Ezek a világ legrövidebb településnevei, van, amelyik egyetlen betűből áll

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Meglepően rövid településnevek léteznek a világban, és van néhány kurta nevű magyar falu is.

A világ tele van furcsa nevű helyekkel, az elnevezések pedig olykor extrém hosszúak vagy zavarba ejtően rövidek tudnak lenni. A Guinness által is elismerten, világ leghosszabb nevével egy új-zélandi domb büszkélkedhet, így hívják: 

Taumata­whakatangihanga­koauau­o­tamatea­turi­pukaka­piki­maunga­horo­nuku­pokai­whenua­ki­tana­tahu.

A 85 betűből álló jelölés valójában egy mondat, szó szerinti fordításban nagyjából azt jelenti, hogy „a csúcs, ahol Tamatea, a nagy térdű férfi, a lecsúszó, a hegyek megmászója, a földnyelő vándor orrfurulyán játszott szerelmének”. Még szerencse, hogy van rövid verziója: Taumata, aki egyébként egy híres maori felfedező volt. 

A világ legrövidebb nevű települései

Most pedig következzenek a másik véglet képviselői, a legrövidebb nevű települések. Ebben a versenyben nincs abszolút rekorder, mert a névadók a világ számos részén elmentek a falig, és megelégedtek egyetlen betűvel, illetve hanggal. 

Å, Norvégia

A Lofoten-szigetcsoport déli végén található kis falut egy árva betűvel jelölik, ami kiejtve nagyjából egy „ó”-nak felel meg. Az ónorvég nyelvben patakot jelent. Sokáig csupán egy kis halászfalu volt, de az utóbbi időben jelentős bevétele származik a turizmusból is, két múzeuma is van, egy a tőkehallal, egy pedig a norvég halászattal kapcsolatosan.

Érdekesség, hogy Norvégiában legalább nyolc ugyanilyen nevű település található – de ez lett a legnépszerűbb –, valamint Svédországban és Dániában is létezik Å nevű falu. 

Y, Franciaország

Az egyetlen betűből álló elnevezés onnan ered, hogy a település három fontos útja egy Y betűt formáz. A falut kevesebb mint 90-en lakják, és a helyiek „upsiloniennes” névvel illetik magukat. 

Az i-nek ejtendő, kurta nevén kívül egy ilyen község nem sok érdekességet jelentene, ám egy technikai hiba miatt Y a 2000-es években világszerte ismertté vált.

Idézőjel ikon

Az egyik családfakutató oldalon felrobbant a fórum, mert az adatbázis szerint rengeteg ember őse Y-ben halt meg.

Valószínűtlenül sokan, főleg ahhoz képest, hogy még fénykorában is csak 226-an éltek a településen, és az is felettébb gyanús volt, a Föld minden tájáról származó emberek tömegeinek pont egy aprócska francia faluban ért véget az élete. 

Végül az egyik felhasználó észrevette, hogy az oldalon csak úgy lehet feltölteni az elődök adatait, ha minden mező ki van töltve. Arra a következtetésre jutott, hogy egy amatőr családfakutató, aki nem tudta, hol halt meg az őse, de valamit be kellett írnia, az angol „yes”-t jelölő Y-t tett a mezőbe, mondván, igen, a rokon elhunyt.

A rendszer viszont ezt a francia településként azonosította, és a későbbiekben az ipszilonos településlista élére tette. Így mások, akik szintén „yes”-t szerettek volna beírni, és nem figyeltek, szintén a francia falut adták meg a halál helyének. Emiatt több ezer adatlapra tévesen kerülhetett Y halálozási helyszínként, olyan embereknél is, akik soha be nem tették a lábukat Franciaországba, pláne nem ebbe az aprócska faluba. 

Egyéb földrajzi helyek egyetlen betűvel

Ha nem csak településeket nézünk, akkor vannak még bőven egybetűs földrajzi helyek. Ilyen például:

  • a Csendes-óceánban, a Mikronéziai Szövetségi Államok területén található U sziget; 
  • a D folyó az amerikai Oregon államban, amelynek nemcsak a neve nyúlfarknyi, hanem 130 méterével sokáig a világ legrövidebb folyójaként tartották számon;
  • a skóciai E folyó;
  • tágabban értelmezve a budapesti Ó utca is belefér az egybetűs helyek kategóriájába. 

Magyarország legrövidebb nevű települései

Egybetűs településnevekkel nem büszkélkedhetünk ugyan, de a 3155 magyarországi helységből akad néhány – egészen pontosan 4 darab –, amelyeket csupán két betű jelöl:

  • Ág (Baranya);
  • Bő (Vas);
  • Őr (Szabolcs-Szatmár-Bereg);
  • Sé (Vas).

Igaz, kétbetűs településből rengeteg van a világon, például a finnországi Ii vagy a belgiumi Ny, de nehéz überelni az észtországi Aa nevű falut, amelynek a különleges elnevezése gyakran keresztrejtvényekben is megjelenik.

Akármennyire is furcsa, ezek a rövid nevű települések valóban léteznek. De rájössz, hogy egy helység valós vagy csak kitalált? Próbáld ki ebben a kvízben!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.