Igazi pók, maradandó sérülések, magyar szállóige: íme a <i>Reszkessetek, betörők!</i> titkai!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Talán még a legmegszállottabb rajongók sem tudnak mindent a kultklasszikussá vált karácsonyi vígjátékról, a Reszkessetek, betörők!-ről – cikkünkben beástuk magunkat a színfalak mögé.

A Reszkessetek, betörők! ötlete a ’80-as évek népszerű rendező-forgatókönyvírója, John Hughes – Családi vakáció, Meglógtam a Ferrarival – fejéből pattant ki, aki elképzelte, mit tenne tízéves fia, ha véletlenül egyedül maradna otthon, amíg a család többi tagja vakációzik. Az ötletből gyorsan megszületett a forgatókönyv, melynek vászonra vitelével Hughes Chris Columbust bízta meg, akit éppen akkor rúgtak ki a Karácsonyi vakáció című filmből, ugyanis összeveszett a főszerepet alakító Chevy Chase-szel.

Hughes eredetileg a Warner Bros stúdiónak adta el a könyvet, ők azonban annyira nem bíztak az ötlet sikerében, hogy legfeljebb 10 millió dollárt áldoztak volna a teljes produkcióra, ezért az író-producer titokban elkezdett tárgyalni a 20th Century Foxszal, akik hajlandóak voltak 18 millió dolláros költségvetést biztosítani a stáb számára. Befektetésük jócskán megtérült, a Reszkessetek, betörők! ugyanis 476 millió dollárt hozott a jegypénztáraknál, ezzel – a Ghost után – az 1990-es év második legnagyobb sikerét aratta az Egyesült Államokban.

Életre szóló sérülést szenvedett a főhős

A filmbeli McCallister család igen jómódú – bár a szülők foglalkozása sohasem derül ki –, Chicago egyik festői kertvárosában élnek egy impozáns házban. A stáb valóban a szeles város környékén, a Chicagótól 26 kilométerre található Winnetkában forgatott: a McCallister-ház külsőit egy 1920-ban épült családi házban vették fel, melyet a produkció kibérelt a tulajdonosoktól, a belső tereket azonban egy műteremmé átalakított egykori középiskolában rendezték be, a valódi helyszínen ugyanis nehézkes lett volna kivitelezni a rengeteg trükkös kaszkadőrmutatványt.

Kevinnek, vagyis az őt alakító tízéves Macaulay Culkinnak nem csak a vásznon, a forgatáson is meggyűlt a baja a kis termetű, de annál agresszívabb betörőt, Harry Lime-ot játszó Joe Pescivel: a színész a Sztanyiszlavszkij-módszer szellemében azt szerette volna, ha kiskorú partnere a valóságban is félne tőle, ezért szándékosan kerülte Culkint, végig ridegen és távolságtartóan viselkedett vele szemben. Az egyik jelenet próbáján Pesci túlzásba is vitte a „method acting”-et, és véletlenül beleharapott a fiú ujjába, a sérülés kisebb nyomai Culkin állítása szerint még ma is látszódnak, máskor pedig elfelejtette, hogy családi film forgatásán van, és az „F betűs szót” is beleszőtte a betörő szitkozódásába. A karakter egyébként az 1949-es legendás film noir, A harmadik ember Orson Welles alakította főszereplője, a titokzatos alvilági figura, Harry Lime után kapta nevét.

Elvis is felbukkan a filmben?

Rövid, de annál emlékezetesebb John Candy beugrása a polkazenekart vezető Gus Polinski (a magyar fordításban frappánsan Polak Romanskira változtatták a karakter nevét) szerepében, aki megsajnálja Kevin édesanyját, és segít neki hazajutni: az 1995-ben elhunyt kanadai komikus csupán egyetlen napot forgatott a stábbal, és szövegének nagy részét improvizálta. A kicsiny szerepért – melyet régi barátja, Hughes kedvéért vállalt el – mindössze 414 dolláros gázsit vett fel, később azonban – miután a Reszkessetek, betörők! óriási anyagi sikert hozott a készítőknek – nehezményezte, hogy egyetlen centet sem fizettek neki a bevételekből.

Egy híres városi legenda szerint jóval híresebb személy, maga a Király is felbukkan néhány pillanatra a film egyik jelenetében: ugyan Elvis Presley 1977-ben, tizenhárom évvel a Reszkessetek, betörők! forgatása előtt elhunyt, egyesek máig bizton állítják, halála csak színjáték volt, erre pedig a legjobb bizonyíték, hogy alakja tisztán kivehető Kevin anyukája mögött az egyik repülőtéri jelenetben. Olvasóinkra bízzuk a kérdés eldöntését: vajon tényleg Elvis látható-e statisztaként az ominózus snittben.

Valódi tarantula, kamugengszterfilm

A Harry hórihorgas társát, Marvot alakító Daniel Stern számára sem volt leányálom a forgatás, az egyik jelenetben ugyanis egy gigantikus tarantula mászik végig az arcán, és a felvételkor semmilyen trükköt nem használtak. A stáb úgy találta, hogy – mivel az állat premier plánban látható a képen – egy műpók túlságosan árulkodó lenne, ezért egy valódi tarantulát „szerződtettek” a produkcióhoz: az óriáspók tulajdonosa biztosította őket, hogy semmi gond nem lesz a mutatványból, Stern pedig bátran vállalta a félelmetes kihívást. Marv hangosan kiabál, miközben a nyolclábú kis kedvenc végigkúszik az arcán, Stern azonban – biztos, ami biztos – némán játszotta a jelenetet, kiáltását utólag szinkronizálták alá: később tudta csak meg, hogy a tarantuláknak nincs hallásuk, így felesleges volt az elővigyázatosság.

Kevin nem csak a tarantulát tulajdonítja el bátyjától, Buzztól, az egyik jelenetben a testvére szobájában talált Playboy magazint böngészi áhítattal: a kellékesek azonban ügyeltek rá, hogy Culkin semmilyen, életkorának nem megfelelő tartalommal ne találkozzon, és összeragasztották az újság pikánsabb tartalmú lapjait, így azok véletlenül sem nyíltak ki a kezében. Szintén bátyja szobájában bukkan rá hősünk Buzz barátnőjének – egy csúnya, kövér lánynak – a fotójára, ami valójában egy fiút ábrázol: a stáb úgy gondolta, egyetlen lányt sem szeretnének megalázni, ezért a díszlettervező fia „ugrott be” az aprócska „szerepre”, parókával a fején.

Sokan azt hiszik, hogy a Szennyes lelkű angyalok című fekete-fehér gengszterfilm, amit Kevin néz a tévében, valóban létezik, ez azonban merő tévedés: a „régi” filmet a Reszkessetek, betörők! alkotói találták ki, és ők is forgatták le azt a néhány jelenetet, melyet hősünk megtévesztő taktikaként használ egy pizzafutár, majd a betörők ellen. A rendező szerint igazi kihívást jelentett az 1930-as évekbeli stílus minél autentikusabb lemásolása, de szerencsére a stábban bőven akadtak mozifanatikusok, akik képben voltak a klasszikusokkal, és megbirkóztak a feladattal. A fiktív alkotás – melynek kulcsmondata, a „Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!”, szállóigévé vált – címe egyébként Kertész Mihály 1938-as alkotására, a Mocskos arcú angyalokra utal.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.