Kultúrájuk védelmében betiltotta a nadrágot két római császár, Flavius Honorius és Flavius Arcadius az 5. század elején a kettéosztott Római Birodalomban. Ha valaki mégis megszegte ezt a szabályt, szigorú büntetést kapott.
Ha felidézünk egy képet a Spartacus című filmből vagy a Róma című sorozatból, mindenki könnyen maga elé tudja idézni az akkoriban élt emberek ruházatát: a férfiak és a nők is leggyakrabban tunikát viseltek (a nők ilyen ruhadarabját stólának hívták), hivatalos alkalmakra a férfiak tógát, a nők pallát csavartak magukra. A nadrág viselését nem szoktuk összekapcsolni a rómaiakkal, pedig ők is ismerték ezt a ruhadarabot. Sőt, egy időben nagyon elterjedt, míg be nem tiltották ezt a barbárnak tartott viseletet.
Így találkoztak a rómaiak ezzel a ruhadarabbal
A Római Birodalom hatalma csúcspontján roppant méretű volt. Traianus uralkodása alatt (Kr. u. 98–117) összesen 5 millió négyzetkilométeres területet tartott ellenőrzése alatt,
a birodalomban 55-60 millió ember lakott – ez a mai becslések szerint az akkori világ teljes lakosságának hatoda-negyede lehetett.
(Egyes mai demográfiai kutatások szerint akár 70-100 millióan is lakhattak a birodalomban.) Ez a hatalmas kiterjedés természetesen azzal is járt, hogy nagyon sok különböző nép és kultúra keveredett egymással. Ezek a népek, szokások hatással voltak a rómaiak életére, gyakran meghonosítva korábban nem ismert ételeket, italokat, technikákat – és persze ruhadarabokat is.
Így találkoztak a római polgárok a nadrággal, amikor a gall háború során Julius Caesar Kr. e. 58 és 50 között elfoglalta és a birodalomhoz csatolta a mai Franciaország területét. Caesar igen ravasz módon hajtotta végre hódítását: látszólag gall szövetségesei segítségére érkezett a helvétek terjeszkedése ellen, ám – miután őket legyőzte – nem távozott, hanem szép lassan felmorzsolta az egymással is hadakozó kelta és germán törzseket. Ezen népcsoportok – például a haeduusok – körében népszerű viselet volt a nadrág, amelyet általában állatbőrökből készítettek. A rómaiak számára ez nagyon különösnek tűnt:
a birodalom polgárai le is nézték a nadrágot, barbár és civilizálatlan viseletnek tartották. Sőt, Pompeius idején a rossz egészség jelének vélték, és a magukat igaz rómainak tartók nem hordák.
Azt ugyanakkor nem lehetett tagadni, hogy volt gyakorlati előnye a nadrág viselésének. Szépen lassan, először a hűvösebb, északibb részeken egyre többen öltöttek ilyen ruhadarabot. Noha időszámításunk szerint 100 körül még furcsának tartották, és ferde szemmel néztek viselőjére – főleg a birodalom belső területein, Itáliában és környékén –, megjelent és egyre jobban elterjedt egy bizonyos változata, a braccae. Ennek
a pamutnadrágnak a szára általában a térd fölött vagy a boka környékén ért véget, derekát pedig húzózsinórral lehetett megszorítani.
A hidegebb éghajlaton harcoló katonák körében különösen népszerűvé vált, és innen már nem volt megállás, elterjedt a „civil” népesség körében is. Egészen a két testvér, Honorius és Arcadius uralkodásának idejéig.
Káosz kívül és káosz belül
A testvérpár császársága nem tartozott a birodalom legnyugodtabb időszakai közé. Apjuk, I. Theodosius római császár egy rövid időre egyesítette a Diocletianus óta két részből álló császárságot, ám sikerét nem sokáig élvezhette: az egyesítés után egy évvel váratlanul elhunyt. Halála előtt azonban még újra két részre bontotta a birodalmat: a nyugati részt egyik fiára, Honoriusra, a keletit pedig másik gyerekére, Arcadiusra hagyta. Noha I. Theodosius megszilárdította a császárságot, a stabilitás nem tartott sokáig:
Honorius és testvérének uralkodása a Római Birodalom legkatasztrofálisabb időszakai közé tartozott.
A nagyon fiatalon, tizenegy éves korában trónra lépő Honorius helyett a hatalmat sokáig valójában a hadsereg-főparancsnok, Stilicho gyakorolta. A császár később, felnőttkorában is önállótlan és határozatlan maradt. Uralkodása alatt a gótok többször is betörtek a birodalomba, noha ezeket a veszélyeket a főparancsnok segítségével előbb-utóbb sikerült elhárítani. A császár paranoiája és az udvari intrikák végül addig vezettek, hogy Honorius összeesküvés vádjával kivégeztette Stilichót, pont egy olyan időszakban, amikor a vandál származású hadvezér tudására nagy szükség lett volna. A gótok következő betörését már nem volt, aki megállítsa, a császár Ravennába menekült, az Alarich vezette portyázók pedig körbevették Rómát.
Az ostrom két éven keresztül tartott, ám Honorius tulajdonképpen semmit sem tett, hogy elűzze a gótokat, akik végül ki is fosztották a várost. Erre az ezt megelőző több mint 700 évben nem volt példa.
Nem nehéz így hát elgondolni, hogy Honorius nem kedvelt semmit, ami barbár törzsektől származott. Történészek szerint ez vezetett a nadrág betiltásához is, amiben az idegen kultúra és befolyás megtestesülését látta.
A tiltással a császár úgy gondolta, hogy a római identitást védi, élesen elkülönítve ezt a civilizálatlan népekétől.
A szabályt megszegőkre szigorú büntetés várt: a bírságtól egészen a száműzetésig. Ezt Rómán és a birodalom belső részein még csak-csak be lehetett tartatni (ezeken a területeken sokan üdvözölték is a döntést), ám a messzi provinciákban nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy mit hordanak az emberek. Ennek köszönhetően – Honorius és Arcadius minden igyekezete ellenére – a Római Birodalom végnapjaiban már egyáltalán nem néztek furcsa szemmel arra, aki nadrágot hordott.
Ha szívesen olvasnál arról, hogyan éltek a légiósok a Római Birodalomban, kattints ide!
