A mozgásforma, amitől boldogabb és felszabadultabb lehet bármelyik napunk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mozgás egy egyszerű és mindenki számára elérhető út ahhoz, hogy közelebb kerülj önmagad megismeréséhez, és jobban átlásd a világhoz való kapcsolódást. A nyugati kultúrák gondolkodásában a test, a tudat és a szellem nem egyként van kezelve – véli Simon Renáta táncművész.

Az emberek az idők kezdete óta táncolnak, örömükben, bánatukban, áldásért, szentségért, imaként, szórakozásból, de igazából bármiért. A tánc az élet egyik legnagyobb élvezete. A tánc egy eszköz, önmagunk tudatára ébredésében, kik vagyunk, mi van bennünk, hol tartunk, milyen az aktuális állapotunk.

A test, a tudat és a szellem összekapcsolódása

Mozgáson alapuló önismereti módszerrel segít feldolgozni a gátlásokat és felszabadítani a testet és a lelket a Simon Renáta. A táncművész Mozdulj a lelkedből! néven hozta létre a saját módszerét, amivel már több száz embernek segített lebontani fizikai és lelki gátlásait.

A táncművész „Mozdulj a lelkedből!” néven hozta létre a saját módszerét
Fotó: Simon Renáta

Felszabadulás, önmegélés, szembesülés, tisztulás – ez az út vezet szerinte a testünk és tudattalanunk bölcsességén keresztül saját, legmélyebb válaszainkhoz. „Amikor táncról beszélünk, akkor a test, a tudat és a szellem összekapcsolódására kell gondolnunk.

A táncban azzal dolgozunk, ami adott, ami kézzelfogható, ez pedig a testünk.

A test hordozza a teljes élettapasztalatot: mindent, ami velünk és bennünk megtörtént, a test tárolja” – véli Renáta, aki négyéves kora óta táncol, több hazai és külföldi tánctársulat tagja is volt, többek között a Svéd Királyi Baletté is.

Boldogabbá és felszabadultabbá tehetők a mindennapok

Tapasztalatai alapján hozta létre mozgáson alapuló önismereti módszerét. Mindenről lenyomatot készít a testünk. 

Hogyan manipulálnak bennünket a mindennapokban? Ki és hogyan bántott meg? Miért nem tudjuk megélni a szexualitásunkat?

A táncművész szerint többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a mozgás.

„A mozgás az egyik leghatékonyabb önismereti eszköz, mert ilyenkor a test vezet, az elme pedig háttérbe vonul, korlátai meglazulnak. Így viselkedésmintáink, szerepeink, hitrendszerünk, szokásaink, vagy ami mélyen bennünk van eltemetve, könnyebben kerülnek felszínre. Minél gyakorlottabb valaki, annál mélyebb rétegekhez tud hozzáférni a saját mozgásán keresztül. A mozgásnak köszönhetően pedig fejleszthető a testi-lelki koordináció, oldhatók a gátlások, boldogabbá és felszabadultabbá tehetők a mindennapok” – tette hozzá Simon Renáta, aki maga is sokat merít a különböző keleti filozófiákból és a tantrából, amely a tudatosítás, az energetikai módszerek, az érzelmek és a hozzáállás segítségével vezet el az önmegvalósításhoz.

Renáta négyéves kora óta táncol
Fotó: Simon Renáta

„Felszabadulás, önmegélés, szembesülés, tisztulás – ez az út vezet a testünk és tudattalanunk bölcsességén keresztül saját, legmélyebb válaszainkhoz. Azoknak ajánlom ezt az utat, akik elég bátrak ahhoz, hogy önmaguk legyenek” – vallja a táncművész.

Ez már egy állapot, és nem egy tevékenység

Mozgás közben, legyen az fizikai, érzelmi vagy értelmi aktivitás, magára az életre rezonál a testünk. A testtudatosság általában 3 lépcsőfokon keresztül valósul meg.

„Az első a vizualizáció, amelynek során az agy képeket készít a testről annak különféle helyzeteiben, és a vizuális információn keresztül visszaigazolja a test számára annak saját létezését. A második a szomatikus fázis, amelynek során a mozgás és a tapintás küld információt a testnek saját létezéséről. Érzem, hogy lép a lábam, érinti a talajt, és tudom, hogy léptem. Az utolsó fázis a testtudat megjelenése. Ez már egy állapot, és nem egy tevékenység” – véli Simon Renáta, aki jelenleg Debrecenben és Budapesten egyaránt tart foglalkozásokat, és számos önismereti kurzus, előadás vendége is volt az elmúlt években.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.