A csendes gyilkos újabb áldozatot követelt, drasztikus lépésre készülnek Spanyolországban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hőségnek már rengeteg áldozata van szerte Európában, főként a déli országok érintettek az extrém magas hőmérséklet miatt.

Míg az irodákban vagy otthon a légkondicionálók javítanak valamelyest a helyzeten, addig az utcán nem véd semmi a kánikulától. Ezért történhetett meg a tragédia Barcelonában – írja az APNews.

A hőségnek már számos területen vannak áldozatai

A múlt hónapban a hőség miatt elhunyt egy 51 éves nő, aki Barcelonában dolgozott utcaseprőként, további 12 szívrohamot kapott. Ezen esetek miatt tiltakozó akciót szerveztek a város utcaseprői, valamint az aggódó lakosok, százak vonultak Barcelona utcáin. Európa néhány szakszervezete szigorúbb szabályozást követel arra nézve, hogy a dolgozók mikor kötelezhetőek munkára a világ leggyorsabb ütemben melegedő kontinensén, amely eddig közel ezer halálos áldozatot követelt csak Spanyolországban a június és július közötti időszakban. 

Ez az 51 éves nő is a hőség áldozata, utcaseprőként dolgozott
Fotó: Europa Press News / Getty Images Hungary

Egy barcelonai utcaseprő a hírportálnak elmondta, hogy bár 23 éve végzi ezt munkát, a nyarak egyre borzasztóbbak, a hőség egyre elviselhetetlenebb. Ezt kevéssé enyhíti, hogy még a demonstráció előtt négy, a köztisztaságért felelős cég új szabályokat vezetett be: a dolgozók kalapot, és jól szellőző egyenruhát, valamint naptejet kapnak. Amennyiben a hőmérséklet eléri a 34 fokot, akkor óránként szünetet tarthatnak, hogy ihassanak, és árnyékos útvonalon dolgozhatnak tovább, ha 40 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, akkor pedig felfüggeszthetik a munkát. Ugyanakkor a dolgozók szerint sem az új egyenruhát nem kapták meg, sem a szüneteket, sőt, ha valaki ezekre rákérdez, akkor a munkáltató megbünteti őket, amiért lassítanak.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.