Szófejtő: Milyen az a feketeleves, ami még hátravan? Nem, nem a kávé az

Olvasási idő kb. 2 perc

Szófejtő sorozatunkban annak járunk utána, hogy mi fán terem egy-egy magyar kifejezés vagy szólásmondás. A mai részben a feketeleves nyomába eredünk.

Eredetileg különírták a feketeleves kifejezést, mely a köznyelvben egy még hátralévő vagy váratlan negatív eseményre, kellemetlen kötelezettségre utal. A népi etimológia arra a legendára vezeti vissza, amelyben a törökök vendégül látnak magyar urakat, majd a „hátravan még a fekete leves” jelszóra foglyul ejtik őket. A feketeleves e szerint a magyarázat szerint a török által az ebéd után fogyasztott kávéra utalna. A szerencsétlenül járt magyar méltóságok között volt az erdélyi hagyományban Majláth István vajda, Szirmay Antal anekdotagyűjteményében Thököly Imre, Arany János versében pedig Török Bálint.

Csakhogy a történelmi dokumentumok ezt a magyarázatot nem támasztják alá. Mint arra dr. habil. Forgács Tamás, az SZTE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszékének docense felhívja a figyelmet, a „hátravan még a feketeleves” helyzetmondatban a feketeleves komponens az általános vélekedéssel ellentétben nem a feketekávét jelentette, és nem is Török Bálint elfogásakor hangzott el először a kifejezés.

Fotó: farluk /

„Történelmi legenda csupán, hogy Buda elfoglalása idején a szultán sátrából ebéd után távozni kívánó magyar urakat, köztük Török Bálintot azzal marasztalták vendéglátóik, hogy ne menjenek még, mert hátra van még a fekete leves, azaz a kávé. Csefkó Gyula azonban meggyőzően bizonyította, hogy ez tévedés: a fekete leves a régi magyar konyha egyik közkedvelt étele. Finom főtt és sült húsokból állt, melyeket egy sötét színű mártással öntöttek le, s mikor már a javát kiették, akkor hangzott el az asztalnál, hogy ha a húsát megettétek, most már a levét is reá megigyátok, azaz ekkor volt még hátra a fekete leves” – magyarázza dr. Forgács Tamás Történeti frazeológia című akadémiai doktori értekezésében.

A modern nyelvtudomány tehát a kifejezést a magyar szakácsmesterségből eredezteti, eszerint a feketeleves egyáltalán nem rossz dolog, a közbeszédben azonban a fent említett legendákhoz köthető negatív jelentéssel terjedt el. És hogy mitől kapta sötét színét ez a bizonyos mártásféleség? Nagy valószínűséggel a beletört főtt vértől, esetleg borba áztatott pirított kenyértől vagy szitán áttört, főtt szilvabéltől.

Számos más népnél is megtalálható egyébként fekete levesnek nevezett, vérrel készült étel – ilyen például a kacsavéralapú lengyel czernina, a disznó vagy liba véréből készült svéd svartsoppa, és hasonló volt a spártaiak disznóvérből készült melasz dzómosza is. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.