Miért zümmögnek a szúnyogok az ember fülébe?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kevés bosszantóbb dolog létezik annál, mint amikor szúnyogok zümmögnek az ember fülébe, de persze ilyenkor hiába is hadonászol, valahogy soha nem sikerül lecsapni őket.

A szúnyoginvázió a nyári esték egyik kellemetlen velejárója, ami csak még kellemetlenebbé válik, amikor a szúnyogok az ember füle körül kezdenek legyeskedni. Vajon honnan ered a különös vonzalom, ami miatt éppen a fejedet veszik célba?

Ezért zümmögnek a szúnyogok a füledbe

A zümmögés csupán a szúnyogok szárnycsapásainak mellékhatása – szögezte le a Live Science-nek Michael Riehle, az Arizonai Egyetem entomológusprofesszora, aki szerint a hang csak korlátozott távolságba jut el, ezért leginkább akkor hallhatod, amikor a füled mellett szállnak el. Ez főleg a nőstényekre jellemző, hiszen míg a hímek azzal vannak elfoglalva, hogy nektárt gyűjtsenek, addig a nőstényeknek vérre van szükségük, hogy a párzás után legyen elegendő energiájuk petét rakni.

„A nőstények már távolról képesek érzékelni az általunk kilélegzett szén-dioxidot, ami arra ösztönözi őket, hogy a nagyobb koncentrációt követve körbe-körbe repkedjenek, és megkeressék a forrását” – tette hozzá Riehle. Magyarán a szúnyogok azért repülnek közel a fejünkhöz, mert a legtöbb szén-dioxid is onnan ered.

A kilélegzett szén-dioxid alapján találják meg vacsorájukat
Fotó: Henrik_L / Getty Images Hungary

A vérszívóknak emellett a testhőnk is fontos irányjelzőként szolgál. A nőstények a lábukon lévő ízérzékelők segítségével még azt is képesek megállapítani, hogy a kiszemelt ember vagy állat vére vajon megfelelő táplálék lehet-e számukra. Bár egyes tanulmányok szerint a nullás vércsoport a kedvencük, a professzor nem talált olyan bizonyítékot, ami ezt alátámasztotta volna. Ő úgy gondolja, hogy a szúnyogok más tényezők, például a célszemély genetikája vagy étrendje alapján döntik el, hogy valaki „finom-e”.

Idézőjel ikon

A bőr egyedülálló illatkoktéllal szolgál, ami egyes szúnyogoknak vonzóbb, mint másoknak.

Egy másik kutatás szerint a nőstény szúnyogok elsősorban azokhoz a férfiakhoz vonzódnak, akiknek a bőrén kisebb a baktériumok diverzitása, sőt a sötétebb bőrszín is csábítóbb nekik.

Zene füleiknek

Amikor a nőstény rárepül a célpontra, szárnyai másodpercenként ötszázszor vernek, és ez a 450 és 500 hertz közötti frekvenciatartományba esik. Ez a zenei A hanghoz hasonlít, amit a zenekarok is használnak a hangoláshoz a koncertek előtt. Miközben az ilyenkor hallható zümmögés minket az őrületbe kerget, addig a hímek szabályosan bezsonganak tőle. Ők magasabb frekvencián verdesnek a szárnyaikkal, és a párkeresés során ennek alapján találják meg a nőstényeket. Riehle ezt azzal demonstrálja hallgatóinak előadásai során, hogy egy A hangon rezgő hangvillát tart a szúnyogok kalitkájához. Az eredmény mindig ugyanaz: a nőstények a fülük botját sem mozdítják, a hímek viszont heves szárnycsapásokkal indulnak a hang felé, hogy felkutassák istennőjüket, akitől azok az édes rezgések származnak.

A szúnyogok tehát nem kifejezetten a fejünkhöz vonzódnak. Ha valamire fáj a foguk, az sokkal inkább a lábunk, mivel azon olyan baktériumok élnek, amik mágnesként vonzzák őket. A legtöbb ember azonban észre sem veszi, amikor szúnyogok zümmögnek a bokája körül.

A szúnyogriasztó hatásos fegyver ellenük
Fotó: Zbynek Pospisil / Getty Images Hungary

Egy 1996-os tanulmány, ami a Trends in Parasitology című folyóiratban jelent meg, szintén arra jutott, hogy az Anopheles szúnyogfaj nőstény egyedei – amelyek egyébként a maláriát is terjesztik – a lábon élő baktériumokra mennek. Ez a mikororganizmus, nevezetesen a Brevibacterium linens ugyanaz, mint ami a Limburger sajt jellegzetes illatért is felelős. A következő, 2013-as tanulmány a szúnyogok sajt iránti vonzalmát is megerősítette.

Ha el akarod kerülni a szúnyogcsípéseket, a legjobb dobásod az lehet, ha világos színű, hosszú ruhadarabokat viselsz, szúnyogriasztót használsz, illetve a rovarok legaktívabb időszakában, hajnalban és napnyugtakor elkerülöd gyakori előfordulási helyeiket, mint amilyenek például a vízpartok.

Ha érdekelnek a természet csodái, olvasd el sorozatunk előző részét is! 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.