Ő volt Ceaușescu jobbkeze, akit Romániában csak „Istenként” ismertek

Olvasási idő kb. 3 perc

Ceaușescu évtizedeken át tartotta terrorban egész Romániát, de természetesen ő sem egyedül végezte a piszkos munkát. Legnagyobb segítsége a nemrégiben elhunyt Dumitru Popescu volt, a propagandaminisztere. A román vezetőről és kivégzéséről elég sokat tudni, Popescuról azonban vajmi kevés információ van, annak ellenére, hogy „istennek” becézték. Ki is volt ő valójában?

Románia is a kommunista országok táborát erősítette, a rendszer pártelnöke Nicolae Ceaușescu volt, aki kemény diktatúrát épített ki a balkáni országban. Ennek ellenére egyike volt a keleti blokk azon vezetőinek, akit nyugaton jó kommunistaként emlegettek, leginkább azért, mert elsők között törlesztette országa államadósságát.

Az már elkerülte a nyugatiak figyelmét, hogy ezzel teljes nyomorba taszította a népét.

A főtitkár mit sem törődött a néppel, a nyomorukról sem vett különösebb tudomást, a példátlanul rossz gazdasági helyzet ellenére megalomán építkezésekbe kezdett Bukarestben, miközben Románia több pontján is éheztek. Mindezt nem egyedül vitte véghez, az egész párt beállt mögé, de volt közülük valaki, aki kiemelkedően fontos szerepet töltött beCeaușescuéletében, méghozzá a propagandaminisztere, Dumitru Popescu.

A közgazdász, aki kiépítette Ceaușescu személyi kultuszát

Popescu eredetileg közgazdász végzettséget szerzett, és tanárként dolgozott, mielőtt belépett a kommunista pártba.

Dumitru Popescu, Ceaușescu kulcsembere volt. 2024. november 22-én halt meg, 96 éves korában
Fotó: youtube

1965-ben csatlakozott Ceaușescuhoz, és egészen a rendszer összeomlásáig védte és ápolta a kommunista ideológiát. Propagandaminiszterként elsődleges feladata volt, hogy minden, ami megjelenik a sajtóban, az ne csak a pártot, hanem a főtitkárt is a lehető legjobb színben tüntesse fel. Egyes források szerint vaskézzel tartotta ellenőrzése alatt a romániai sajtót.

Ma már a rezsim ideológiai őreként ismerik, ami igen találó megjelölése, hiszen gyakorlatilag ő építette ki és tartotta fenn Ceaușescu személyi kultuszát. Az országos nyomor ellenére, ami a főtitkár óriási kiadásainak volt köszönhető, mindenhol csak azt szajkózta a televízió és a rádió, hogy milyen csodálatos vezér Nicolae Ceaușescu.

Ezt nemcsak a sajtó ellenőrzésével érte el, hanem azzal is, hogy ő volt a főtitkár beszédírója, így pontosan olyan dolgokat tudott a vezér szájába adni, ami garantálta a kultusz sikerességét. Ezen tevékenységeivel kulcsemberré vált a pártban, miniszteri feladatai mellett a Központi Bizottság titkáraként is dolgozott, valamint képviselőként is helyet foglalt a román parlamentben.

Románia sajtójának isteneként gondolt magára

Arról is elhíresült Popescu, hogy „istennek” hívatta magát, így vált ismertté a nép körében. Ezt egyetlen mondattal érte el, amit az újságíróknak mondott egy alkalommal:

Idézőjel ikon

Én vagyok az apátok, én vagyok az anyátok, én vagyok az istenetek!

Feltehetően ezzel kívánta éreztetni a sajtó munkatársaival, hogy bizony tőle függnek, csak azt tehetik, amit ő mondd vagy jóváhagy. Ezt be is tartotta, csak jóváhagyott anyagok jelenhettek meg a sajtóban, a legkisebb eltéréseket is nagyon kemény szankciókkal sújtotta.

Magánéletéről vajmi keveset tudni azon kívül, hogy milyen iskolát végzett. Nemrégiben kiderült róla, hogy irodalmi szándékkal megírt művek is fűződnek a nevéhez. Leginkább emlékiratokról van szó, amelyeket a kilencvenes években kezdett írni a rendszerben töltött éveiről.

A vaskezű „isten” november 22-én halt meg 96 éves korában, így már rengeteg részlet örökre titokban marad vele és a Ceaușescu-rendszerrel kapcsolatban.

A román miniszterelnök nevelhette fel Ady Endre fiát? Ebben a cikkünkben jártunk a dolog végére.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.