Ezt a római kori eszközt a világ első számítógépeként emlegetik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az antiküthérai szerkezet rejtélye régóta foglalkoztatja a kutatókat, akik most a gravitációs hullámok elemzésére használt módszerekkel fejtették meg az ősi számítógép titkát.

A világ első programozható, elektronikus, digitális számítógépe, az ENIAC 1946. február 14-én készült el. A 17 468 elektroncsövet, 7200 félvezető diódát és 1500 jelfogót tartalmazó gép elképesztő méretekkel rendelkezett: 2,5 méter magas és 30,5 méter hosszú volt, súlya pedig elérte a 30 tonnát. A számítástechnika története azonban nem egészen a 20. században kezdődött. A világ legrégebbi analóg számítógépének ugyanis a római időkből származó antiküthérai szerkezetet tartják. A rejtélyes eszközt az Indiana Jones és a sors tárcsája című filmből ismerhette meg a világ, ahol időgépként használták.

Órának hitték, de számítógép lehetett

Az antiküthérai szerkezetet még 1901-ben fedezte fel egy szivacshalász az Égei-tengeren, egy, az Antiküthéra nevű aprócska sziget közelében talált hajóroncsban. A római teherhajó egykor feltehetően görög rakománnyal volt megpakolva, és Rodosz szigetéről indulhatott útnak valamikor az időszámításunk előtti első évszázadban.

Az ősi számítógép egy égei-tengeri hajóroncsból került elő a képen látható Antiküthéra szigetnél
Fotó: Charalambos Andronos / Getty Images Hungary

A cipősdoboz méretű titokzatos szerkezet egy bonyolult fogaskerekekből álló összetett mechanizmust rejtett. Kezdetben órának hitték, később azonban kiderült, hogy számításokat végezhettek vele, és egyfajta csillagászati kalkulátor lehetett.

Idézőjel ikon

A szerkezet jócskán megelőzte a korát, ehhez foghatót az emberiség csak egy évezreddel később készített.

Holdnaptárként funkcionált

A Glasgow-i Egyetem kutatói statisztikai módszerek, például a bayesiánus analízis, valamint a gravitációs hullámok elemzésére használt eljárások segítségével jöttek rá, hogy az antiküthérai szerkezet az emberiség történetének első analóg számítógépeként a holdnaptárat követhette.

Noha az antiküthérai szerkezet régóta ismert régészeti csoda, ahhoz, hogy megfejtsék titkát, Graham Woan és Joseph Bayley kutatók meglepő forrásból merítettek ihletet: Chris Budiselic ausztrál mérnöktanártól és hobbi órásmestertől, aki Clickspring nevű YouTube-csatornáján saját maga próbálta megépíteni a szerkezetet, miközben gondosan dokumentálta a folyamatot.

„Egy kollégám mutatott rá a Chris Budiselic youtuber által megszerzett adatokra, aki az antiküthérai szerkezet előlapján található naptárgyűrű mását akarta elkészíteni, és azt vizsgálta, hogyan lehet megállapítani, hány lyuk van benne” – nyilatkozta Woan, aki statisztika technikákat alkalmazva kereste a választ.

Az antiküthérai szerkezet messze megelőzte az első digitális számítógépeket
Fotó: Historical / Getty Images Hungary

A kutatók rájöttek, hogy az eredeti antiküthérai szerkezet valószínűleg 354-355 lyukat tartalmazott. Kiderült az is, hogy a lyukak egy 77,1 mm sugarú körben futottak végig, úgy hogy elhelyezkedésükben mindössze 0,028 milliméteres eltérés lehetett.

Idézőjel ikon

A kutatók eredményei azt mutatják, sokkal valószínűbb, hogy a gyűrűben 354 lyuk volt, ami megegyezik a holdnaptár napjainak számával.

Ez cáfolja azt az elképzelést, hogy 365 furatával az antiküthérai szerkezet az egyiptomi naptár napjait jelenítette volna meg. Bár a korábbi tanulmányok is azt sugallták, hogy a naptárgyűrű a holdnaptárat követhette, a kettős technikák, amelyeket a kutatók alkalmaztak, tudományosan is megalapozták az elméletet.

„Újraértékeltem az antiküthérai szerkezettel kapcsolatos tudásunkat, valamint mindazt a munkát és törődést, amelyet a görög mesterek az elkészítésébe fektettek; a lyukak pozicionálása rendkívül pontos mérési technikákat és hihetetlenül biztos kezet igényelt” – jegyezte meg Bayley.

A történészek úgy vélik, a szerkezetet az ókori görögök (a rómaiak uralma során) építették, ám egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy a mérnöki mestermű megalkotására ki és hogyan lehetett képes. Az eszközt az ókori világ hihetetlen találékonyságának bizonyítékaként jelenleg az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban őrzik, nem messze attól a helytől, ahol eredetileg felfedezték.

Ha szívesen olvasnál még ókori rejtélyekről, ne hagyd ki ezt a cikkünket sem.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.