Ötven éve nem volt ilyen járvány, már több ezren megfertőződtek Csehországban

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Csehországban az Állami Egészségügyi Intézet adatai szerint év eleje óta több mint 2200 ember fertőződött meg sárgasággal.

A járványnak már 27 halálos áldozata is van az intézet adatai szerint – áll az Infostart cikkében. 

Oltással igyekeznek megfékezni a járványt

Egyre többen oltatják be magukat a hepaptitis A elleni vakcinával Csehországban, de így is több mint 2200 ember fertőződött már meg a kórral. Eddig Prágában regisztrálták a legtöbb, közel ezer fertőzöttet, ez pedig huszonötszöröse az előző évi esetszámnak. Ez az oka annak, hogy folyamatosan nagy az érdeklődés az oltás iránt, sokszor a háziorvosi rendelők előtt sorok kígyóznak, ám több rendelő még nem kapta meg az új szállítmányt. 

Több évtizede nem volt ilyen súlyos sárgaság járvány Csehországban
Fotó: Hailshadow / Getty Images Hungary

A hepatitis A vírusa a szakértők szerint szinte bárkit megfertőzhet, ám azokra különösen nagy veszélyt jelent, akik krónikus májbetegségben szenvednek. A cseh egészségügyi minisztérium adatai szerint idén már 129 ezer embert oltottak be, háromszor annyit, mint 2024-ben. Több helyen már csak a kombinált hepatitis A és B elleni oltás érhető csak el, ám ez a csak második, emlékeztető adag után véd a fertőzéstől. 

Az oltás egyelőre nem ingyenes az országban, de a döntéshozók azt tervezik, hogy a krónikus májbetegségben szenvedők, valamint a kisgyermekek térítésmentesen megkaphatják az oltást. Jelenleg csak azok számára ingyenes a vakcina, akik fertőzött emberrel kerültek kapcsolatba, ilyen esetből idén eddig kilencezret regisztráltak. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.