Az iskolában sem tanítják, hogy volt egy háború a történelem során, melyet nem vérrel és vassal, hanem jóindulattal és erkölccsel nyertek meg a rómaiak.
Amikor a rómaiak ostrom alá vették Faleriit, a kitartóan ellenálló faliszkuszok városát, parancsnokuk egyetlen gesztussal rávette a városvédőket, hogy megadják magukat az évekig tartó véres harcok után.
Szövetségre léptek a rómaiakkal szemben
A Krisztus előtti V. század végén, a Római Köztársaság korai időszakában a rómaiak hosszú háborút vívtak Etruriával, melynek két városát, Veiit és Fidenae-t is megtámadták. A két etruszk város a folyó két partján, egymással szemben volt, mindkettő viszonylag közel Rómához. Ennek ellenére a rómaiak erőfeszítése évekig kevésnek bizonyult, hogy megnyerjék az etruszkok ellen vívott háborút.
Miután Falerii közvetlen közelében volt Rómának, a faliszkuszok attól tartottak, hogy a rómaiak őket is megtámadják, és kifosztják a városukat. Ezért elhatározták, hogy szövetségre lépnek az etruszkokkal annak ellenére, hogy az ókori utazó, földrajzíró Sztrabón szerint a két város lakói más-más gyökerekkel rendelkeztek. A faliszkuszok a latin nyelvjáráshoz hasonló nyelvet beszéltek, és végül az etruszkok hatalma és helyzete ellenére a faliszkuszi nyelv túlélte az etruszk kultúra uralmát, valamint a rómaiak terjeszkedését is.
A faliszkuszoknak nem véletlenül állt érdekükben, hogy támogassák az etruszk városokat, Veiit és Fidenae-t, ugyanis úgy gondolták, hogy ha Veii elesik, az ő városuk lesz a következő, amely ellen Róma háborút indít.
Éheztek, de kitartottak
A várakozásoknak megfelelően a rómaiak megtámadták Faleriit, és még a közeli Capenát is Kr. e. 396-ban. A csatát két római parancsnok vezette a két-két város ellen, ám egyikük elesett, a másikuk pedig szégyenszemre elmenekült, miután a faliszkuszok túljártak a rómaiak eszén, akiket lesben állva vártak. A felbőszült rómaiak később már nem kockáztattak, nem támadták meg az etruszk városokat, hanem felégettek körülöttük mindent, az egész vidéket, hogy megfosszák az élelemtől az ellenségüket. Ezt a stratégiát Marcus Furius Camillus tábornok eszelte ki, akit Kr. e. 394-ben bíztak meg a római hadsereg vezetésével Falerii ellen.
A város közelében sátrat vert hadvezér arra számított, hogy a kiéheztetett faliszkuszokat rá tudja arra kényszeríteni, hogy önként elhagyják a városukat.
Amikor azonban ez megtörtént, a rómaiak mindig visszakergették őket. A faliszkuszok azonban rendelkeztek akkora élelemkészlettel, hogy az ostrom évekig elhúzódjon.
A római hadvezér és a faliszkusz gyerekek
Ebben az időben a faliszkuszok a görög gyakorlatnak megfelelően gyermekeik oktatását egyetlen tanítóra bízták. Így történhetett meg, hogy egy alkalommal épp egy tanító vitte a védtelen gyerekeket a város falain kívülre, hogy ott órát tartson nekik. A ravasz tanár tette nem volt szándék nélküli.
Azt remélte, ha elárulja a sajátjait, a hitszegésért cserébe gazdagságot kap, miután a rábízott gyerekek Falerii gazdag családjainak fiai és lányai voltak.
A nevelő egyenesen a római hadvezérhez, Camillushoz vitte őket, azt remélve, hogy az ellenség tábornoka túszul ejti majd a gyerekeket, őt pedig busás jutalomban részesíti.
Camillus azonban nem volt hajlandó hadifogolyként kezelni a gyerekeket, ehelyett mindenkit meglepve megparancsolta az embereinek, hogy vetkőztessék le, és ostorozzák meg a felelőtlen, gyerekek életével hazardírozó tanárt.
A büntetést pedig maguk a gyerekek hajtották végre, miután mindegyiküknek adott egy-egy botot, és arra buzdította őket, hogy jól náspágolják el a tanítójukat a hazafelé vezető úton.
Camillus nagylelkű gesztusa nem maradt viszonzatlan a faliszkuszok részéről, akik meggyőződhettek arról, hogy a rómaiak talán nem is olyan gonoszak, mint azt hitték róluk. A római hadvezér kivívta ellenségei bizalmát és tiszteletét, és a faliszkuszok úgy döntöttek, megadják magukat, hogy véget vessenek az évekig tartó háborúnak és veszteségeknek. Abban bíztak, hogy a római uralom alatt is lesz esélyük boldogulni.
A korabeli történetírók feljegyzése szerint a faliszkuszok hűséget fogadtak a rómaiaknak, akikről a történetek után azt tartották, hogy a rómaiak az igazságosságot a győzelemnél többre értékelve megtanították őket arra, hogy a vereséget a szabadság fölé helyezzék, és magukat az erényben legyőzöttnek tekintsék. Camillus végül tehát vérontás nélkül, és mégis győztesen térhetett vissza Rómába.
Az ókori Rómában az illemhelyek nem olyanok voltak, mint amilyeneket napjainkban használunk. Ha kíváncsi vagy rá, hogy a római nők miért nem jártak vécére, olvasd el az erről szóló cikkünket is.
