Ezen a szigeten még ma is sámánok és boszorkányok élnek

Olvasási idő kb. 3 perc

A katolicizmus terjedésével jórészt háttérbe szorultak az ősi szokások, vallások. De nem tűntek el nyomtalanul: egyes helyi hiedelmek és szertartások vagy beépültek az új vallás mindennapjaiba, vagy egyszerűen párhuzamosan működtek tovább, és szolgálták a közösségeket, számos példát találunk erre a világon. A boszorkányok szigetén élő, természet feletti képességekkel megáldott gyógyítók ma ugyanúgy űzik mágikus mesterségüket, mint elődeik évszázadokkal ezelőtt.

Budapesttől körülbelül 15 ezer kilométerre, a Fülöp-szigetek közepén fekszik Siquijor (Szíkíhor) szigete, amelyet boszorkányok szigetének vagy a Tűz szigetének ismernek a helyiek, és amelyet a legutóbbi időkig elkerültek a turisták, bár egyre több olyan nyugati ver tanyát a környéken, akik nyugdíjas éveiket e békés nép körében kívánják tölteni.

Boszorkányság helyett gyógyítás

A többnyire mélyen vallásos filippínóktól nem áll távol az okkult tudományok művelése, Siquijor szigete pedig mágikus gyógyítóiról híres, akik a katolikus tanokat az ősi sámáni módszerekkel keverve alakították ki saját gyógyító képességeiket, amik nem mellőznek olyan elemeket, amelyekre talán még Harry Potter is kacsintana egyet. A bájitalkészítés, ördögűzés, gyógynövényes füstölés mind a gyakorlat része, hatékonyságukra pedig igen sokan esküsznek, ugyanis a legkülönfélébb betegségekkel fordulnak a sziget gyógyítóihoz.

Siquijor nagy hatalmú gyógyítói úgy tartják, hogy a betegségek három fő tényező miatt alakulhatnak ki:

A gonosz szellemek mindenhol ott vannak, megtalálhatóak a vízesésekben, erdőkben, tengerekben. Ha pedig megzavarjuk őket, akkor bosszút fognak állni rajunk valamilyen súlyos betegség formájában, sőt, akár az éltünk lángját is kiolthatják, magyarázta el a BBC riporterének egy helyi idegenvezető, akit Borongannak hívnak.

A sziget mágikus gyógyításaihoz helyben termő gyógynövényekre is szükség van
Fotó: Raul Llopis Martin / Getty Images Hungary

A második ok, ami miatt betegség dönthet le a lábunkról, a boszorkányság sötét praktikáinak széles tárházában keresendő. Betegséget lehet okozni valakinek voodoo-babával, de úgy is, hogy rovarok bűvölnek meg, amelyek csípésükkel sanyargathatják áldozatukat, vagy megdézsmálhatják a termését.

A betegségek harmadik csoportját pedig az olyan mihaszna nyavalyák és hétköznapi jelenségek alkotják, mint a torokfájás, megfázás vagy éppen egy kísértet megjelenése, amivel érdemes megkeresni egy gyógyítót.

Nemcsak betegségek gyógyításával foglalkoznak a sziget javasemberei és javasasszonyai, hanem olyan gyógyfűkeverékeket is gyártanak, amelyekkel be lehet vonzani életünkbe a sikert vagy akár a szerelmet. Ha ez utóbbi áldást előhívó bűbáj rosszul sül el, akkor bármikor találhatunk gyógyítót, aki a betegségtípusok harmadik verziójának kezelésében jártas. Ezeket a fűszerkeverékeket természetesen nem ingyen adják, üvegenként nagyjából 6-700 forintért kínálják az utak mentén felállított standokból.

A tigi nevezetű gyakorlattal elhunyt őseinkkel, szeretteinkkel lehet kommunikálni. Főleg akkor, ha túlvilági őseink azért kívánnak borsot törni az orrunk alá, mert nem gondoltunk rájuk eleget, emléküket hagytuk elsikkadni a hétköznapok zűrzavarában. Ezért a sértett lelkek valamilyen betegség formájában igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. A szertartásvezető ilyenkor egy bottal fedi fel elfeledett szerettünk kilétét. A bot megnyúlik vagy meghajlik, ha elhangzik szerettünk, a kedves rokon neve. A szellemek pedig gyakran panaszkodnak, hogy azért nyugtalanok, mert már nem foglalkozik velük senki.

A boszorkányok szigetén található növényeket szerelmi bájitalok készítéséhez is árulják kis csomagokban
Fotó: John S Lander / Getty Images Hungary

Nyugat és Távol-Kelet egzotikus keveréke

Természetesen a nyugati orvoslás képviselőit is megtalálni a környéken, de sokan inkább a mágikus gyógyítókat keresik meg, mondván, ahol becsődöl az orvostudomány, ott jönnek képbe a szó nemesebb értelmében vett vajákosok, akik helyi gyógynövényekből készült főzetekkel állítják talpra a testi vagy lelki betegségekben szenvedőket. Ehhez vagy 300-féle növényből válogatnak medicinát, módszereikben pedig évszázadok tudása és tapasztalata kulminálódik.

A filippínók 1521-ben váltak a keresztény világ részévé, azonban Siquijor boszorkányságokról híres szigetét a misszionáriusok messzire elkerülték, emiatt lehetett, hogy a sziget a katolicizmussal csak majd 200 évvel a filippínók megkeresztelkedése után találkozott. Az évszázadok alatt a keresztény tanok vegyültek a mágiával és okkult tudományokkal. A gyógyítók pedig úgy tartották, hogy természetfeletti hatalmukat Istentől kapták, de a keresztény ikonokat is átvették, így ezzel a kompromisszumos megoldással sikerült két nagyon is eltérő metafizikai megközelítést közös nevezőre, esetünkben közös szigetre hozni.

Mágikus szigetek márpedig hozzánk egészen közel is voltak. Érdekel, hogy hol? Olvasd el következő cikkünket

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.