Rozsdától mállik szét az Északi-sark melletti szovjet katonai bázis: így kerültek oda a járművek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Messze az Északi-sarkkörön túl hatalmas adag, rozsdásodó jármű fekszik elhagyatottan a jég és a fagy fogságában. De hogy kerültek oda?

A 80-82. északi szélességi fok között található a 191 önálló szigetecskét számláló Ferenc József-föld, melyet még az 1870-es évek elején fedezett fel az Osztrák-Magyar Monarchia északi sarkköri expedíciója. A főként horvát származású hajósok, több osztrák szakértő és egy magyar katonaorvos segítségével két és fél éven keresztül bolyongtak a szigetek között három csónakjukkal, miután hajójuk jégbe fagyott. A területet később a Szovjetunió vette birtokba

Mivel a Monarchia soha nem jelentette be igényét a területre, később Norvégia és a szovjetek is magukénak követelték. Az 1920-as években megindult a verseny, hogy ki ér oda hamarabb az északi szigetekre. A két, norvégok által a jég fogságába esett hajó azonban elkésett, Georgij Szedov jégtörő legénysége partra szállt előttük, a Szovjetunió pedig annektálta 1932-ben.

Katonai bázist létesítettek a szovjetek északon

A szovjet hatalom a területet az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársasághoz csatolta, ott katonai bázisokat létesített. A szigetcsoport pedig ma is Oroszországhoz tartozik. Alig páran lakják, ugyanis csak azok tartózkodhatnak itt, akik katonai és tudományos kutatásokat végeznek,

Idézőjel ikon

a szigetekre lépés másoknak külön engedélyhez kötött.

Az osztrák-magyar expedíció tagjai ezen a területen korábban mértek mínusz 67 fokot is, az elmúlt évek során 13 foknál többet viszont egyszer sem tapasztaltak. Nem véletlen tehát, hogy az egykori kiterjedt északi katonai központ hátrahagyott járművei egészen leharcoltnak tűnnek. 

A hideg nemcsak konzerválta a kocsikat, de a kincsvadászokat is távol tartja.

Idézőjel ikon

Franz Josef Land, the Arctic byu/carlelov inUrbanHell

A hidegháború szovjet fegyverei túlélik a fagyot

A Ferenc József-föld szigetein hemzseg a szovjet hagyaték, a hidegháborús fegyverkezés időszakában ugyanis nemcsak két katonai repteret létesítettek itt, hanem számos kísérletet és kutatást is folytattak.

Idézőjel ikon

A szovjet rendszer szétesésekor azonban mindent hátrahagytak.

Az elmúlt évtizedek során több mint 100 ezer tonna hulladék halmozódott itt fel, legalábbis ennyit terveztek tíz évvel ezelőtt elszállítani a terület megtisztításakor, a helyreállítási folyamatok azóta is tartanak. 

A hidegháborúról ebben a cikkünkben is olvashatsz. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.