Marchesa Luisa Casati volt egykor Olaszország egyik leggazdagabb asszonya, aki valószínűleg több pénzt költött ruhákra és ékszerekre, mint a történelem bármely királynője, mégis nincstelenül halt meg. Szélsőséges életvitelével sokak csodálatát kiváltotta világszerte, nőként pedig számos művész múzsája volt. Egész életében egyetlen cél vezérelte: élő műalkotás akart lenni.
Luisa Casatinak nem számított a pénz, szinte ellenőrizhetetlenül költekezett, különös szokásaival, polgárpukkasztó öltözködésével és riasztó viselkedésével pedig Európa-szerte hírhedtté vált. A pletykák szerint az esti holdfényben félmeztelenül sétáltatta kedvenc gepárdjait, egykori szeretőinek hamvait pedig urnákban, otthon őrizte. Kétségtelen, hogy Marchesa Casati volt kora legbotrányosabb nője.
Lenyűgöző külső és különcség
„Élő műalkotás akarok lenni” – jelentette ki Luisa Casati, aki ruhákat, ékszereket és szobrokat rendelt a 20. század leghíresebb művészeitől saját magának és saját magáról. Cecil Beaton és Man Ray fényképezte, Augustus John megfestette, Erté, Leon Baskt és Fortuny pedig öltöztette, hogy csak néhányakat említsünk. A huszadik század első három évtizedében Marchesa Luisa Casati legendássá vált, Szűz Mária és Kleopátra után a történelem talán legművészibben ábrázolt nője volt, akinek portréi, szobrai és fényképei megtöltenének akár egy galériát is.
Luisa lenyűgöző külsejét és különcségét a rá jellemző, nem mindennapi dizájn tette egyedivé. Kísérteties szépségét elsősorban magas, vékony testalkatának, gesztenyebarnára, majd lángvörösre festett hajának, műszempilláinak, hófehérre púderezett bőrének, feketével kontúrozott zöld szemeinek és nadragulyakivonattal tágított pupilláinak köszönhette. De ki volt valójában, és honnan indult Luisa Casati, aki extravaganciájának köszönhetően kora divatpapnője lett?
Szeretője hívta elő igazi énjét
Luisa Casati 1881. január 23-án született Luisa Adele Rosa Maria Amman néven, Milánóban egy sikeres textilmágnás második lányaként. Apja gyakori vendég volt I. Umberto királynál, aki nemesi címet is adományozott neki. Luisa korán elvesztette szüleit, és nővérével már tizenévesen hatalmas vagyont örökölt szülei után, így a két Casati lány lett Olaszország leggazdagabb nője. Nagyon fiatalon, mindössze 19 évesen férjhez ment Casati Stampa di Soncino márkijához, és egy leánygyermekük született, aki a Cristina nevet kapta.
Házassága idején a fiatal Luisa a kor társadalmi elvárásainak megfelelően élt és öltözött. A fordulat huszonkét évesen érkezett az életébe, amikor elcsábította Gabriele D'Annunzio költő-író. A dekadencia hercegeként is ismert férfi, aki örökké menekült hitelezői elől, Luisát múzsájává tette, és megismertette vele az extravagancia és a spiritualitás különös világát. Kapcsolatuk is ugyanolyan különleges volt, mint ők maguk. Luisa férje egy darabig nem vett tudomást felesége érzelmeiről, ennek ellenére házasságuk megromlott, de soha nem váltak el hivatalosan.
Önmaga és mások múzsája lett
Luisa szüleitől örökölt vagyona lehetővé tette, hogy valóra váltsa álmát, és élő műalkotás legyen. Megesett, hogy annyit fizetett egy drágakövekkel díszített ruhára és fejdíszre, amit egy álarcos bálban viselt, amennyit más luxus Rolls-Royce-ra költött. Velencei palotáját ritka drágakövek, felbecsülhetetlen értékű csipkék, melegházi virágok és egyiptomi szobrok díszítették.
Luisa mindemellett beutazta az egész világot, Velencében, Rómában, Párizsban és Capri szigetén volt palotája, vagyonokat költött pazar maskarákra, és gyűjtötte az egzotikus állatokat.
Egyebek között volt fekete agara, fehér pávája, néhány gepárdja, de egy boa constrictora is, melyet főként a nyakában hordott ékszerként. Igazi sajtószenzációnak számított, amikor az 1920-as években New Yorkban és Hollywoodban tartózkodott.
Fantasztikus személyisége életében és halálában is olyan drámaírókat és a filmeseket ihletett meg, mint Ezra Pound, Tennessee Williams és Jack Kerouac. Karakterét olyan legendás színésznők alakították, mint Theda Bara, Tallulah Bankhead, Vivien Leigh, Valentina Cortese, Elizabeth Taylor és Ingrid Bergman.
Nem véletlen, hogy a kor és az utókor művészei felfigyeltek Casati különleges személyiségére, aki nem csupán öncélúan költötte vagyonát.
Felkutatta és pártfogolta a tapasztalt és a kezdő tehetséges művészeket, akiktől csak azt várta el, hogy legyenek merészek, és képesek legyenek megújulni. Sokak karrierje először az ő nagylelkű pártfogása révén nyert elismerést, ami gyakran barátságban vagy romantikus viszonyban is megtestesült.
Őrült volt vagy stílusos?
Casati radikális öltözködési stílusa és viselkedése rokonságot mutatott a 20. század elejének futurista és szürrealista művészeinek gondolkodásával. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Casati életnagyságú viaszbabát készíttetett saját magáról zöld üvegszemekkel és saját hajából készült parókával. A babát vacsoraasztalhoz is ültette mint saját ikertestvérét.
Megesett, hogy a szállodai lakosztályában fekete strucctollakba burkolózva találtak rá, miközben sült halat evett és Pernod likőrt ivott, és újságból készült ruhadarabokat próbált.
A híres Ballets Russes egyik előadásán pedig olyan ruhát viselt, amely az este folyamán leolvadt róla. De megtörtént az is, hogy kábítószertől mámorosan, zöldre festett hajjal kristálygömböt cipelve vonult végig az éj leple alatt gepárdjaival Velence utcáin, miközben meztelen testét csak egy szőrmebunda takarta. A korabeli pletykák szerint szolgáinak aranyfestéket kellett viselniük a testükön, ami miatt aztán többen is meghaltak. De amikor igazán túl akart tenni magán, akkor Casati nem viselt semmit.
Casati totemállata a kígyó volt, amely levedlett bőrével képes a folyamatos megújulásra, tekintetével pedig mások megbabonázására.
Luisa mindig büszke volt arra, hogy megjelenésével szinte sokkolta az embereket.
Kortársai nem tudták eldönteni, hogy valójában mi lehet: vámpír, paradicsommadár, istennő, rejtély vagy egy közönséges őrült.
A ruhái mindig ezoterikusak voltak. A legemlékezetesebb talán az a páncélruha volt, amelyet több száz olyan elektromos vezetékkel szőttek át, amelyek egy rövidzárlat során majdnem a halálát okozták. De volt egy élőkígyó-nyaklánca, amely egy bálban lecsúszott a csupasz válláról.
A pazarló gazdagságot mélyszegénység követte
Casati pazarló életmódjának eladósodása vetett véget. Tartozásai a harmincas évek elejére több tízmillió dollárra rúgtak. Mivel nem tudott fizetni a hitelezőinek, a vagyonát elárverezték, ő maga pedig néhány megmentett kincsével és pekingi palotakutyáival Londonba költözött, ahol egy bérelt lakásban húzta meg magát.
Luisa Casati sztoikus, sőt hátborzongató nyugalommal fogadta a nyomort, miközben teljesen közömbös tudott maradni az őt körülvevő valóság iránt.
Utolsó éveit szegénységben és varázslatos szeánszokkal töltötte, miközben ellenségeire kért rontást. Emellett kedvenc időtöltésének eredménye az a háromkötetnyi furcsa napló, amit újság- és folyóirat-kivágásokból állított össze. Utolsó napjait alkohollal és drogokkal próbálta elviselhetőbbé tenni, és továbbra is feltűnően öltözködött. Volt, hogy újságpapírból készített magának kiegészítőket, de előfordult az is, hogy kukákban turkált csipke és bársony után.
Casati agyvérzésben hunyt el 1957. június 1-jén, 76 éves korában. A bromptoni temetőben nyugszik. Holtában is olyan különleges, mint életében volt: egy leopárdbőr mintás ruhában, műszempillákkal, sminkben temették el, egyik kitömött kutyájával a lábánál. Sírkövére unokája kérésére egy Shakespeare-től származó, Kleopátráról szóló idézet került: „E nőnek kor nem árt; a megszokás örök varázsát nem koptatja el.”
