Ez a tragédia írta át a <i>Rém rendes család</i> tervezett forgatókönyvét

Olvasási idő kb. 3 perc

Sokáig rejtélyesnek számított az Egy rém rendes család hatodik évadának különös fordulata – néhány éve derült ki, hogy súlyos tragédia állt a meglepő írói ötlet hátterében.

Idén tavasszal lesz 35 éve, hogy a tengerentúlon adásba került minden idők egyik legemlékezetesebb vígjátéksorozata, az Egy rém rendes család – az amerikai életforma maró kritikáját nyújtó sitcom tizenegy évadon keresztül követte a cipőbolti eladó, Al Bundy (Ed O’Neill) és diszfunkcionális famíliája történetét, idehaza pedig a ’90-es évek második felében vált kultikus sorozattá. A színfalak mögött azonban nem volt mindig vicces a Bundy család élete: a hatodik évad forgatásába beleszólt a feleséget, Peggyt alakító Katey Sagal személyes tragédiája.

A Rém rendes család fél évada álom volt csupán

Az 1991 őszén debütált évad nyitóepizódjában (Babára várva I-II.) Peggy bejelenti döbbent családtagjainak, hogy babát vár – férje természetesen igencsak megriad a hírtől, miszerint hamarosan már nem két, hanem három parazita utódot kell eltartania csekélyke cipőbolti fizetéséből, még egy borzalmas rémálmot is átél, melyben egy óriási csecsemő zaklatja őt. A következő epizódokban Peggy pocakja egyre növekszik, a családtagok pedig kénytelenek szembesülni a ténnyel, miszerint bővülni fog a Bundy-klán.

Az évad 11. epizódja (Al Bundy, a cipőkopó) azonban teljesen váratlanul felülírja az előző tíz részt: az epizód végén Peggy felriad férje mellett az ágyban, és döbbenten konstatálja, hogy az egész terhesség csupán egy rossz álom volt. A Dallas Bobby Ewingjának legendás „feltámadását” parodizáló fordulat nem csak a szereplőt, a nézőket is meglepte, sokáig nem is értette senki, mi szükség volt erre a rossz tréfára – végül Sagal 2017-ben megjelent önéletrajzában árulta el, milyen személyes tragédia következményeként született ez az írói döntés.

Megkímélték a tragédiát átélt színésznőt a még súlyosabb traumától

A készítők – mint sok más széria esetében – az akkor 37 éves színésznő valódi terhessége miatt döntöttek úgy, behozzák a sorozatba a babavárás-szálat, ami egyrészt megmagyarázta a karakter gyarapodó hasát, másrészt érdekes új konfliktust hozott a történetbe. Már több hónapja folyt az új évad forgatása, amikor Sagalnál váratlanul, mindössze a nyolcadik hónapban megindult a szülés: hosszú vajúdást követően a kisded holtan jött a világra, a színésznőt pedig – akinek nem sokkal később már a kamerák előtt kellett önfeledten viccelődnie – teljesen lesújtotta a tragédia.

Katey Sagal 2018-ban harmadik férje, Kurt Sutter társaságában.
Fotó: Tommaso Boddi / Getty Images Hungary

Sagal egy buddhista barátja lelki segítségével vészelte át a nehéz időszakot, a sorozat producerei pedig együttérzésből úgy döntöttek, teljesen kiírják a sorozatból a terhességi szálat, és nem kötelezik a színésznőt az anyaság eljátszására – a legegyszerűbb és éppen banalitása miatt frappáns megoldásnak az tűnt, ha az évad addigi történéseit egyszerűen álomnak tudják be. Sagal később három egészséges gyermeknek adott életet, kettőnek még az Egy rém rendes család forgatásának idején – a készítők egyik terhességet sem tették bele a sorozatba, inkább különböző indokokkal megmagyarázták Peggy távollétét.

A kultikus sorozat egyébként többször borzolta a kedélyeket Amerikában, egy Michigan állambeli keresztény aktivista hölgy például aláírásgyűjtésbe kezdett a botrányosnak ítélt sitcom betiltásáért – később meg is említették az esetet az egyik epizódban –, a szériát sugárzó Fox televízió pedig nem engedte adásba a harmadik évad Intim órák című epizódját, melyben a kukkolás kerül terítékre.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.