Az Ajtósi Dürer sor és a Hungária körút között húzódó, 1,6 kilométer hosszú Stefánia út a XIV. kerület, Zugló egyik főútvonala, amely a Puskás Arénát, a Papp László Sportarénát és a kerület kulturális központját, a Stefánia Palotát is magában foglalja. Nevét még az Osztrák–Magyar Monarchia idején, a trónörökös hitvesének tiszteletére kapta.
Stefánia belga királyi hercegnő, Habsburg Rudolf trónörökös felesége – akit apósa ideális császárnénak gondolt a Monarchia élére – a véres gyarmatosító politikájáról hírhedtté vált II. Lipót belga király és Habsburg-Nádori Mária Henrietta királyné, osztrák főhercegnő harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1864. május 21-én. Anyai nagyapja József nádor, I. Ferenc császár öccse, a Magyarország ügyeiért felelős alkirály volt, akit történelmi léptékű érdemei miatt „a legmagyarabb Habsburg” megtisztelő néven emlegetnek.
Stefániának és két idősebb testvérének nehéz és örömtelen gyerekkor jutott: édesanyjuk nem törődött velük, apjuk pedig szigorú és rideg neveltetést rendelt el számukra, hogy jellemük megszilárduljon. Ennek eredményeként a hercegnő bátyja, Lipót herceg tízévesen elhunyt – így a szülők gyorsan nekiláttak egy póttrónörökös „gyártásának”, csalódásukra azonban fiú helyett egy újabb lány, Klementina hercegnő érkezett az uralkodói családba.
Stefánia kezéért már kislány korában versengtek az európai királyi házak, végül tizenhat éves korában jegyezték el a Habsburg trónörökössel, a nála hat évvel idősebb Rudolf főherceggel. Ferenc József császár már nagyon szerette volna megházasítani egyetlen fiát, és az ideális jelölt kiválasztásánál az előkelő származás és a katolikus vallás volt számára a döntő, de a konzervatív neveltetést és jellemet is előnyösnek látta, ellensúlyozandó a főherceg károsnak vélt liberális jellemét és kicsapongó életvitelét.
Néhány nappal a megismerkedés után be is jelentették Rudolf főherceg és Stefánia hercegnő eljegyzését. A nagy pompával megtartott esküvői ceremóniára – amelyen többek között a brit és a német trónörökösök, a későbbi VII. Eduárd király és II. Vilmos császár is megjelent – Bécsben került sor 1881. május 10-én. Az oltárnál két tökéletesen ellentétes személyiség mondta ki egymásnak az igent: a császár minden igyekezete ellenére sem tudta kiölni fiából a szabadon gondolkodó, tudományok és művészetek felé nyitott szellemiséget (megtiltotta például Rudolfnak, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson, a fiú ezért autodidakta módon képezte magát). A túlérzékeny, amolyan művészlélek Rudolffal szemben Stefánia komoly, a formalitásokhoz megrögzötten ragaszkodó, kevésbé intelligens, unalmasabb személy volt.
A házasság első éveiben a felek látszólag harmóniában éltek Prágában, majd Bécsben – ugyan Ferenc József elismeréssel tekintett menye konzervatív, udvari kötelességét mindig szigorúan elvégző természetére, csalódnia kellett, ugyanis reményei ellenére Stefániának nem sikerült megzaboláznia Rudolf lázadó természetét. 1883-ban megszületett a pár egyetlen gyermeke, Erzsébet Mária főhercegnő, a várva várt fiú (vagyis leendő trónörökös) érkezése azonban elmaradt: a korábban is szoknyavadászként ismert, a nők bálványaként számontartott Rudolf ugyanis számtalan szeretőt tartott, és egyik alkalmi viszonyából nemi betegséget szerzett, amivel Stefániát is megfertőzte, meddőséget okozva nála.
Ennek következtében az 1880-as évek második felére végleg megromlott a viszony a házastársak között. Ferenc József, aki inkább nagy pénzösszegeket fizetett a Rudolftól várandós anyák hallgatásáért, mintsem elviselje a szégyent, állítólag beismerte, hogy fia méltatlan a Habsburg trónra. Mindeközben a főherceg XIII. Leó pápánál akarta kieszközölni, hogy elválhasson feleségétől. Stefánia sem élvezett nagy népszerűséget: ridegsége miatt sohasem kedvelték a bécsi udvarban, a háta mögött hideg szőkeségnek nevezték, anyósa, Erzsébet császárné tramplinak és elefántnak titulálta. 1887-ben Rudolf elmenekült a tönkrement házasság és az udvari konfliktusok elől, és Mayerlingben kastélyt építtetett magának, itt találkozgatott utolsó szeretőjével, Vetsera Mária grófnővel.
Mindeközben Buda és Pest közös fővárossá egyesülése után létrejött a Corso út, melynek a Hősök tere és az Egressy út közötti részét 1888-ban nevezték el a főhercegné tiszteletére Stefánia útnak. Természetesen ekkor még senki sem tudta, hogy Stefánia hamarosan özvegységre jut: 1889. január 30-án ugyanis Rudolf főherceg tisztázatlan körülmények között elhunyt Mayerlingben. A hivatalos történet szerint a zavart elméjű, állandó konfliktusoktól megbicsaklott trónörökös szeretőjével közös öngyilkosságot követett el. Férjének öngyilkossága összetörte a huszonöt éves Stefániát, különösen mivel az udvari körök elsősorban őt hibáztatták a férfi keserű sorsáért és a szerencsétlenség bekövetkeztéért.
Miután Erzsébet Mária főhercegnőt nagyapja vette gondjaiba, Stefánia végtelen utazgatásba kezdett, hogy bánatát feledni próbálja. Anyósához hasonlóan álneveken jelentkezett be Európa leghíresebb szállodáiba, nyaralóhelyeire, de gyakran időzött otthon, Belgiumban is húgánál, Klementinánál. Szülei többször próbálták őt újra férjez adni különböző uralkodócsaládok fiaihoz, sikertelenül, míg végül másodszorra szerelemből házasodott: tizenegy év özvegység után hozzáment Lónyay Elemér magyar grófhoz, diplomatához, ezzel elveszítette osztrák főhercegnéi rangját és címét, és véglegesen megszakadt kapcsolata apjával, Lipóttal, illetve lányával, Erzsivel. Ennek ellenére életében korábban sohasem látott boldog időszak következett, ami a következő négy évtizedben kitartott.
1937-ben Stefánia megjelentette emlékiratait Császárnénak szántak címmel, amely óriási bestseller lett, több nyelvre lefordították, és természetesen nagy botrányt kavart Ausztriában. A második világháború végén a Lónyay házaspárnak menekülnie kellett a Vörös Hadsereg által megszállt Magyarországról: a pannonhalmi bencés kolostorban kaptak menedéket, Stefánia itt hunyt el 1945. augusztus 23-án, nyolcvanegy éves korában. Férje egy évvel később, Budapesten követte őt a halálba.
Ugyan Stefánia elvesztette rangját és kegyvesztett lett a bécsi udvarban, a róla elnevezett út még a Horthy-korszakban is megtarthatta nevét (bár rövid ideig, 1918–19-ben Árpád útnak hívták), csak a világháború után, 1946-ban keresztelték át Vorosilov útra, az ország kommunista bekebelezését felügyelő Kliment Vorosilov szovjet marsall után. 1961-ben azonban az orosz hadvezér is kiesett a pikszisből, ezért az út felvette a nyolc évvel korábban átadott Népstadion nevét, 1987-ben pedig a meggyilkolt svéd miniszterelnök tiszteletére az út Hősök tere és Ajtósi Dürer sor közötti szakaszát Olof Palme sétányra nevezték át. A Stefánia út végül a rendszerváltást követően, 1990-ben kapta vissza eredeti nevét.
Érdekel az utcanevek története? Kísérd figyelemmel Térfigyelő sorozatunkat, amelynek előző részében a Rädda Barnen utca névadójáról nyomoztuk ki, hogy ki (vagy mi?) volt.
