Valaha feltetted magadnak ezt az a kérdést: hogyan lehetek én ilyen…? Amely szóval kiegészítetted a mondatkezdeményünket olvasás közben, azt most engedd el, és próbálj meg, amennyire lehet, közömbösen tekinteni a saját szerencsefaktorodra. A cikk befogadásához erre a nyitottságra szükséged lesz.
1995-ben egy Anat Ben-Tov nevű nő került be az egyik tel-avivi kórházba. Akkor egy éven belül másodszor élt túl egy buszos bombatámadást. A kórházi ágyból adott interjújában csak így kommentálta az esetet:
„Vagy egyáltalán nem vagyok szerencsés, vagy hihetetlenül szerencsés vagyok. Nem tudom biztosan, hogy melyik.”
Karl Halvor Teigen norvég pszichológus hívta fel a figyelmet a fenti nyilatkozatban is megjelenő problémára. Más pszichológusokkal, közgazdászokkal és statisztikusokkal együtt arra a következtetésre jutott, hogy az emberek a szerencsét véletlennek vagy természetfeletti erőnek tekintik. Helyesebb lenne azonban szubjektív értelmezésként tekinteni rá, ahogy Anat Ben-Tov esete is mutatja.
Szerencsébe vetett hit
Egy Mediumon megjelenő cikkben a szerencse pszichológiájáról szedett össze néhány szakértői meglátást a szerző, az alábbi mottóval:
„Azért tartod magad szerencsésnek, mert kedvező események történtek veled, vagy azért történnek kedvező események, mert szerencsésnek tartod magad?”
– David J. Hand: The Improbability Principle (A valószínűtlenségi elv)
Világnézetünk, jólétünk, sőt, még az agyműködésünk is megítélhető az alapján, hogy szerencsésnek vagy szerencsétlennek tartjuk-e magunkat. A szerencsébe vetett hit kéz a kézben jár a kontrollérzettel, az optimizmussal és a szorongás alacsony szintjével. Ha hiszünk a saját szerencsénkben, és például magabiztosan és nyugodtan érkezünk egy randira, akkor vonzóbbnak tűnünk a partner számára.
A szerencse érzése arra ösztönözhet, hogy keményebben dolgozzunk és alaposan tervezzünk. John Maltby pszichológus összefüggést talált a saját kudarcba vetett hit, valamint a kreatív gondolkodás és a problémamegoldási stratégiák alkalmazási képessége között.
„Azok az emberek, akik kudarcosnak élik meg az életüket, jellemzően nem vettek még részt pozitív eredmények eléréséhez szükséges folyamatokban” – mondja Maltby.
Hoz is erre egy nagyon egyszerű példát. Nyomtatás közben a nyomtatóból kifogy a tinta. Egy szerencsés embernek van tartalék patronja a biztonság kedvéért, mert előre gondoskodott róla. Amikor a patron kifogy, azzal nyugtázza az esetet: „Huh, mekkora mázli, hogy épp nemrég vettem egy tartalékot!” Egy sikertelen ember azonban nem tervez előre, nem végzi el a szükséges kognitív folyamatokat, és amikor nyomtatás közben kifogy a patron a nyomtatóból, arra következtetésre jut, hogy megint milyen szerencsétlen.
Szerencse a munka világában
Victoria Prowse közgazdász megfigyelései szerint a szerencse gyakran hatással van a karrierre is. Egy állás megszerzésének sikere függhet attól is, hogy a toborzó mennyi időt töltött az önéletrajzunk tanulmányozásával, és attól is, hogy tetszett-e neki a ruhánk színe az interjún. Ez a tanulság komoly következményeket von maga után.
Victoria Prowse és David Gill közgazdászok úgy vélik, hogy a szerencséhez való hozzáállás még a nemek közötti különbségeket is megmagyarázhatja a munkaerőpiacon. Kísérletet végeztek egy olyan játékkal, amely ügyességet és szerencsét is igényel. Az eredmények nagyon érdekesek voltak: a nőket jobban elkedvetlenítette a kudarc, mint a férfiakat. A kudarc után a nők hajlamosak voltak kisebb erőfeszítéssel hozzáállni a játék következő fordulójához.
Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egy kudarcos interakció továbbgyűrűzhet egy újabb elszalasztott lehetőségbe a jövőben. Ezek a kis kudarcélmények könnyen felhalmozódhatnak és jelentőssé nőhetnek. Így már érthető, hogy
a személyes beállítódás nagyon fontos szerepet játszik a szerencse megértésében.
De van az a mondás, hogy a szerencse forgandó, vajon a véletlen események mennyire játszanak közre mindebben?
A szerencse forgandó – fogadjuk meg!
Képzeljünk el egy kis parkolót az iroda közelében. Az egyik kolléga autóját mindig a bejárat mellett látjuk, a mázlista mindennap megspórolja a gyaloglást. Alan Kirman közgazdász a játékelmélet alapján így megmagyarázza ezt a jelenséget.
Ha valaki gyorsan talál egy parkolóhelyet a munkahelye közelében, másnap már a korábbitól kisebb sugarú körben keres magának helyet. Ha viszont nem sikerül gyorsan megtalálni a jó helyet, akkor a keresési sugár fokozatosan nő.
Most pedig próbáld meg kitalálni, hogy kinek az oldalára szegődik a szerencse, amikor a munkahelyhez közeli parkolóhelyek megtalálásáról van szó: akinek elsőre is összejött, vagy akinek nem?
Talált, süllyedt: azoknak kedvez a szerencse, akik mindig adnak esélyt neki, és a közeli parkolókat nézik meg először.
Most pedig tegyük fel, hogy az élet, akárcsak a parkolóhely keresése, egy zéró összegű játszma, vagyis valakinek a győzelme a másik veszteségével jár együtt. A szerencsénk körforgása átfordulhat valakinek a kudarcának a körforgásává, és ez az utóbbi számára bosszantó csak.
„A szerencsétlen emberek megszokják, hogy nagy távolságban keresik a parkolóhelyeket, és a szerencsés embereknek hagyják a helyeket” – magyarázza Kirman.
A szerencse sem mindig hasznos
Persze nem mindig jó, ha hiszünk a saját szerencsénkben. Sok esetben a szerencseérzet a valós biztonság kárára megy. Azok az emberek, akik életük során több szerencsés fordulatot éltek át, gyakrabban vállalnak hatalmas, sőt meggondolatlan kockázatot. Egy tapasztalatlan búvár például a saját életével fizethet, ha sokkal inkább hisz a szerencsében, mint a saját objektív képességeiben.
A szerencse igenis tuningolható. Csak kövessük a megérzéseinket, álljunk optimistán a dolgokhoz, és ne rágódjunk a hibáinkon. Mindig jusson eszünkbe a fent említett parkolási eset: ha alapból alább adunk, akkor sosem kapjuk meg azt, amire valóban vágyunk.
A kudarc feldolgozása
Sokkal nehezebb azonban megtanulni, hogy ne rágódjunk azokon az eseteken, amikor nem voltunk épp a szerencse fiai. Kutatások igazolják, hogy azok az emberek, akik erőszak áldozatai lettek, vagy balesetet szenvedtek, bekerülnek a „Miért pont én?” vagy a „Mit csinálok rosszul?” kérdések hatása alá. Ezek a kérdések maximum akkor segíthetnek, ha tanulságra vezetnek, és általuk elkerülhetővé válnak a hasonló helyzetek. De sajnos nagyon nehéz kikerülni ebből a nyomasztó spirálból, sokan tejesen belecsavarodnak, és mindez az önostorozás mellett irigykedésben ütközik ki.
Miért velem történik ez?
Az elképzelésünk arról, hogy egy bizonyos esemény sikeres-e vagy sem, összehasonlítások során rajzolódik ki. Azok az emberek, akik a „Miért pont velem kellett megtörténnie?” kérdés körül köröznek, felfelé irányuló összehasonlítást végeznek. Míg akik örülnek, ha például túléltek egy bombatámadást, lefelé irányulóan hasonlítják össze magukat azokkal, akiknek a sorsa még rosszabbul alakult.
Természetesen mindkét lehetőségnek van létjogosultsága, de a felülről lefelé irányuló összehasonlítás segít igazán az embereknek abban, hogy ne veszítsék el az életbe vetett hitüket és hálájukat. Sőt a pszichológusok szerint éppen ez a hit képes olyan mágikus hatásúvá alakulni, hogy nemcsak vigaszt nyújt egy nehéz életszakasz feldolgozási folyamatában, de nyitottá tesz minket az új sikerélmények átélésére.
