A tömegturizmus már számtalan európai városban okoz gondot az ott élőknek, a helyiek több módon is tiltakoznak a szezon beköszönte előtt.
Barcelonában a város lakói egy demonstráció keretében vizipisztolyokkal lőttek a gyanútlan turistákra, hogy felhívják a figyelmet az áldatlan állapotokra – írja az AP News.
A turizmus ellen tiltakoztak más dél-európai városokban is
Barcelonában a vizipisztolyos akció mellett a tüntetők „Te nyaralsz, mi szenvedünk” és „A tömegturizmus megöli a várost” feliratú transzparensekkel vonultak az utcán, illetve „Megvédjük a környéket, turisták, menjetek haza” matricákat ragasztottak kirakatokra, és hotelek falára. Egy olasz kikötővárosban, Genoában, hatalmas, kartonpapírból készült hajót húztak keresztül a szűk sikátorokon, és ezzel az akcióval azt akarták szimbolizálni, hogy a turisták tömegei már egyszerűen nem férnek be a városba.

A lisszaboni demonstrálók is igen kreatívak voltak: Szent Antal hasonmását „kitelepítették” a templomából, és egy építési telekre vitték, ahova a befektetők luxushotelt terveztek, ezzel is azt jelezve, hogy nemcsak a lakóknak, már a szenteknek sincs helye a saját városukban. Az Ibizán tiltakozók szerint pedig a helyiek vízellátását korlátozzák a szárazság miatt, de a villákban és hotelekben feltöltik a medencéket a turisták kedvéért. Ahogy korábban már mi is írtunk róla, több spanyol város is Airbnb-k ezreit tiltotta be annak érdekében, hogy biztosítsa a helyiek lakhatását, és hogy a normális szintre hozza a turizmus miatt elszabadult bérleti díjakat.
























