Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Évtizedek óta nézünk olyan bűnügyi sorozatokat, amelyek főszereplői sorozatgyilkosokat, súlyos bűncselekmények elkövetőit kapják el különféle módszerekkel. Van köztük egy, ami ijesztően a valóságon alapul.
Nagyon ritka, hogy az életben is 40 perc alatt megoldjanak egy ügyet, ezért ezek – az egyébként gyakran remek – filmek, sorozatok hamis képet festhetnek a rendőrség és a bűnüldözés világáról. Nem leselkedik minden sarkon egy gonosztevő, a rendőrök sem kivétel nélkül jófiúk, a DNS-t nem lehet két perc alatt bárhol meghatározni, a nyomozás pedig hosszadalmas, bonyolult, szabályokhoz kötött és gyakran sikertelen. Ugyanakkor az FBI valóban létező nyomozóiroda, ahol igazi legendák is dolgoztak. Robert Ressler az egyik legfontosabb közülük, részben neki köszönhetjük, hogy a valóban létező sorozatgyilkosok rács mögé kerülnek.
A mára már elhunyt ügynök munkája annyira meghatározó volt, hogy több film is készült róla. A Robert Ressler és az emberi szörnyek című német dokumentumfilmben bemutatják, hogyan látogat meg valakit a halálsoron, milyen archívuma van a bizonyítékokból, hogyan nyomozott többek között Ted Bundy és John Wayne Gacy, a 33 emberrel végző „gyilkos bohóc” után. Ő volt az, aki az FBI Behavioral Science Unit (magyarul Viselkedéskutató Egység) különleges ügynökeként bevezette a köznyelvbe a sorozatgyilkos (angolul serial murderer, később serial killer) szót. Aki szörnyekkel küzd címmel könyvében Ressler részletesen leírja, hogyan hallotta először egy konferencián a kifejezést, és hogyan kezdte el használni a munkájában. Olyan gyanúsítottakat nevezett így, akikhez több gyilkosságot lehetett kötni, egyedi elkövetési módszerrel. Ugyanakkor, ahogy azt Nagy Zsanett kifejti 2005-ös Sorozatgyilkosok: egy fogalmi meghatározás problémái című doktori műhelytanulmányában, Ressler idejében már mások is használták ezt a kifejezést német és angol nyelvterületen is. Ám az igaz, hogy a köznyelvben a sikeres FBI-nyomozó miatt terjedt el. Nézzük, miért figyelt annyira a világ Robert Ressler munkásságára.
Így lett Robert Ressler az FBI sztárnyomozója
Az 1937-es születésű férfi szinte egész felnőtt életét a nyomozásoknak szentelte. A második világháború utáni években csatlakozott az Egyesült Államok hadseregéhez, később bűnügyi nyomozótisztként dolgozott Washingtonban. A kriminológia volt az, ami igazán lenyűgözte, így egyetemi tanulmányait is ezen a területen végezte. Amikor 1970-ben csatlakozott az FBI-hoz, a sorozatos bűnelkövetőknek még nem volt külön kategóriájuk. Ressler azonban nemcsak nevet adott nekik, de segített létrehozni az FBI viselkedéstudományi egységét is. Ő lett az iroda első sorozatgyilkos-profilozója, azaz társával, John Douglasszel az volt a munkája, hogy korábbi elkövetőkkel interjúzzon, és olyan személyiségjegyeket találjon, amelyek közösek bennük. A legkegyetlenebb bűnözőkkel töltött, akár évtizedekig folyó beszélgetések során a nyomozó előtt kirajzolódott az elkövetők képe, személyisége. Így könnyebben ismerték fel őket, és zárták börtönbe, mielőtt újabb ember életét oltották volna ki. Másoknál korábban nem tapasztalt analitikus gondolkodásának hála találtak meg több hírhedt bűnözőt is.
Belelátni egy sorozatgyilkos fejébe
Ressler, Douglas, s az egész – ráadásul az alagsorban elhelyezett – viselkedésügyi osztály azzal volt elfoglalva, hogy a gyilkosokat gyermekkorukról, a gyilkolás okairól és módszereiről faggatták. Ez teljesen eltérő szemléletet jelentett ahhoz képest, amit a nyomozók korábban képviseltek, miszerint az elkövetők csak beteg állatok, akiket nem megérteni kell, csak lecsukni. Csakhogy ahhoz, hogy megelőzzék a további gyilkosságokat, Ressler, Douglas, Ann Burgess és mások érdeklődéssel fordultak az elkövetők felé. A különc nyomozók éveken át hallgatták, amint az elítéltek elmagyarázzák, hogy nőttek fel, miként gondolkodnak, milyen brutális módon választották ki az áldozatokat, és hajtották végre tetteiket. Általában felnőtt férfiak voltak, érzelmileg és/vagy fizikailag bántalmazó gyerekkorral. Gyakran voltak magányosak, de városokban laktak, ahol a tömegben észrevétlenül, névtelenül el tudtak vegyülni.
Amikor a sorozatgyilkos megkedvel téged
Resslerék egysége olyan bűnözők után nyomozott, mint Charles Manson, Richard Speck vagy David Berkowitz, a New York-i „Sam fia”. Ted Bundy profilját is elkészítették, ami segített őt elkapni 1977-ben, amikor megszökött a börtönből. A leghátborzongatóbb történet mégis a nyolc nőt megölő és saját anyját is lefejező Ed Kemperhez fűződött. Ressler egyedül maradt a hatalmas termetű férfival egy zárt kihallgatófülkében a börtön rácsai között, s a berregő, amivel segítséget kérhetett volna, elromlott. Amikor Kemper ezt észrevette, felállt a székről, elmosolyodott, és azt mondta: „Ha most feldühödnék, akkor maga nagy bajban lenne, nem igaz? Lecsavarhatnám a fejét, és az asztalra tehetném, hogy így üdvözöljem az őrt.” Végül szerencsére az ijedtségen kívül más baja nem történt a nyomozónak: Kemper annak ellenére, hogy 21 éves korára nekrofil sorozatgyilkossá vált, humoros, nyugodt ember benyomását keltette, ráadásul 145-ös IQ-val rendelkezett. Most 73 éves, saját elmondása szerint boldog a börtönben, ahol sokszoros életfogytiglani büntetését tölti. Ezen a fényképen Robert Ressler és John Douglas között áll:
Szörnyek közt
Már az elején nyilvánvalóvá vált, hogy a profilalkotás segíti a gyilkosok leleplezését. Ám eleinte kérdés volt, hogy ezeket a tapasztalatokat az FBI hogyan oszthatná meg a helyi rendőrőrsökkel? Az akkor rendelkezésre álló legmodernebb számítástechnika segítségével Ressler és Douglas segített létrehozni a Violent Criminal Prehension Program (ViCAP) néven ismert adatbázist. Ebben viselkedési jellemzők, gyilkossági módszerek és egyéb minták alapján bármelyik nyomozó keresgélhetett, legyen szó még megoldatlan ügyről vagy egy új nyomról. A ViCAP a National Center for the Analysis of Violent Crime elnevezésű központtá fejlődött, amely ma is az FBI létfontosságú eszköze. A profilozók azonban megsínylették ezt a szoros kapcsolattartást a bűnözőkkel. Olykor hátborzongató ajándékokat kaptak tőlük, s alapvetően meg kellett tanulniuk az ő fejükkel gondolkodni, ami nem igazán segít a mindennapi élet nyugodt megélésében. Robert Ressler 1990-ig dolgozott ügynökként, utána nyugdíjba vonult, és tanácsadóként segítette az FBI munkáját egészen 2013-as haláláig. Tanácsot adott Thomas Harris írónak Hannibal Lecter hírhedt karakterének megalkotásánál, több könyvet írt. Az egyikben Nietzsche egyik híres idézetét emelte ki: „Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád.”
Ha kíváncsi vagy a hetvenes években kezdődő profilozó munkára, a John Douglas által írt könyvet a Netflix filmesítette meg Mindhunter címmel, a sorozatban Robert Ressler életébe is betekintést nyújtanak.
