Ezek a városok folyamatosan süllyednek: lassan víz alá kerülnek

Olvasási idő kb. 1 perc

Amerika legnagyobb városai nemcsak a tengerszint emelkedésével és az extrém időjárással küzdenek – a föld is lassan süllyed alattuk. Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államok 28 legnépesebb városa közül mindegyik süllyed, és a következmények súlyosabbak lehetnek, mint eddig gondoltuk.

Nature Cities  tudományos folyóiratban publikált új tanulmány megdöbbentő adatokkal szolgált: az Egyesült Államok 28 legnagyobb városa közül egyik sem ússza meg a talajsüllyedést. A műholdas radarfelvételek alapján 2015 és 2021 között legalább a városok területének 20 százaléka süllyedt, és 25 város esetében ez az arány meghaladta a 65 százalékot.

Városok veszélyben

A legkritikusabb helyzet Houstonban van, ahol a föld több mint 40 százaléka süllyed, néhol évi 8 milliméteres ütemben. A jelenség fő oka az intenzív talajvíz-kitermelés, valamint a kőolaj- és földgázkitermelés. Nemcsak part menti városok, hanem olyan belső települések is érintettek, mint Denver, Chicago vagy Indianapolis. A talajsüllyedés önmagában is kockázatos: utak repedhetnek meg, épületek alapjai sérülhetnek, a közművek pedig veszélyessé válhatnak. Mindez 34 millió amerikai lakost érinthet, ez az ország lakosságának közel 12 százaléka.

A globális felmelegedés egyre több város létezését sodorja veszélybe
Fotó: Brandon Bell / Getty Images Hungary

Bár néhány város, mint például New Orleans, próbál alkalmazkodni a helyzethez korszerű vízelvezető és árvízvédelmi rendszerekkel, a szakértők szerint ez nem elegendő. A probléma megoldása átfogó szemléletváltást és összehangolt környezetvédelmi intézkedéseket kíván, amelyre egyelőre kevés jel utal.

Ha kíváncsi vagy az öbölre, ahol 7 óránként 20 métert emelkedik a víz, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.