Ki volt a rejtélyes Rädda Barnen, akiről Rákospalotán hálából utcát neveztek el?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A XV. kerület, Rákospalota hosszú, a Rákos úttól a Pázmány Péter utcáig vezető közterülete a Rädda Barnen utca, amelynek furcsa hangzású nevét rengeteg félreértés övezi. Sokan azt hiszik, az utca egy személy nevét viseli, sőt még maguk a névadók is ebben a tévhitben éltek. Ki, vagyis pontosabban mi az a Rädda Barnen valójában?

A rejtélyes név nem indiai szitárművészt vagy közel-keleti diplomatát takar, de még csak nem is egy  jótékony svéd asszonyt – a Rädda Barnen egy svéd segélyszervezet elnevezése, amely a skandináv ország nyelvén nagyjából annyit tesz, „Gyermekmentés” vagy felszólításként „Mentsétek meg a gyermekeket!”. Az 1919-ben alapított szervezet – amely napjainkban a londoni székhelyű Save the Children International égisze alatt működik – a második világháború után számos országban munkálkodott a háborús árvák és éhező gyerekek, illetve családjaik megsegítésén.

Hazánkban a szervezet főként Budapesten és környékén, valamint a bányászvárosokban fejtette ki segélyező tevékenységét: terhes és szoptató anyáknak osztottak tejport, hónapokon keresztül 15 ezer óvodásnak biztosították a reggelijét és a tízóraiját. Csak Rákospalotán több mint kétezer gyereknek juttattak ételt, sokukat megmentve így az éhhaláltól – nem csoda, hogy 1947-ben az akkor még önálló város közgyűlése úgy döntött, hálából közterületet neveznek el a svéd jóakarókról.

A városi hivatal gyermekvédelmi osztályának vezetője volt az összekötő a svéd szervezet és a városvezetés között, ezért őt keresték fel az ötlettel: az osztályvezető lelkesen reagált és örömmel vette, hogy „utcát kívánnak elnevezni a svéd mentőakció elindítójáról, Rädda Barnen nagy szociális érzékenységű, áldozatkész asszonyról”.

A Kovács Pál Baptista Gimnázium napjainkban.
Fotó: kpgimi.hu

A tanácstagok eredetileg a Német utcát kívánták átnevezni, végül azonban úgy látták, „az országot romba döntő német nép” és „a szegénységüket enyhíteni kívánó svédek” nem kompatibilisek egymással, így a Károlyi utca kapta meg a svéd szervezet nevét (a Károlyiak ugyan sokat tettek Rákospalota felvirágoztatásáért, de mégiscsak burzsuj családnak számítottak).

A Károlyi utcában működött Rákospalota első elemi iskolája is, melynek épületét többször is bővítették, emeletet is kapott, és az utca átnevezése után az addig névtelen iskola is megkapta a Rädda Barnen nevet. Egészen 1994-ig működött ezen a néven, amikor a gyerekszám csökkenése miatt az intézményt összevonták a Bocskai utcai iskolával és elköltöztették. Az épület két évvel később új tulajdonosra tett szert: jelenleg a Kovács Pál Baptista Sportgimnázium működik itt.

Érdekel az utcanevek története? Kísérd figyelemmel Térfigyelő sorozatunkat, amelynek előző részében a Rózsa utcáról nyomoztuk ki, hogy miért hívják így.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?