Törvényben tiltanák meg a szoláriumok használatát a 18 év alattiak számára Szlovákiában

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szlovák egészségügi minisztérium törvényjavaslatot nyújtott be: a szoláriumok egészségkárosító hatása miatt betiltanák a szoláriumozást a 18 év alatti fiatalok körében.

A tárca azzal indokolja a javaslatot, hogy a fiatalok nagyobb veszélynek vannak kitéve az UV-sugárzás miatt, mint az idősebb korosztály – adta hírül az Új Szó.

Ezért káros a szoláriumozás

A szlovák egészségügyi minisztérium a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség adataira hivatkozik, amikor azt állítja, az UV-sugárzás egészségügyi kockázatot rejt magában, különösen a fiatalokra nézve, mivel az ő bőrük vékonyabb, mint a felnőtteké, és nem termel elegendő pigmentet, ami megvédené a bőrüket.

A szoláriumozás tiltására vonatkozó törvényjavaslatot még nem fogadták el Szlovákiában
Fotó: Paul Harris / Getty Images Hungary

Egy 2009-ben bevezetett uniós szabályozás alapján már azóta nem szoláriumozhatnának a 18 éven aluliak, mert az UV-sugárzás a bőrben lévő örökítőanyagokat károsítja, ami azt jelenti, hogy a bőr nem felejti el, hányszor érte káros sugárzás. Ha túl gyakran és túl nagy mértékben van kitéve a káros hatásnak, akkor az rákbetegség kialakulásához vezethet. Ha bárki rendellenességet észlel a leégett felületen, akkor azonnal orvoshoz kell fordulni és mellőzni kell mindenféle napozást legalább 1-2 hónapig. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.