Nobel-díjas tudósunk régi otthonát árulják, lehetetlennek tűnik megmenteni

Olvasási idő kb. 1 perc

Szent-Györgyi Albert egykori háza Újszegeden keres új tulajdonost: szívesen alakítanák át emlékházzá az épületet, de nincs anyagi forrás, amiből megvásárolható lenne.

A Délmagyar szúrta ki, hogy tavaly év végén került fel az egyik ingatlanos portálra a C-vitamin szintetizálásával kapcsolatos munkásságáért Nobel-díjjal elismert tudós otthona. Az épület mostani tulajdonosa az Artisjus, ára 195 millió forint.

Az épületben 1940-45 közt élt a magyar kutató, abból a pénzből jutott a villához, amelyet a Nobel-díj mellé részére utaltak. A Magyar Kulturális Örökség Alapítvány szeretné felújítva emlékházzá alakítani azt, de ehhez közösségi finanszírozás bevonására lenne szükség.

Idézőjel ikon

Az alapítvány a ház védelembe vételét szorgalmazza és szeretnék elérni, hogy csak alapítványi vagy köztulajdonba kerülhessen.

A tudós otthonának hirdetése
Fotó: ingatlan.com

 A tudós otthonát így hirdetik

Erre azonban napról napra csökken esélyük, mivel a lap értesülése szerint volt már komoly ajánlat az épületre, melyet a következő szöveggel hirdetnek:

„Mindennap szeretné átélni, hogy milyen körülmények között élt és dolgozott Magyarország egyik leghíresebb Nobel-díjasa, Szent-Györgyi Albert? Itt a soha vissza nem térő lehetőség! A patinás ingatlan minden apró részletéből sugárzik az utca névadójának rendkívüli személyisége.”

Ráadásul a ház a Szent-Györgyi Albert utcában áll. 21 éve újították föl, 117 négyzetméteres, de egy kisebb melléképülete és terasza, valamint garázsa is van. A melléképületben apartmant alakítottak ki.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.