A rossz levegőminőség miatt rendkívüli intézkedések lépnek életbe: tanítás sem lesz az indiai fővárosban

Olvasási idő kb. 1 perc

Az építkezéseket és a dízel meghajtású autók közlekedését is korlátozták Újdelhiben, ahol hétfőn a határtérték 39-szeresére emelkedett a szilárd tüzelésből származó kisméretű részecskék koncentrációja a levegőben.

Ez nagyon rosszul hangzik, hát még, ha hozzátesszük, hogy ez már javulást jelent, hiszen vasárnap a határértéket jelentő koncentráció 57-szeresét mérték ezen anyag kapcsán az indiai fővárosban – írja az Infostart.

A rossz levegő miatt otthon maradnak az iskolások

Atisi Szingh, Delhi szövetségi terület főminisztere az egészségre káros légszennyezettségi szint miatt két középiskolai évfolyam kivételével minden oktatási intézményben szünetelteti az oktatást. Az általános iskolákban már csütörtök óta csak az interneten zajlanak az órák, a

kormány pedig azt a kérést intézte az idős, tüdő- és szívbeteg emberekhez, valamint a gyerekeket nevelőkhöz, hogy a betegek, az öregek és a gyerekek lehetőleg el se hagyják otthonaikat.

A levegő minősége Újdelhiben borzalmasan rossz
Fotó: Hindustan Times / Getty Images Hungary

Hiába számít alapvető jognak október óta a tiszta levegőhöz való hozzáférés Indiában, a főváros jelenleg is sűrű, szürke füstködbe burkolózik. 30 millió lakosával tömegek számára biztosít így élhetetlen, veszélyes körülményeket.

Ha Újdelhi példája kirívó is, egy új jelentés szerint nem ritka, hogy egy országban vagy városban ne legyen megfelelően tiszta a levegő. Egy jelentés szerint mindössze hét ország felel mega nemzetközi levegőminőségi szabványnak. A világ sok részén nagy a baj, helyenként halálos mértékűvé válik lassan a légszennyezettség a WHO vizsgálatai szerint. A szervezet a gazdasági tevékenység mellett az erdőtüzeket látja a leginkább vétkesnek a jelenségben.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.