13 évig józanságot hirdettek Amerikában, pont az ellenkezőjét érték el vele

Olvasási idő kb. 3 perc

Tizenhárom évig tartott, és súlyosabb következményei lettek, mint azt valaha is gondolták volna. A szesztilalomról van szó, amivel az 1920-as években igyekeztek sakkban tartani az amerikaiakat. Ez azonban, finoman szólva, a visszájára sült el, ugyanis ennek hatására elképesztő maffiahálózatok jöttek létre, amik szeszcsempészettel foglalkoztak, illetve ebben az időszakban jöttek létre a különböző koktélok is, amelyek a mai napig ismertek, és jelentős mennyiségű alkoholt tartalmaznak. Nézzük meg, mi is volt a szesztilalom eredeti célja, és mi köze van mindehhez a nagy Gatsbynek.

A szesztilalom 1920 januárjában lépett életbe az Amerikai Egyesült Államokban és 1933-ig tartott. A tilalom előszele, már az 1800-as évek végén érezhető volt, több államban szerveződtek absztinencia mellett álló csoportok, és alakultak egyesületek (például a kansasi Nők Keresztény Absztinencia Egyesülete).

A tényleges döntés, miszerint betiltják az alkoholfogyasztást országszerte, alkotmánymódosítást követően valósult meg az I. világháború után. 1919 januárjában ratifikálták a 18. alkotmánykiegészítést, amely tiltotta az alkoholfogyasztást, -értékesítést és -készítést is.

Ennek elsődleges célja az lett volna, hogy csökkentsék az alkoholfogyasztás hatására történő bűncselekményeket, és kicsit ráncba szedjék az amerikai társadalmat, azonban épp az ellenkező hatást váltották ki vele.

A szesztilalom zugivókat szült

A közerkölcs, amit javítani szerettek volna a szesztilalom bevezetésével, soha nem tapasztalt mélységekbe zuhant.

A szesztilalom célja, hogy javítsák az amerikai közerkölcsöt, teljesen a visszájára sült el
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Elsőként a háztartásokban jelentek meg illegális szeszfőzdék, amiket korábbi tapasztalataik alapján működtettek az emberek. A tanultabbak saját kútfőből fogtak bele az otthoni lepárlás művészetébe, azok viszont, akik nem rendelkeztek ilyen ismeretekkel, járták a könyvtárakat és 1920 előtt kiadott könyveket kerestek, amelyek a szeszesital-készítés folyamatát tartalmazták, vagy legalább egy kis útmutatást biztosítottak hozzá.

1920 és 1933 között nagyjából 700 millió gallon (2.6 milliárd liter) sört készítettek el otthonaikban az amerikai állampolgárok.

Az otthoni készítésen felül megjelentek az úgynevezett „speakeasy” kocsmák, amelyek természetesen illegálisak voltak. Itt lehetett erős italokhoz jutni, és a társadalom nagy része előszeretettel látogatta az ilyesféle helyeket.

A szesztilalom kicsit több, mint egy évtizedében nagyjából harminckétezer illegális kocsma működött országszerte Amerikában.

Egész Amerikát a maffia uralta a szesztilalom idején

A feketekereskedelem és a gengszterek is fénykorukat élték ebben a tizenhárom évben, ugyanis a szeszcsempészet az egyik legjobban profitáló biznisz volt ekkoriban.

Al Capone neve talán mindenkinek ismerősen cseng, ugyanis ő volt talán a legnagyobb szeszcsempész bűnszervezet feje ebben az időszakban. A feketekereskedelem dúsgazdaggá tette a chicagói fenegyereket.

Az ő bandáján kívül persze még nagyon sok volt az országban, így véres bandaháborúkban sem volt hiány. Sokszor feszültek egymásnak az alkoholpiac felosztásáért, és arra törekedtek, hogy környékükön minél kevesebb egyéni vállalkozó legyen, és így csak ők irányíthassák a helyi lepárlókat.

Idézőjel ikon

A maffiózók szorításában vergődő nagyvárosokban szinte elképzelhetetlen méreteket öltött a korrupció, megszűnt a közbiztonság, a bűnözők gyakran még a törvény embereit is sakkban tartották.

Anagy Gatsbyben tökéletesen átjön, miért volt olyan hasztalan a szesztilalom bevezetése és hogyan gazdagodtak meg belőle a legpitibb bűnözők.

Maga az író, F. Scott Fitzgerald is kemény alkoholista lett, így nála jobban senki nem tudta megörökíteni az irodalomban, mit is okozott az alkoholtilalom.

A művet olvasva vagy az abból készült filmadaptációkat nézve teljesen átérezhető a mértéktelenség és lázadás, ami ezt a 13 évet jellemezte. Ráadásul ekkor jelent meg a jazz mint új, népszerű zenei műfaj, ami még inkább felspanolta az embereket, mindenki táncolni, szórakozni akart, és mindeközben észre sem vették, mennyire nincsenek maguknál, szinte a nap huszonnégy órájában.

Al Capone volt a legsikeresebb maffiafőnök egész Amerikában a szesztilalom idején
Fotó: Apic / Getty Images Hungary

Kudarcot vallott az állam szesztilalom-kísérlete

Korrupció, kenőpénzek, illegális tevékenységek tömkelege jellemezte az 1920 és 1933 közötti időszakot, egy idő után már a politikusok, sőt, a Szesztilalmi Hivatal emberei sem tudtak hűek maradni saját álláspontjukhoz.

Például Harry M. Daugherty is, aki 1921–1924 között volt az Egyesült Államok legfőbb ügyésze, megpróbálta kihasználni a szesztilalomban rejlő potenciált a meggazdagodáshoz. A feketekereskedelemből leginkább hasznot húzó maffia komoly pénzeket fordított a Daugherty-féle politikusok, illetve a rendőrök és ügynökök lefizetésére is.

A korrupció szárnyalt, az állam emberei is erősen megszedték magukat a szesztilalom idején.

Amikor 1929-ben kitört a válság, egyértelművé vált, hogy az alkoholtilalom kísérlete csúfos kudarcot vallott. Miután rendbe szedték az amerikai gazdaságot, 1933-ban jóváhagyták a 21. alkotmánymódosítást, amely törvényen kívül helyezte a szesztilalmat.

Összességében kijelenthető, hogy az alkoholtilalom nem érte el a kívánt célját. Helyette viszont tanúbizonyságot tett a rendfenntartó szervek inkompetenciájáról és korruptságáról, súlyosan ártott az amerikai polgárok kormányba vetett bizalmának, emellett a törvény a szervezett bűnözés megerősödését és országos méretűre emelkedését hozta magával.

Kíváncsi vagy a történelem legőrültebb korszakaira? Akkor ezt a cikkünket mindenképpen olvasd el.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.