72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már régen elérte a maximális kapacitását, mégis egyre csak nő Delhi szeméthegye. A környéken élőkre elképesztően veszélyes ez a hulladéktömeg.

A „Delhi szeméthegye” néven ismert Ghazipuri hulladéklerakó körülbelül 70 hektáros, vagyis több mint 50 futballpályányi területet foglal el, és majdnem olyan magas, mint az ikonikus Tádzs Mahal.

 Óriási szeméthegy áll Indiában

A szeméthegyet 1984-ben hozták létre Delhi keleti kerületében, Ghazipur külvárosában, és bár 2002-ben már elérte maximális kapacitását, azóta egy kisebb heggyé nőtte ki magát, amely magasságát úgy 72 méterre saccolják. Már most a világ egyik legnagyobb hulladéklerakójának számít, ide ma is naponta több száz tonna szemetet szállítanak Delhiből – és várhatóan még tovább fog növekedni.

A Ghazipuri több mint 14 millió tonna hulladékból áll. A belőle áradó bűz szinte elviselhetetlen, különösen nyáron, ennek tetejében még gyakran keletkeznek benne tüzek is, amelyek sűrű, mérgező füsttel borítják be a környéket. Az elképesztő szeméthegy időnként emberéleteket is követel: 2017 szeptemberében több mint 50 millió tonna szemét omlott le, maga alá temetve több tucat embert és autót. 

Súlyos szennyezés miatt halnak a halak Ausztráliában – tudj meg többet az alábbi cikkünkből.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.