El fog süllyedni a legismertebb görög sziget: ez az oka

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Görögország egyik legismertebb szigete, a középiskolai történelemórákról is ismerős Délosz nagy veszélyben van. A görög mitológiában Apollón és Artemisz szülőhelyének tartott sziget ugyanis süllyed. A kutatók szerint az apró, sziklás földterület évtizedeken belül víz alá kerül.

Délosz arra van ítélve, hogy körülbelül 50 éven belül eltűnjön – állapították meg a kutatók. Az Égei-tengeren, Mykonos közelében fekvő, kb. 5 km hosszú és 1 km széles szigetet az i. e. harmadik évezred óta lakják emberek, később a görög mitológia fontos helyszíneként vált ismertté: Apollón napisten és ikertestvére, Artemisz, a hold istennőjének szülőhelye volt. Az i. e. IX. századra Délosz Apollón szentélye lett. A zarándokok egész Görögországból elutaztak, hogy meglátogassák a szent szigetet, amely az UNESCO szerint a tengeri kereskedelem csomópontja is volt. A Kr. e. V. században itt tartották a Déloszi Szövetség gyűléseit, míg Periklész Athénba nem tette át a székhelyet. Délosz régészeti lelőhelyként is nagyon gazdag, az i. e. harmadik évezred és a korai kereszténység között több égei-tengeri civilizáció is járt erre.

Hamarosan elsüllyed Apollón szigete

A gyönyörű szigetet ma az éghajlatváltozás miatt emelkedő tengerszint veszélyezteti. A kutatók 150 éve tanulmányozzák Déloszt, a tengerszint csak az elmúlt évtizedben közel 30 métert emelkedett egyes részein. Ugyanakkor a sziget fokozatosan süllyed a tektonikus lemezek mozgása miatt.

Süllyed Délosz, Apollón isten szigete
Fotó: rabbit75_ist / Getty Images Hungary

A kutatók a legnagyobb károkat egy olyan területen találták, ahol a Kr. e. első és második századból származó raktárépületek találhatók. Télen víz jut be a raktárakba, ami tönkreteszi a falakat, újabb és újabb falak omlanak össze. Az utazók számára ezek a sérülékeny építmények tiltott területnek számítanak. Délosz mégis népszerű turistacélpont, és a nagy gyalogosforgalom súlyosbítja a problémát. A látogatók nem tartják be a szabályokat, gyakran járják be a lezárt területeket, ami felgyorsítja a sziget pusztulását.

Déloszt több tízezren lakták egykor

A sziget fontos helyszín volt az ókorban. Egyéb jelentős építményei közé tartozik az Apolló-szentély, egy hellenisztikus település maradványai és egy terasz oroszlánok szobraival. Fénykorában mintegy 30 000 lakossal büszkélkedhetett. De miután Kr. e. 88-ban és Kr. e. 69-ben is megtámadták és kifosztották, a szigetet fokozatosan elhagyták a lakói.

A tenger okozta károk elhárítása érdekében a szakértők fagerendákat helyeznek el az ókori falak egy részének alátámasztására, de komolyabb beavatkozásokra lesz szükség a szerkezetek megőrzéséhez.

Délosz 50 éven belül elsüllyedhet
Fotó: Melvyn Longhurst / Getty Images Hungary

Más városoknak is meggyűlik a baja a tengerrel, elsüllyedhetnek 2050-re

Minden tengerparti város jelentős, jelenleg a tengerszinten fekvő részeket veszít el. A szakértők szerint hiába már a kevesebb műanyag, nem menti meg ezeket a területeket. Indonéziában Jakarta városának jelentős része 2050-re víz alá kerülhet. Hasonló helyzetben van Lagos (Nigéria), Houston (Texas, USA), Daka (Banglades) és Bangkok (Thaiföld). De nem kell ennyire messzire menni, Olaszországban Velence is minden évben süllyed. Az ország 2003-ban kezdett építeni egy akadályt az árvíz ellen, ezt Mose-nak hívják. Az árvízvédelmi rendszer az utóbbi években többször is megakadályozta, hogy Velence víz alá kerüljön.

Hollandiában Rotterdam is folyamatos veszélyben van, a városának 90 százaléka a tengerszint alatt fekszik. Az óceánok vízszintjének emelkedésével pedig nő az árvízveszély. 1953. január 31. és február 1. között az óceán elöntötte Hollandiát, ami 1835 emberéletet követelt. Emiatt az ország kormánya komolyabb árvízvédelmi rendszer kialakítása mellett döntött. A Delta-terv (hollandul: Deltawerken) nevű rendszert a Rajna, a Maas és a Schelde folyók torkolatának védelmére tervezték meg. A munkálatok 1998-ban fejeződtek be, a Rotterdam melletti Nieuwe Waterwegben található Maeslantkering viharárvízgát befejezésével.

Elképesztő módon emelkedik a tenger vízszintje a Mexikói-öbölben, ha így folytatódik, hamarosan víz alá kerülhet Alvarado faluja. Ismerd meg az alábbi cikkünkből, mi történik a helyiekkel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.