Végre megszólalhattak az űrben ragadt asztronauták: nem tudni, mikor térhetnek haza

Olvasási idő kb. 2 perc

Biztonságban van Sunita Williams és Butch Wilmore, az a két asztronauta, aki a küldetése során meghibásodott öt hajtómű miatt bizonytalan időre az űrben ragadt. A Nemzetközi Űrállomásról maguk jelentkeztek be élő adásban.

Mint arról a Dívány is írt, Williams és Wilmore június 5-én indult el a floridai Kennedy Űrközpontból, hogy végrehajtsák a Boeing által fejlesztett Starliner űrhajó első emberes tesztrepülését a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A felszállást korábban kétszer is el kellett halasztani, majd amikor végre sikerült, az űrállomás felé haladva héliumszivárgást észleltek, és a manőverezést segítő 28 hajtómű közül öt elromlott, így az űrben ragadtak. 

Az eredetileg tervezett nyolc nap helyett immár több hete vannak az űrben. 

A két asztronauta már több hete az űr foglya

Noha még most sem tudni, mikor térhetnek haza, a két űrhajós a jelek szerint egy cseppet sem aggódik. Ezt láthatták azok is, akik figyelemmel kísérték a szerdai élő bejelentkezésüket egyenesen az ISS-ről. Az űrhajósokkal való beszélgetés részleteiről a 24.hu is beszámolt: Butch Whitmore nagyszerű helynek tartja az űrállomást, és azt is elmondta, mennyire tetszik neki a küldetés, valamint az űrhajó, amely

Idézőjel ikon

a meghibásodott hajtóművektől függetlenül is hihetetlenül jól teljesített, és precízen tudott kapcsolódni az űrállomáshoz.

Williams szerint miután küldetésük tesztrepülés, nem szokatlan, hogy nem ment teljesen zökkenőmentesen. Az űrhajós hozzátette, hogy nem szenvednek hiányt semmiben, most is, ahogyan ezelőtt is, minden szükséges eszköz a rendelkezésükre áll. 

Bármikor hazatérhetnének

Az űrhajósok teljesen biztosak abban, hogy a földi irányítóközpont segítségével bármikor útnak indulhatnának a Starlinerrel, ha esetleg valamilyen veszélybe kerülne az ISS. Az asztronauták egyébként egy cseppet sem bánják az elhúzódó űrutazást, ugyanis amellett, hogy nagyon jól érzik magukat, rengeteg izgalmas kísérletet is végeznek a fedélzeten.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.