sanghaj bombázás kisgyerek fotó

Kína Sztálingrádja volt a véres sanghaji csata

A 20. század eleje óta húzódó japán–kínai konfliktus, melyet a Japán Birodalom agresszív terjeszkedése robbantott ki, 1937 júliusában Peking és Tiencsin megtámadásával és elfoglalásával nyílt háborúvá eszkalálódott. A Véres szombatnak is nevezett augusztus 13-án Csang Kaj-sek kínai elnök közvetlen irányításával a nacionalista hadsereg és légierő támadást indított a Sanghajban állomásozó japán birodalmi csapatok ellen, mire válaszként a japánok további 200 ezer katona, hadihajók és a légierő mozgósításával ellentámadásba lendültek, hogy bevegyék a várost.

Az egyik legjelentősebbnek és leggazdagabbnak számító kínai város ostroma egészen decemberig eltartott, a konfliktus Sztálingrádhoz hasonló patthelyzetté fajult, melyben a kínaiak utolsó vérükig védekeztek a túlerőben lévő, szamurájok elszántságával harcoló megszállók ellen, mindezt a nemzetközi hatalmak, a brit és az amerikai megfigyelők szeme és a nemzetközi sajtó előtt – ennek a kegyetlen barbárságnak lett egyszemélyes szimbóluma a bombázásban megsérült szerencsétlen kisgyerek.

Döbbenetes vérfürdő fogadta a fotóst a pályaudvaron

H. S. Wong 37 éves kínai fotóriporter és operatőr, aki az amerikai Hearts Metrotone News filmhíradó munkatársaként tartózkodott az ostromlott városban, a sajtó más képviselőivel együtt megneszelte, hogy a japánok augusztus 28-án délután 2-kor átfogó légitámadást kívánnak indítani Sanghaj ellen, ezért a megadott időpontban kollégáival a Butterfield & Swire brit kereskedelmi társaság irodaépületének tetején várta az ellenséges repülőgépek felbukkanását. A támadás azonban váratott magára, egy óra elteltével még egyetlen repülő sem érkezett, ezért a fotósok és operatőrök többsége csalódottan távozott, csupán néhányan, köztük Wong maradtak a helyszínen.

4 órakor a továbbra is éberen figyelő Wong 16 japán repülőt pillantott meg az égen, melyek egy civil célpont, a sanghaji Déli pályaudvar épülete felé tartottak, majd odaérve kioldották bombáikat, és óriási pusztítást végeztek a pályaudvaron és környékén. Az operatőr gyorsan autóba szállt és a helyszínre hajtott, az őt fogadó látvány azonban rutinja ellenére is teljesen lesokkolta őt: mindenfelé haldoklók és holttestek, leszakított végtagok hevertek, miközben tömegek próbáltak bármi áron kijutni a lebombázott épületből.

Wong először filmkamerájával rögzített néhány snittet az elpusztított pályaudvaron uralkodó körülményekről, majd elővette kis méretű Leica fényképezőjét, hogy állóképeket is készítsen a döbbenetes káoszról; ekkor pillantott meg az egyik vonatsínen két, súlyos égési sérüléseket szenvedett kisgyereket, akiknek halott édesanyja nem messze feküdt. Egy férfi rohant oda – talán a gyerekek édesapja –, felkapta és kimenekítette az egyik gyereket, míg a másik továbbra is ordítva ült a síneken; Wong ekkor gyorsan lefényképezte a szenvedő kicsit, majd elindult, hogy biztonságba vigye.

A másik férfi azonban éppen ekkor tért vissza, felkapta a gyereket, és mindketten örökre eltűntek Wong szeme elől – a fotós nemhogy a nevét nem tudta meg a gyereknek, akit gépével megörökített, de még abban sem volt biztos, fiú vagy lány volt a szerencsétlen csöppség. Wong a filmfelvételeket és a képeket Amerikába küldte, ahol a Véres szombat, illetve Kínai gyermek címen is ismertté vált megdöbbentő fotó egész oldalon jelent meg a Life magazin október 4-i számában. A felvétel világszerte óriási visszhangot váltott ki, hatására a brit, az amerikai és a francia kormány is tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy a japán légierő ártatlan civileket bombáz Kínában.

Máig vitatják, nem hamisítvány-e a kép

A fényképet természetesen a japánok sem hagyták szó nélkül, hamisítványnak, lejárató szándékú propagandakoholmánynak minősítették Wong alkotását, melyet különféle bizonyítékokkal próbáltak alátámasztani – egy másik képen például az látszik, amint az apa (?) az első kisgyerek segítségére siet, erről a japánok azt állították, valójában Wong asszisztense az illető, aki éppen beállítja a kicsit a megfelelő pózba.

Ennyivel azonban nem érték be, egy japán nacionalista csoport 50 ezer dolláros (mai árfolyamon 940 ezer dollár) vérdíjat tűzött ki Wong fejére, aki ugyan brit protekció alatt állt, a halálos fenyegetések miatt végül Hongkongba távozott, ahol később is folytatta hivatását. Az 1970-es években nyugdíjba vonult, és családjában Tajvanba költözött, ott érte a halál 1981-ben, 81 éves korában.

Leghíresebb fotója több mint 80 éve viták tárgya, a hamisítás gyanúját ugyanis a háború után is többször felvetették: legutóbb 1999-ben Fudzsioka Nobukacu, a tokiói egyetem professzora állította tanulmányában, hogy a kép utólagos szerkesztéseken esett át, és szándékosan lett minél drámaibbra komponálva. Fudzsioka egyes állításai azonban szembemennek az ismert tényekkel, a professzor például úgy vélte, a fotóhoz utólag adtak füstöt, míg a szemtanúk visszaemlékezése szerint vastag füst terjengett az állomáson. A tanulmány emellett figyelmen kívül hagyja Wong egy másik – szintén a Life hasábjain megjelent – fotóját, melyen jól látszik, hogy a súlyosan sebesült kisgyereket orvosi ellátásban részesítik a helyszínen.