Színészek, akik extrém dolgokat műveltek egy szerep kedvéért

Olvasási idő kb. 4 perc

A színészek gyakran bármit megtesznek, hogy beleéljék magukat az általuk játszott karakter bőrébe, egyesek egészen bizarr dolgokat is művelnek a minél hitelesebb alakítás érdekében – ilyen esetekből szedtünk össze néhányat.

Az orosz színész-rendező Konsztantyin Sztanyiszlavszkij nevéhez fűződő színjátszási iskola, a Sztanyiszlavszkij-módszer, angol elnevezéssel „method acting” azt tanítja a színészeknek, hogy ne eljátsszanak egy karaktert, hanem ténylegesen helyezzék magukat az adott figura helyébe, saját élményeiket, érzelmeiket, megfigyeléseiket is beledolgozva az alakításba. A „módszer” az 1950-es évek óta kifejezetten népszerű Hollywoodban, számos világsztár vallja magát a követőjének – egyesek olyannyira a hatása alá kerültek, hogy tényleg a végletekig elmennek a minél jobb beleélésért. A hasonló esetekből gyűjtött egy csokorra valót a Ranker.

Jamie Foxx leragasztatta a szemét

A vak zenészzseni, Ray Charles életét bemutató 2004-es film főszerepét alakító Jamie Foxx úgy gondolta, sokkal könnyebben bele tudja élni magát a legendás előadó szerepébe, ha – legalábbis ideiglenesen – ő maga is elveszíti a látását, ezért a forgatások idejére leragasztatta a szemét, napi 12–14 órát dolgozott világtalanul, emellett zongorázni is megtanult, és ellátogatott a Braille-intézetbe. Igyekezetét siker koronázta, alakításáért átvehette a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Daniel Day-Lewis tényleg visszament a 17. századba

Az Arthur Miller drámája nyomán készült 1996-os A salemi boszorkányok főszerepét alakító Daniel Day-Lewis nem kisebb dologra, mint időutazásra vállalkozott a szerep kedvéért: hetekre beköltözött egy 17. századot idéző díszletfaluba, ahol áram és minden egyéb modern kellék nélkül élt. A forgatáson szintén úgy tett, mintha a kora újkorból érkezett volna: a szünetekben sem lépett ki a karakter bőréből, és nem volt hajlandó rendes ételt enni, inkább elvonult egy sarokba, és a késével egy fadarabot farigcsált.

Emberekbe kötött bele és tüdőgyulladást kapott

A hat évvel későbbi New York bandáiban Day-Lewis egy kegyetlen gengszter, Hentes Bill alakját öltötte magára, aki bárdjával nem csak állatokat darabol szívesen – hősünk ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, a szerepre való felkészülés érdekében elment hentessegédnek, a forgatás idején pedig gyakran ismeretlen járókelőkbe kötött bele az utcán, hogy minél jobban felhúzza magát. A történelmi hitelesség kedvéért visszautasította, hogy kabátját az öltöztetők kibéleljék a hideg ellen, így alaposan megfázott, és tüdőgyulladást kapott a felvételek alatt.

Leonardo Di Caprio és Daniel Day-Lewis a <i>New York bandái</i>ban.
Fotó: IMDB

Hilary Swank férfinak adta ki magát

A kétszeres Oscar-díjas Hilary Swank első aranyszobrocskáját az 1999-es A fiúk nem sírnak című, valós történeten alapuló drámáért zsebelhette be, melyben egy transznemű férfi, Brandon Teena bőrébe bújt. A minél hitelesebb alakítás kedvéért a színésznő a forgatást megelőző időszakban sokáig kizárólag férfiruhában ment emberek közé, ismerőseinek pedig azt hazudta, Jamesnek hívják és Hilary bátyja.

Adrien Brody elzárta magát a külvilágtól

Roman Polanski 2002-es holokausztdrámája, A zongorista Władysław Szpilman történetét dolgozza fel, aki a varsói gettó felszámolása után hónapokig bujkált egymagában étlen-szomjan, betegen az ostromlott város romjai között – a címszerepet alakító Adrien Brody pedig úgy gondolta, a minél hitelesebb alakítás kedvéért saját bőrén is szeretné megtapasztalni a magányt és a kitaszítottságot. A színész eladta a lakását, az autóját, a mobiltelefonját és szakított a barátnőjével, majd hetekre elzárkózott a külvilágtól, minden emberi kapcsolatát feladva, nem nézett tévét, nem olvasott híreket, senkivel sem kommunikált. Brody – akit szintén Oscarral jutalmaztak alakításáért – zongorázni is megtanult, illetve egy rendkívül szigorú diéta segítségével hat hét alatt 14 kilót fogyott a szerep kedvéért.

Adrien Brody <i>A zongorista</i> címszerepében.
Fotó: IMDB

Ashton Kutcher kórházban kötött ki

Az Apple-vezér Steve Jobs életéről készült 2013-as filmben Ashton Kutcher öltötte magára az ellentmondásos zseni jellegzetes figuráját, de nem elégedett meg ennyivel: elhatározta, hogy a felkészülési időszakban Jobs extrém gyümölcsdiétáját fogja követni, ami rossz döntésnek bizonyult – pár nappal a forgatás megkezdése előtt hasnyálmirigy-gyulladással szállították kórházba.

De Niro a gengsztervezér alsóneműjét hordta

Robert De Niro szintén legendás Sztanyiszlavszkij-hívőnek számít, aki olykor súlyos kilókat szed magára vagy különböző foglalkozásokat próbál ki egy-egy szerep kedvéért – a legkülönösebb beleélési módszert azonban az 1987-es Aki legyőzte Al Caponét című maffiafilm forgatása során alkalmazta. A címszerepet alakító színészlegenda ragaszkodott hozzá, hogy a felvételek idején végig a néhai gengsztervezér által kedvelt selyem alsóneműket viselje, ugyanis szerinte így sokkal könnyebb volt számára az átlényegülés.

Johnny Depp beköltözött az excentrikus író házába

A gonzo újságírás atyja, Hunter S. Thompson igazán különc figurának számított, Johnny Depp pedig szeretett volna a lehető legközelebbi ismeretségbe kerülni vele, miután elvállalta a Thompson leghíresebb művéből készült 1998-as Félelem és reszketés Las Vegasban főszerepét. A színész – aki a filmben a szerző fiktív alteregója, Raoul Duke bőrébe bújt – beköltözött Thompson házába, és az író tanítványául szegődött, miközben igyekezett minél jobban leutánozni házigazdája szokásait. Depp nem csak életvitelében, külsőségeiben is megpróbálta lemásolni Thompsont, többek között leborotváltatta a fejét és kölcsönkérte az író 30 éve nem viselt, azóta mosatlan ruháit.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.