Rengeteg zseniális szélhámost ismer a történelem, azonban talán egyikük sem volt annyira bravúros, mint Gregor MacGregor skót katonatiszt, aki 200 évvel ezelőtt kitalált egy nem létező dél-amerikai országot, majd busás összegekért eladta azt a londoni arisztokrácia képviselőinek. Hogyan zajlott minden idők egyik legnagyobb átveréssorozata?
Már fiatal tisztként tudta, hogyan csavarja el mások fejét
Az 1786-ban, Stirlingshire megyében született Gregor MacGregor patinás skót klán sarjaként látta meg a napvilágot: a Gregorokhoz tartozott többek között a jakobinus felkelések legendás útonálló hőse, Rob Roy MacGregor is, nem csoda, hogy száz évvel később a klán tagjai gyakran még a saját nevüket sem használhatták, nehogy retorzió érje őket az angol korona részéről. Gregor édesapja korán elhunyt, édesanyja és a rokonság pedig abban látták a fiú jövőjének zálogát, ha katonának adják a brit hadseregbe: amikor a fiú betöltötte 16. életévét, vagyis pont megugrotta a korhatárt, a család busás áron, 450 fontért (napjainkban kb. 9500 font, vagyis több mint 5 millió forint) zászlósi kinevezést vásárolt számára az 57. királyi gyalogezrednél.
Az ifjú katonatiszt hamar a frontvonalon találta magát, hiszen javában dúlt a Napóleon elleni háború, melyben ezredével Gibraltáron harcolt, egy éven belül hadnaggyá léptették elő – a sikersorozat folytatódott, amikor 18 évesen MacGregor megismerkedett egy befolyásos és gazdag tengernagy lányával, Maria Bowaterrel, akit hamarosan oltár elé vezetett. A szerencsés házasság jókora hozománnyal jutalmazta a becsvágyó fiatalembert, aki pénze révén egyre magasabb rangokat vásárolhatott magának, megszállottjává vált a kitüntetéseknek és a pozícióknak, amit tiszttársainak többsége nem nézett jó szemmel.
Az opportunista ifjú tiszt Londonban a társasági élet bennfentes figurája lett, aki különböző fiktív történetekkel ámította barátait: nemesi származást és lovagi címet lódított magának, azt állította, ő klánja vezetője, és hihetetlen hőstettek fűződnek a nevéhez. A kellemes életnek azonban Maria váratlan tragikus halála vetett véget: a Bowater család elhatárolta magát a könnyűéletű, megözvegyült vejtől, így elapadt a pénzcsap, és hősünknek vissza kellett térnie a harcmezőkre. Szerencséjére éppen akkoriban kezdődtek Latin-Amerikában a spanyol- és portugálellenes függetlenségi háborúk, így hamarosan a világ túlsó felén, Simon Bolívar venezuelai forradalmár seregében találta magát.
Nem sikerült meghódítania Floridát
A legendás felkelővezérhez nemcsak harcostársi, de rokoni szálak is fűzték MacGregort, aki feleségül vette Bolívar unokatestvérét, a(z ismét) szerencsés frigynek köszönhetően pedig gyorsan előrelépett a ranglétrán, néhány évvel később már tábornokként harcolt a spanyolok ellen. Ugyan valóban részt vett számos ütközetben, odaadóan és sikerrel szolgálta a dél-amerikai szabadságharcosok ügyét, az ellenállhatatlan személyiségéről ismert tiszt természetesen ezúttal is felnagyította saját szerepét, idővel legendás hősnek, modern Hannibálnak állította be magát a közönség előtt.
Az 1810-es évek végére többnyire sikerült a spanyolokat kiűzni a területről, a forradalmi harcok pedig elcsendesedtek, ezért MacGregor úgy döntött, siker és pénz reményében önálló katonai vállalkozásba fog, bejárta a Karib-tenger térségét, és több helyütt felvette a harcot a megmaradt spanyol utóvédegységekkel. Elhatározta, elhódítja Floridát a spanyoloktól, és létrehozza saját szabad köztársaságát; rabszolga-kereskedéssel gyűjtött pénzt egy ütőképes hadsereg felállítására, a terv azonban súlyos kudarccal végződött, a kegyvesztetté vált, menekülő MacGregor fejére pedig Bolívar – akinek addigra bőven elege lett a különc skót magánzó viselt dolgaiból – vérdíjat tűzött ki.
Földi paradicsomként árulta a kietlen mocsarat
Hősünket azonban nem törte le a kudarc, sem a halálos fenyegetés, inkább kidolgozott egy újabb, minden korábbinál agyafúrtabb és nagyobb szabású tervet, hogy jelentős vagyonhoz jusson: 1820 áprilisában rumért és üveggyöngyökért cserébe megvásárolt egy 32 négyzetkilométernyi mocsaras, terméketlen és értéktelen földterületet a mai Honduras és Nicaragua területén található Szúnyog-parton az ott élő bennszülöttek önjelölt királyától, György Frigyes Ágosttól. A sem a spanyoloknak, sem az angoloknak nem kellő vidék tökéletesen alkalmatlan volt növénytermesztésre, állattartásra, legnagyobb részt egy lakhatatlan vadonból állt, a messzi Európában azonban ezt senki sem tudta, és ez rendkívül kapóra jött MacGregornak.
A leleményes szélhámos visszatért Londonba, ahol egy általa kitalált karib-tengeri ország, Poyais hercegének adta ki magát, aki azzal a céllal érkezett a ködös Albionba, hogy befektetőket találjon természeti kincsekben bővelkedő, gyönyörű hazája számára. A „herceg” jól bevált sármjával könnyen az ujja köré csavarta a brit arisztokrácia képviselőit, és a törzsfőnökkel aláíratott papirost lobogtatva meggyőzte őket, a lehető legjobb üzlet megvásárolni az igazi földi paradicsomnak számító vidék felparcellázott részeit, ahol állítása szerint évente háromszor lehet aratni, a vadászat és a halászat gyerekjátéknak számít a bőséges jószágállomány miatt, a helyiek pedig égnek a vágytól, hogy brit gyarmat lehessenek.
MacGregor még egy kamuzászlót, -alkotmányt és átrajzolt térképeket is prezentált, hogy története minél hitelesebbnek tűnjön, a korabeli földrajztudomány hiányosságai és az európai arisztokrácia Dél-Amerikát illető általános tudatlansága pedig könnyen a kezére játszottak. Az ajánlat hihetetlen érdeklődést generált, a felső tízezer képviselői egymásnak adták a kilincset, és igyekeztek túllicitálni egymást a mesebeli földekre: Poyais hercege legalább 200 ezer fontot, mai áron 19 millió fontot, vagyis majdnem 9 milliárd forintot keresett az üzleten, melybe nemcsak magánszemélyek, de bankok is szívesen fektettek be.
Az átvert telepesek háromnegyede odaveszett az Újvilágban
A zseniális szélhámos hamis tulajdonleveleket állított ki a szúnyogparti földekre, és elkezdett helyi tisztségeket, nemesi címeket osztogatni a lelkes befektetőknek, természetesen hivatalosnak látszó poyais-i dokumentumokkal igazolva őket. Az újdonsült földtulajdonosok Dél-Amerikába jutását sem bízta a véletlenre, hajóutakat szervezett részükre, melyek segítségével több százan indultak el Poyais mesebeli földjére: megérkezésükkor a leendő telepesek természetesen hírét-hamvát sem találták a paradicsomi országnak, helyette egy mocsaras, élhetetlen vidéken kötöttek ki. Sokan még ekkor sem sejtették a csalást, azt gondolták, rossz helyen kötöttek ki, a térképek vezették félre őket, vagy a hajó személyzetének hibájából tévedtek el.
A Szúnyog-partra vetődött 250 angol és skót utazóból 180-an belehaltak a trópusi betegségekbe, az éhínségbe és a megpróbáltatásokba, azonban mire a túlélők hazatértek Angliába, a csalónak bottal üthették a nyomát, a lebukás elől ugyanis MacGregor Párizsba menekült, ahol újabb áldozatokat kívánt bepalizni. Szerencsétlenségére a francia rendőrség gyanút fogott, az álherceget letartóztatták, és rács mögé dugták, azonban, mivel semmilyen bűncselekményt nem tudtak rábizonyítani, 8 hónappal később szabadon távozhatott a börtönből és az országból.
Sosem felelt bűneiért, hősként temették el
Londonba visszatérve MacGregor – csodák csodájára – képes volt újabb gyanútlan arisztokratáknak földeket értékesíteni, sőt, további 10 éven keresztül űzte a Poyais-bizniszt, mielőtt 1837-ben az érdeklődés megcsappanása miatt visszavonult. Ekkor már úgy gondolta, érdemes minél távolabb kerülni a brit és európai hatóságoktól, ezért visszatért Venezuelába, ahol megbocsátották korábbi kihágásait, és a függetlenségi háborúban nyújtott segítségéért hálából állampolgárságot és tábornoki rangjának megfelelő életjáradékot biztosítottak részére.
A legendás csaló Caracasban, csendes visszavonultságban töltötte további éveit, itt is hunyt el 1845-ben, 58 éves korában; díszes katonai temetéssel helyezték örök nyugalomra a város székesegyházában. MacGregor lelkén legalább 180 ártatlan, átvert polgár élete száradt, azonban soha semmilyen bűnnel nem sikerült őt megvádolni életében.
