Így élnek az emberek a világ 10 legszegényebb országában

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az éves átlagos vásárlóerő a világ 10 leggazdagabb országában egy főre számítva túllépi a 110 000 dollárt. A világ 10 legszegényebb országban ez az érték nem éri el az 1500 dollárt sem. A helyzet az utóbbi években, szemben a korábbi javuláshoz képest, egyre csak romlik.

Hiába csökkent az 1990-es évek rémisztő 35%-os arányáról 10% alá a Covid-19 előtt a szélsőséges szegénységben élők aránya a világon, a pandémia nemcsak megállította a javuló tendenciát, de meg is fordította a folyamatokat. Ráadásul, az árak emelkedésével és a körülmények romlásával az extrém szegénység küszöbe is a korábbi 1,9 dolláros napi megélhetési költségkeretről napi 2,15 dollárra kúszott fel. Mindez, a Világbank becslései szerint újabb 198 millió embert taszított mélyszegénységbe.

Ördögi kör

A szegénységből kitörni szinte lehetetlen, mert a kilátástalan gazdasági környezettel járó rossz életminőség tovább ront a munkavállalók körülményein, ami előbb-utóbb egészségügyi állapotukon is megmutatkozik. Az országra nehezedő kölcsönök kamatterhei tartós és egyre magasabb adók formájában hárulnak a lakosságra.Egyik nehézség következményként vonja maga után a következőt, s a helyzet ígykönnyen eszkalálódik elégedetlenséggé, társadalmi feszültséggé, szélsőséges esetben felkeléssé. A biztonság és a stabilitás hiánya azonban a sorsfordítás potenciális esélyét jelentő új befektetőket távol tartja, és gyakran a már jelen lévőket is elriasztja. A helyzetből így kitörni alig lehetséges, a spirál sokkal inkább lefelé vezet, mint felfelé.

Malawi is szerepel a 10 legszegényebb ország listáján
Fotó: Peter Turnley / Getty Images Hungary

Nyílik az olló

A fejletlenebb országok gazdasága ugyanakkor, az elmúlt 20 évben általánosan elfogadott nézetek szerint, gyorsabb ütemben tudott fejlődni, mint az érett gazdaságok. Ennek oka abban a könnyen belátható körülményben gyökeredzett, hogy ezeknek a jellemzően harmadik világbeli, a fejlődés útján lévő országoknak a gazdasága olyan messziről indult a felzárkózás felé, ahol még a korai látványos lépések nagyobb tempóban hajthatók végre. Az elmúlt időszak tragédiája, figyelembe véve a világnépesség öregedésének és gyarapodásának földrajzi eloszlását is, éppen az, hogy ez a tendencia is megfordulóban van. Az érett gazdaságok további gyarapodása látszik immár eredményesebbnek és gyorsabbnak, így a már így is hatalmas különbség csak tovább növekszik, az olló nyílik, felzárkózás helyett leszakadás fenyegeti a legkiszolgáltatottabbakat.

Dél-Szudán a ma legszegényebbnek tartott ország
Fotó: Jadwiga Figula / Getty Images Hungary

Szegény embert az ág is húzza

Az emberiség legsebezhetőbb negyedébe mintegy 75 nemzet hozzávetőlegesen 1,9 milliárd lakosa tartozik. Ők azok, akik különösen megszenvedik az őket sújtó akár kisebb csapásokat is. Nem meglepő tehát az a sajnálatos tény, hogy a Covid-járvány óta ennek a rétegnek az egyharmada még szegényebbé vált, mint amilyen korábban volt. 

Márpedig a különböző betegségek, járványok és vírusok tizedelései is sokkal könnyebben találnak táptalajra egy gyenge egészségügyi állapotban lévő, lelkileg és fizikailag is igénybe vett, gyér és elégtelen egészségügyi ellátással rendelkező, infrastruktúrájában fejletlen, higiéniás viszonyaiban elmaradott régióban. Az ilyen országokban az érthető elégedetlenségek, gyakran polgárháborús állapotok vagy akár vallási összecsapások kezelésére sokszor nem látnak más kiutat, mint a fegyveres erőkkel való rendfenntartást vagy katonai diktatúrák felállítását. 

A mezőgazdaságból élő önellátó nemzetek az egyébként is forró Afrikában még inkább kiszolgáltatottak az éghajlati változásoknak
Fotó: guenterguni / Getty Images Hungary

A 10 legszegényebb ország ma a Földön

A Global Finance 2024. május 1-i adatai a megélhetési költségek és az inflációs ráták közötti különbségek vásárlóerő-paritása (PPP) alapján a következőképpen alakulnak.

10. Jemen

A 2014-ben kezdődő fegyveres konfliktus mára az olajban gazdag ország egyébként is kritikus infrastruktúrájára kíméletlen csapást mért, ahogyan a gazdaságra is, a 35 millió lakosú országból több mint 150 000 ember esett áldozatul a harcoknak közvetlenül, a lakosság 80%-a pedig szegénységbe sodródott.

Jemen a 10. legszegényebb ország
Fotó: Mohammed Hamoud / Getty Images Hungary

9. Madagaszkár

Az ország saját gazdasági és politikai gondjait tovább fokozták az ukrán háború hatására akadozó importok és az egekbe szökő élelmiszerárak. Az éghajlati változásokból fakadó egyéb körülmények csak tovább súlyosbítják hol áradásokkal, hol aszállyal a termelési problémákat és a lakosság helyzetét.

8. Libéria

2022-től enyhe, de talán mégis a válságból kifelé mutató tendencia látszik kirajzolódni az országban, mely régóta szerepel a legszegényebbek listáján.

7. Malawi

2023-ban a lakosság mintegy 70%-a élt szegénységben Afrika egyik legkisebb országában, mely az időjárás viszontagságainak is különösen ki van téve, az élelmiszer-ellátottság biztonsága pedig folyamatosan kritikus.

6. Niger

A lakosságot nemcsak az elsivatagosodás veszélye fenyegeti, de az élelmiszerellátás bizonytalansága és a kiélezett politikai viszonyok is nagyban nehezítik boldogulásukat.

5. Mozambik

Az erőforrásokban és gazdasági potenciálban ígéretes ország dinamikusan fejlődik ugyan, de az éghajlati változások és az instabil politikai helyzet veszélyeztetheti az egyébként további fejlődés elé néző gazdaságot.

Mozambik az 5. legszegényebb ország
Fotó: Antonio Correa d Almeida / Getty Images Hungary

4. Kongói Demokratikus Köztársaság

Jelenleg az ország 100 millió lakosának mintegy 65%-a él napi 2,15 dollárnál kevesebb pénzből, de kobalt- és rézforrásai szebb jövőt ígérnek az Afrika egyik fő húzóerejének remélt országban.

3. Közép-afrikai Köztársaság

Arany-, urán-, gyémánt- és olajtartalékai lehetnek a zálogai a kiútnak a jelenleg is uralkodó rendezetlen politikai és kritikus gazdasági helyzetből.

2. Burundi

A tengerparttal nem rendelkező, polgárháborús közelmúlttal sújtott ország 13 milliós lakosságának 80%-a a mezőgazdaságból önellátó módon él, de az elektromos áram nyújtotta luxus csak nagyjából 5%-uk privilégiuma.

1. Dél-Szudán

Az olajtartalékokban gazdag ország viszályait éppen erőforrásai idézik elő, de a korrupción, az erőszakon és az egyenlőtlenségen kívül még a klimatikus változások is tetézik a lakosság nehézségeit, így annak 60%-a humanitárius segélyekre szorul.

A vásárlóerő alapján meghatározott listán Etiópia a 33. ország jelenleg, India a 62., Ukrajna a 81. és Koszovó a 89. helyen áll. Kína a 113., Mexikó a 116. pozíciót foglalja el, Görögország a 135. legszegényebb, Románia a 138., Szlovákia a 141., Magyarország pedig a 144. Előttünk szegénységben Észtország szerepel a 143. helyen, közvetlenül utánunk pedig Horvátország található a 145. országként. A Nemzetközi Valutaalap 2024. áprilisi listájának utolsó, 190. helyen Luxemburg található.

Ha érdekelnek örömtelibb hírek is a világ egzotikus tájairól, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.