Már sokan rekedtek ezen a reptéren egy régóta érvényes szabály miatt

Olvasási idő kb. 2 perc

Gyakran hallunk olyan esetekről, amikor menetrendi hiba vagy egy-egy nagyobb késés miatt néhány utazó kis időre reptéren ragad. De olyat talán kevesen tapasztalhattak, hogy ez éppen egy előre meghatározott reptéri szabály miatt következett be.

Mint az a Drive.hu cikkéből kiderül, Zákinthosz szigetének repterén már 25 éve érvényben van egy fontos reptéri szabály, mely azonban még így is sokakat meglep, sőt esetleg kétségbeejt, amikor felszállás előtt szembesül vele.

Zákinthosz szigete, a Jón-szigetek harmadik legnagyobbika (Kefalonia és Korfu után) hihetetlen népszerűségnek örvend a turisták körében, a világ minden pontjáról érkeznek ide látogatók nyaranta. De mégsem mesébe illő sziklás partjától megigézve maradnak itt az utazók, előfordul, hogy egy régóta érvényes reptéri szabály kényszeríti őket erre.

Zákinthosz nemcsak a turisták, de az állatvédők számára is fontos hely

Sok turistát meglepett már az elhalasztott felszállás

A szigeten lévő, nemzetközi repülőtéren még 1990-ben vezették be azt a törvényt, mely szerint tilos a repülőgépeknek éjszaka közlekednie, amivel elsősorban a tengeri teknősök védelmét szerették volna biztosítani. Ugyanis Zákinthosz az ország egyik legfontosabb teknős-költőhelye, az állatok pedig sokszor egészen a reptérhez közel fészkelnek, és mivel főleg éjszaka aktívak, a repülőgép zaja és fényei zavarhatják őket.

Idézőjel ikon

A szabály a gyakorlatban azt jelenti, hogyha este tíz után szállna fel egy gép, azt inkább másnapra halasztják.

A reptér ilyenkor mindenkinek egy 15 euró értékű utalványt ad, melyet ételre lehet költeni a kényszeres ott-tartózkodás alatt.

A reptéri szabályokon kívül nem árt tisztában lenni a repülő fedélzetén érvényesekkel sem. Olvasd el ebben a cikkben, hogy mire érdemes figyelni!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.