A Kelet-Szibéria fagyos vadonjában, 1020 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Labynkyr-tavat hosszú évtizedek óta egy rejtélyes történet lengi körül. A helyiek szerint egy szörny él a baljós hangulatú víztömeg mélyén, amelyet nem másként, mint a Labynkyr ördögeként emlegetnek.
A hatalmas vízi lényről már a 19. század óta keringenek történetek, amely állítólag embereket és állatokat is elragadott már a környéken.
Egy tudós is látta a tó szörnyét
1953-ban, az első hivatalos tudományos expedíció vezetője, Viktor Tverdokhlebov szovjet geológus a tó fizikai jellemzőinek és rejtélyeinek dokumentálása közben maga is látni vélte a szörnyet: egy szürkés színű, hatalmas testű, vízi monstrumot.
Az 52 méteres átlagos mélységű tó titkát azóta is többen próbálták megfejteni – kevés sikerrel.

Fizikai tulajdonságai is miatt rejtélyes a víz
A Labynkyr-tó különös fizikai tulajdonságai csak tovább fokozzák a rejtélyt. Míg a környező tavak télen teljesen befagynak, itt a víz hőmérséklete még a víz legmélyebb pontjain is +2 Celsius-fokos. Ha geológiai szempontból nézzük, ez a jelenség geotermikus aktivitásra utal, ám – ha lehet hinni a szóbeszédnek – akár valami más is okozhatja, amely folyamatos mozgásban tartja a vizet.
2012-ben szonáros mérések egy körülbelül 7 méteres mozgó objektumot észleltek a tó fenekén, amely állítólag se nem hal, se nem valamilyen fa nem lehetett. Egy évvel később orosz búvárok rekordmélységig, 59,6 méterre merültek le, ahol
![]()
a történetek szerint egy hatalmas állkapocscsontot is találtak, bizonyítékot azonban azóta sem látott erről senki.
A rejtély a tudományt is megosztja. Egyesek szerint egy kihalt tengerihüllő-túlélő lehet a tóban, és bármilyen különös is, van olyan is, aki azt gondolja, a titokzatos lény nem más, mint egy méretes csuka.
Ha tudni szeretnéd, hogy magyar kutatók miért vizsgálják a vaddsznókat, olvasd el ezt a cikkünket is!
























