A hívők szerint gyíkemberek irányítják a világot, és ők felelősek a háborúért is: Madonna is közéjük tartozik?

Laposföld

GettyImages-1310462472

Azt hitted, az ember az egyetlen intelligens faj a Föld bolygón? Az igazság sokkal hátborzongatóbb, mint gondolnád: a világot kétméteres, értelmes óriáshüllők irányítják, akik évezredek óta beférkőztek az elit legbefolyásosabb köreibe, és titokban azon munkálkodnak, hogy végleg uralmuk alá hajtsák az emberiséget. Legalábbis ezt gondolják az egyik legbizarrabb összeesküvés-elmélet hívei, melynek a Laposföld-sorozat mai cikkében utánajártunk.

Az idők kezdete óta köztük élnek

A leginkább csak gyíkemberkonteónak nevezett sztori főszereplői nagyjából két méter magasak, emberszabásúak, vagyis két lábon járnak, de hideg vérű, hüllőszerű teremtmények, a Sárkány csillagkép egyik bolygójáról (honnét máshonnan?) érkeztek, és az emberi történelem kezdete óta jelen vannak bolygónkon. A reptiliánok, más néven szauriánok vagy drakóniak számos őskori és ókori civilizációval felvették a kapcsolatot, egyesek szerint ők lehettek a mezopotámiai mitológia istenei, az anunnakik is, majd szó szerint beházasodtak a legjelentősebb uralkodócsaládokba, hibrid utódok létrehozásával megkaparintva a világ feletti kontrollt.

A gyíkemberek köztünk járnak… legalábbis Hollywoodban
A gyíkemberek köztünk járnak… legalábbis HollywoodbanJeffrey Mayer / Getty Images Hungary

A Meroving-dinasztiában, a brit uralkodóházban, de a tekintélyes Rotschild családban is meghatározó a „gyíkembervérvonal” és a reptiliánok által irányított háttérhatalom felelős a történelem szinte összes háborújáért, gazdasági és társadalmi válságáért, hiszen így tudják egymásnak ugrasztani a nemzeteket és destabilizálni a civilizációkat. Ők irányítják a tőzsdét, különböző berendezések segítségével manipulálják az időjárást, járványokat terjesztenek el; jól ismerik az ember gyarló, kapzsi természetét, így könnyen találnak maguknak szövetségeseket az elit köreiből, akik képesek akár saját fajuk ellen is dolgozni a kellő hatalom és anyagi motiváció fejében.

Az árulkodó jelekből te is felismerheted a gyíkembereket

A reptiliánok jóval intelligensebbek az embereknél és rengeteg különleges képességgel rendelkeznek, mesterei például a telepátiának, az elmemanipulációnak és a telekinézisnek, könnyen ölthetnek emberi alakot, ezáltal észrevétlenül épülnek be a társadalomba. A mindenkori amerikai elnök, a világ országainak vezetői, a leggazdagabb iparmágnások, milliárdosok, a legnépszerűbb sztárok, befolyásos médiaszemélyiségek mind-mind kapcsolatban állnak a gyíkemberekkel, de az is lehetséges, hogy ők maguk is reptiliánok vagy hibridek (Erzsébet királynő, Barack Obama, Mark Zuckerberg, Bill Gates és Madonna is felettébb gyanús…).

A gyíkembereket természetesen bizonyos árulkodó jelekből felismerhetik a szemfüles földönkívüli-vadászok, ha valakinek az átlagosnál alacsonyabb a vérnyomása, kifinomultabb a hallása vagy a látása, esetleg zöld szemmel áldotta meg a természet, olykor pedig megmagyarázhatatlan sebek keletkeznek a testén, máris gyanúsnak könyvelhetjük el. A leginkább azonban a médiában lehet bizonyítékokat találni: a reptiliánok álcázása ugyanis néha „kihagy”, időnként a tévében, videókban szereplő figurák szeme furcsán felvillan, hüllőszerűvé válik egy-egy pillanatra, vagy a szájuk, nyelvük és a fogaik öltenek különös formát. A „szakértők” gyakran a YouTube-on publikálnak lelassított, kikockázott videórészleteket, melyek lerántják a leplet a köztünk élő – híres, gazdag és befolyásos – reptiliánokról.

A reptiliánok az emberektől eltérően nem éreznek szeretetet, megbánást, hisznek benne, hogy joguk van más fajok felett uralkodni, és bármilyen eszközt bevethetnek céljaik elérése érdekében. Végső céljuk, hogy a Földet óriási koncentrációs táborrá alakítsák, és sajnos ehhez egyre közelebb kerülnek: közeleg a pillanat, amikor mindenki előtt felfedik jelenlétüket, az emberiségnek ekkor befellegzett. Egyes konteóhívők azt is tudni vélik, a gyíkemberek a Holdon rendezték be titkos bázisukat, innen szemlélik és irányítják a Föld bolygót, nem véletlen, hogy ötven éve egyetlen emberi űrmisszió sem merészkedett az égitestre.

Angol exfocista a leghíresebb gyíkemberhívő

A racionális ember számára a gyíkember-összeesküvés természetesen bizarr, sőt, pikánsan vicces fantazmagória, de vajon honnét származik ez a sok képtelenség? A reptiliánteóriát elsősorban a korábban profi labdarúgóként majd sportriporterként tevékenykedő brit David Icke kezdte terjeszteni az 1990-es évek elejétől kezdve, aki „hivatásos konteósként” több mint 20 könyvet jelentetett meg saját kiadásban, és világszerte tart előadásokat a témában, 2018 októberében Magyarországra is ellátogatott. Icke tevékenysége gyakran szül ellentmondásokat és botrányokat, gyakran megvádolták például antiszemitizmussal és holokauszttagadással, azt állítva, a gyíkembersztori közeli rokonságban áll a világméretű zsidó összeesküvésről szóló teóriákkal, melyet ő maga természetesen tagadott.

David Icke egy Covid-lezárások elleni tüntetésen Londonban, 2020-ban
David Icke egy Covid-lezárások elleni tüntetésen Londonban, 2020-banChristopher Furlong / Getty Images Hungary

Az egykori futballista persze nem a saját kútfőjéből szedte a reptiliánokkal kapcsolatos híreszteléseket, annak különböző elemei régóta megtalálhatóak a sci-fi irodalomban és filmekben, illetve a különböző, jóval régebbről származó konteókban. Az emberiséget évezredekkel ezelőtt meglátogató földönkívüliekkel foglalkozik a paleoasztronautika (ál)tudománya, melynek önjelölt prófétája, a svájci Erich von Däniken az 1960-as évektől kezdve igazi bestsellerszerzővé vált könyveivel és „dokumentum” filmjeivel (A jövő emlékei, Idegen civilizációk nyomában satöbbi), azt bizonygatva, az ufók és utasaik szinte minden ókori civilizáció fejlődésében meghatározóak voltak.

Hemzsegnek a gyíklények a sci-fikben

Gyíkszerű humanoid lények már a 19. században felbukkantak Helena Blavatsky orosz írónő, a teozófia mozgalmának társalapítója írásaiban, a konteó konkrét eredetét azonban sokan Conan, a barbár szülőatyja, Robert E. Howard 1929-es, Árnyékkirályság című fantasynovellájához kötik, melyben az emberiséget egy kihaltnak hitt gyíklényfaj irányítja a háttérből. Howard gyíklényei földalatti barlangrendszerekben élnek, és alakváltoztató, illetve elmeirányító képességeik segítségével férkőznek be az emberek közé.

Rendkívüli nézettséget hozott Amerikában az 1983-ban bemutatott V című tévés minisorozat (idehaza csak a 2000-es években készült reboot került a képernyőkre), melyben egy, az emberekhez látszólag tökéletesen hasonlító földönkívüli faj látogatja meg bolygónkat barátságos céllal – idővel azonban a látogatók egyre gyanúsabbá válnak, mint kiderül, céljuk valójában a bolygó leigázása, emberi külsejük mögött pedig hüllőszerű lények rejtőznek. Szintén a ’80-as években készült John Carpenter sci-fi akciófilmje, az Elpusztíthatatlanok (They Live), melynek főhőse felfedezi, hogy a világot titokban egy – ezúttal nem gyíkszerű – idegen faj irányítja, akik a társadalom felsőbb rétegeibe beépülve manipulálják az emberiséget, többek között tudat alatti üzenetekkel rábírva őket, hogy fogyasszanak, vásároljanak minél többet, és ne gondolkozzanak kritikusan.

Végezetül, természetesen évszázadok óta velünk vannak a különböző titkos szervezetek – szabadkőművesek, illuminátusok – machinációiról szóló összeesküvés-elméletek, melyek azt állítják, a világot a kormányok helyett valójában ezek a háttérhatalmak irányítják; idetartoznak az említett antiszemita konteók, például a hírhedt Cion bölcseinek jegyzőkönyvei, mely valójában egy, a 20. század elején keletkezett, több fiktív szöveg összegyúrásával gyártott hamis irat. Nem kell nagy erőfeszítés ahhoz, hogy az ezekben az összeesküvés-elméletekben szereplő csoportokat kicseréljük földönkívüli gyíklényekre, akik egyébként pontosan ugyanazt csinálják, mint „emberi kollégáik”, machinációikkal titokban destabilizálják a bolygót, és céljuk is ugyanaz, átvenni a teljes hatalmat a világ felett, és rabszolgasorba taszítani az emberiséget.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek