak ebben az esetben járt nehézségekkel. Pár éve, 2021-ben, miután feljuttatták és az ISS-hez kapcsolták a Nauka orosz laboratórium-modult, egy szoftveres hiba hatására váratlanul beindultak a Nauka hajtóművei. Sem távvezérléssel, sem a helyszínen nem sikerült leállítani őket, így

Idézőjel ikon

az ISS másfél fordulatot tett, mire elfogyott a hajtóművek maradék üzemanyaga.

Az eset érdekessége, hogy emiatt kellett elhalasztani a Boeing Starliner második – az első sikertelen volt – legénység nélküli tesztrepülését. A hiba kijavítása után a Zvezda orosz modul (ehhez kapcsolódott a Nauka) hajtóműveivel sikerült a megfelelő pozícióba visszaállítani az ISS-t.

Elég egy apró baki, hogy rémálommá váljon az űrséta
Fotó: HUM Images / Getty Images Hungary

Kellemetlen űrséták

Olykor az űrséták is váratlan kihívások elé állították az asztronautákat. Heidemarie Stefanyshyn-Piper 2008 novemberében indult az űrállomás egyik napkollektorához, hogy megjavítsa annak egy elromlott alkatrészét. A munka közben azonban az egyik zsírozópisztoly meghibásodása elvonta a figyelmét, így nem vette észre, hogy szerszámosládája lassan egyre távolabbra lebeg tőle. A kollektor hibáját persze így is sikerült kijavítani, ám az aktatáska méretű doboz lett minden idők egyik legnagyobb tárgya, amelyet űrhajós elvesztett űrséta közben. Egy másik alkalommal saját űrruhájával gyűlt meg egy asztronauta, Luca Parmitano baja. 2013. július 16-án űrsétája közben

Idézőjel ikon

sisakja egyszer csak elkezdett megtelni vízzel.

Roppant különös lehetett, ahogy vízcseppek lebegtek az arca előtt, ám a helyzet nem volt veszélytelen, hiszen ellehetetlenítette a kommunikációt: Parmitano nemcsak beszélni nem tudott, de nem is hallotta, amit neki mondanak. Nem csoda, hogy inkább visszatért az ISS-re, így ez lett minden idők második legrövidebb űrsétája. (A legkurtább 14 perccel 2004-ben történt, amikor Michael Fincke szkafanderénél nyomásproblémát észleltek.)

A Mars Climate Orbiter nem küldött vissza olyan fotókat a vörös bolygóról, mint a Viking 2
Fotó: HUM Images / Getty Images Hungary

Kamera által homályosan

Természetesen nem csak a Nemzetközi Űrállomás körül történtek furcsa bakik. Az amerikai űrügynökség Mars Climate Orbiter névre keresztelt űrszondáját 1998. december 11-én lőtték föl, ám a Marshoz érkezte után nem sokkal, 1999. szeptember 23-án megszakadt vele az összeköttetés. Későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy a szerkezet pályára állás közben túlságosan behatolt a légkörbe és elégett. Mint kiderült, ennek az oka egy félreértés volt:

Idézőjel ikon

a 125 millió dolláros szonda gyártója amerikai, a NASA viszont metrikus mértékegységeket használt.

A Hubble egyik leghíresebb fotója lett a Teremtés oszlopai
Fotó: wikimedia commons / NASA

Egy másik emlékezetes probléma a Hubble űrteleszkóp beüzemelésekor, 1990-ben adódott. Bizonyára mindenki látott már a fantasztikus szerkezet által készített csodás képek közül néhányat. Az űrtávcső üzembe állítása után rendkívül izgatottan várták mind a laikusok, mind a szakemberek az első fotókat. Hatalmas volt hát a csalódás, amikor végre megérkeztek az első felvételek – homályosak voltak.

Mint kiderült, nem optimális formára csiszolták a szerkezet egyik lencséjét (a külső része túlságosan lapos lett, mintegy 2200 nanométerrel),

így a szférikus aberráció (gömbi eltérés) hatására nem tudott megfelelően fókuszálni. A hibát 1993 decemberében kijavították, így a többi között megérkezhetett 1995-ben a Hubble űrtávcső egyik leghíresebb felvétele a Sas-ködről, a Teremtés oszlopai.

Olvasd el, milyen érdekes nyelvet alakítottak ki maguknak az asztronauták a Nemzetközi Űrállomáson.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.