Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A legnagyobb szörnyűségek is vezethetnek hatalmas személyiségfejlődéshez, ezt hívják poszttraumás növekedésnek. Az ukrán menekült pszichológus saját magában is ezt tapasztalta, és ezt a 7 tanulságot vonta le az életről.
Az elmúlt pár évben több váratlan, tragikus esemény rázta meg a világot, legyen szó akár a Covid-pandémiáról, akár a legtöbbek által tapasztalt inflációról vagy a kirobbant ukrán–orosz háborúról. Az Ukrajnából érkező menekültek sorsát rengetegen a szívükre vették a magyar lakosok közül, és sokan adományozásban vagy a menekült családok befogadásában fejezték ki szolidaritásukat. Belegondolni is rettenetes, min mehettek keresztül az ukrán menekültek, mire sikerült biztonságra lelniük más országokban, messze a háború dúlta, vérző anyaföldjüktől. Egy ismert ukrán pszichológus, Natalia Lomonosova, aki lányával Németországban talált magának helyet, arról beszélt, hogy mit tanított meg neki ez a traumatikus élmény, és miként hatott személyes fejlődésére.
A trauma teljesen átalakítja a korábbi életet
A trauma átélése gyökeresen megváltoztatja az embert – ahogyan a világra tekint, ahogyan magát értelmezi benne –, és még az agy működésébe is beleszól. Gyakran az agy elfedi, ködösíti a nehéz emlékeket, hogy megvédje az egyént, szorongást kelt, és a korábbi mentális betegségek tünetei is romolhatnak. Ráadásul nemcsak a jelent befolyásolhatja egy borzasztó esemény átélése, hanem az áldozatoktól a jövőképüket is ellophatja, ami azért különösen szomorú, mert jövőkép nélkül az emberek hajlamosak életminőség-romboló viselkedésbe kezdeni, így nemcsak a tragikus múlt fogja lehúzni őket, de a jelenkori viselkedésük miatt nem is fognak tudni kikecmeregni a gödörből, amibe beleragadtak, hacsak nem kezdenek el segítséget kérni és dolgozni önmagukon.
Azonban a feldolgozott traumatikus élményekből akár poszttraumás növekedés is fakadhat. A túlélők fele-egyharmada hatalmas személyiségfejlődésre képes még a legborzasztóbb tapasztalatok után is. A haláltáborok, háborúk túlélői, a rákból felépült betegek között is vannak olyanok, akik nagyobb önbizalomra tesznek szert, akik világosabban látják, hogy mi a legfontosabb számukra az életben, és akik hitelesebb, intimebb kapcsolatokat képesek kialakítani életük legnehezebb élményéből felépülve.
Susanna Newsonnen life coach, a pozitív pszichológia és az emberi sorsok szakértője szerint a trauma pozitív hatása lehet a megváltozott perspektíva, amelyben az apró aggodalmak eltűnhetnek, az emberek máshogy, erősebbnek láthatják magukat, és az emberi kapcsolataik is fejlődhetnek, például nagyobb hálával tekinthetnek azokra, akik végig mellettük álltak a nehézségek alatt. Ugyanakkor a poszttraumás növekedés nem törli ki a fájó múltat, nem annak tagadása fogja elhozni a szörnyűségek feldolgozását. Akkor jöhet létre, ha a krízishelyzet már elmúlt, és sikerült feldolgozni az élményeket.
Az ukrán menekült pszichológus ezt tanulta a háború traumájából
Natalia és 15 éves lánya robbanó bombák hangjára ébredtek február 24-én, Kijevben. A kezdeti sokkot leküzdve pénz nélkül vágtak neki az útnak, hátrahagyva a házukat, a teljes addig ismert életüket. Küzdelmes útjuk során, amely Németországba vezetett, találkoztak olyanokkal, akiket az őszinte segíteni vágyás vezetett, akik menedéket adtak számukra, de ugyanúgy találkoztak olyanokkal is, akik helyzetüket kihasználva meggazdagodni próbáltak belőlük, és olyanokkal, akik megtagadták tőlük a menedéket, vagy egyszer csak kidobták őket az utcára onnan. Végül Homburgban saját albérletet kaphattak, amelyet teljesen idegen emberek segítsége révén szereztek meg, és amelyet nekik köszönhetően tudtak megtölteni élelemmel, ruhával.
A sok megpróbáltatás olyan változásokat indított el Nataliában, amelyek jelentősen segítették személyiségfejlődését. Azt mesélte, korábban a lelke mélyén félt az emberektől, hogy mit gondolnak róla, azonban poszttraumás növekedést tapasztalt magán. Most már sokkal több az önbizalma, nyugodtabb, képes a jelenben élni, jobban értékeli erősségeit, és hibái már nem zavarják annyira, mint korábban. Megszakította a kapcsolatot azokkal az emberekkel a korábbi életéből, akik évek óta lehúzták, és új, igaz barátokra tett szert, valamint lányát is még jobban szereti. Natalia „második születésének” hívja ezt az élményt, és ezt a 7 leckét tanulta meg az életről:
1. Nem veszítheted el magadat, még ha minden mást el is veszítesz. Mindent meg kell tenni azért, hogy az ember ne veszítse el saját magát, bármekkora szörnyűséggel is kell szembenéznie.
2. Minden materiális tulajdon csak egy illúzió. Nem az anyagi tulajdontárgyak számítanak az életben, hanem az emberek és a kedvességük. Natalia anyagi támogatást, erőt és bölcsességet kapott azoktól az emberektől, akikkel meneküléstörténetében találkozott.
3. A belső valóság számít igazán. Nem a megtörténő események fájnak igazán az embereknek, hanem az, ahogyan azokat interpretálják, ahogyan éreznek velük kapcsolatban.
4. Nem szabad elveszíteni a reményt. Natalia úgy gondolja, a remény volt az egyik legfontosabb erőforrása, amely hozzásegítette a jelenben tapasztalt békéjéhez. Utólagosan úgy látja, hogy a háború kitörése előtti élete egy folyamatos felfelé vezető út volt saját személyes csúcsának eléréséhez, amelyben hatalmasat kellett előreszökellnie a háború miatt, amikor mindent eldobva, csak lánya kezét szorongatva kénytelen volt a reménybe kapaszkodva beleugrani az ismeretlenbe.
5. Nincs olyan, hogy fix „én”. Az „én” nem egy kőbe vésett, befagyott dolog, sokkal inkább egy folyamat, amely során újra és újra megteremti, átformálja magát az ember, hogy fenn tudja tartani magát. Az önbizalom és a boldogság valójában szokások, amelyekhez vissza lehet térni még akkor is, ha az ember mindent elveszít.
6. A gyűlölet a rombolás ördögi körébe vezet, ellenben a jóság a szeretet körforgásába juttat. A gyűlölet még több gyűlölethez vezet, amely dühbe fordul még több dühöt szítva és kétségbeesést szülve, ami csakis a rombolást hozhatja meg. Viszont a jóság még több jót teremt meg pozitív energiát generálva és szétterjesztve. Érdemesebb távol maradni a gyűlölködéstől és szeretni az embereket, az életet és saját magunkat.
7. Az elfogadás nem gyengeség, hanem egy erősség. Nem tudjuk megváltoztatni a múltat, ezért el kell fogadunk azt, ami a jelenben történik velünk, még akkor is, ha kellemetlen nehézségekkel jár. Hiába néznénk szét egyszerűbb utak után kutatva, mindenhol nehézségekbe fogunk botlani.
Natalia belső ereje elképesztő és inspiráló lehet mindenki számára. Azonban sajnos nem mindenkinek sikerült elmenekülnie Ukrajnából, nem mindenki tudta maga mögött hagyni a traumatikus krízishelyzetét, hogy elkezdhesse feldolgozni a borzalmakat. Sokan bujkálnak óvóhelyeken, és a kicsiket sem kíméli meg a háború, naponta legalább két gyermek hal meg Ukrajnában az ENSZ adatai szerint, és háromból két ukrán gyerek kényszerült otthona elhagyására az UNICEF becslései alapján.
