Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A 19. század végén, a 20. század elején az Egyiptomba látogató turisták szinte bármit megtehettek, és a lehetőségeket ki is használták: nemcsak fölmásztak a piramisokra, de piknikeztek, golfoztak, táncoltak és belevésték a nevüket a kőtömbökbe.
Ha manapság valaki a töredékével megpróbálkozna annak, amit az első turisták rendszeresen műveltek az egyiptomi piramisoknál, súlyos bírság, netán börtönbüntetés várna rá. Mai szemmel nézve szinte hihetetlen, amikről a korabeli fotók tanúskodnak.
Egyiptom régészeti értékeinek feltérképezése igazán a 18. század végén indult meg. Természetesen előtte is akadtak tudósok, akik ellátogattak a piramisokhoz, és a monumentális építmények titkaira voltak kíváncsiak. John Greaves angol matematikus-csillagász például 1646-ban Pyramidographia címmel könyvet írt a piramisokról, Athanasius Kircher német jezsuita tudós pedig az elsők között ismerte föl a hieroglifák jelentőségét.
A képre kattintva galéria nyílik!
Napóleon indította el az Egyiptom-kutatást
Az egyiptológia kialakulásának azonban Napóleonnak a hivatalosan a francia kereskedelmi érdekek védelméért indított, 1798-as hadjárata adott hatalmas lökést. Ez elsőre meglepőnek tűnhet, ám igaz: a francia haderővel ugyanis 167 tudós is tartott, köztük geológusok, matematikusok, kémikusok, fizikusok, mérnökök és természettudósok is. Elsődleges szerepük a sereg támogatása, valamint a Szuezi-csatorna megnyitása volt.
A vízi átjáró tervét később Napóleon föladta, mert hibás mérésekből azt a téves következtetést vonták le, hogy a Vörös-tenger 8,5 méterrel magasabban helyezkedik el a Földközi-tengernél.
Az ezzel kapcsolatos munkálatok mellett azonban a tudóscsoport más tevékenységet is folytatott: megalapította az Egyiptomi Tudományos Intézetet, vizsgálta az állat- és növényvilágot, laboratóriumokat, könyvtárakat és nyomdákat létesített. Ebben az időben fedezte föl Pierre-François Bouchard fiatal francia mérnök a rosettai követ, amely az egyiptomi hieroglifák megfejtése kulcsának bizonyult.
A franciák egyiptomi tartózkodása nem tartott sokáig: a nílusi csatában tengeri, Akko mellett szárazföldi vereséget szenvedtek, Napóleon pedig seregeit hátrahagyva Franciaországba ment (ahol magához ragadta a hatalmat). Az utánpótlás és rövidesen vezető nélkül maradó francia hadsereg (Jean-Baptiste Kléber tábornokot egy szíriai diák, Soleyman El-Halaby 1800 júniusában, Kairóban szíven szúrta) megadta magát a briteknek – azzal feltétellel, hogy hazaszállítják őket.
Vonzóvá vált a modernizálódó Egyiptom
A tudóscsoport azonban eddigre hatalmas mennyiségű adatot, mérést és följegyzést gyűjtött össze, amelyeket hazaérve Egyiptom bemutatása címmel kiadtak. A szöveg igényessége mellett a kiadvány tipográfiailag, grafiakailag és esztétikailag is olyan magas minőséget képviselt, hogy hatalmas volt a szerepe a modern egyiptológia kialakulásában és fellendülésében.
Hatására óriási érdeklődés ébredt nemcsak tudományos, hanem laikus körökben is Egyiptom és különösképp a piramisok iránt.
Ezt az is segítette, hogy az 1805-ben lényegében egyeduralkodóvá váló Muhammad Ali egyiptomi pasa nyugatos szellemben vezette országát: vasútvonalakat és gyárakat létesített, modernizálta a mezőgazdaságot, iskolákat és kórházakat alapított. (Megítélése azért nem egyértelműen pozitív.) A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása ráadásul minden korábbinál elérhetőbbé tette Egyiptomot az európaiak számára, így nem csoda, hogy hamarosan turisták tömegei kezdtek áramlani, hogy saját szemükkel lássák az egzotikus országot.
Elképesztő, miket csináltak a turisták a piramisoknál
A turisták azonban nem elégedtek meg azzal, hogy szemügyre vegyék a piramisokat, a nagy szfinxet és a többi látnivalót. Akkoriban nem léteztek műemlékvédelmi szabályok, így a látogatók sokszor föl is másztak a hatalmas építményekre. Ez persze nem volt könnyű: a 146 méter magas gízai nagy piramis (a Kheopsz-piramis) megmászása például embert próbáló feladat volt, két „lépcsőfok” között gyakran egyméteres volt a távolság.
„Minden lépcsőfok olyan magas, mint egy vacsoraasztal, és nagyon-nagyon sok van belőlük…
egy-egy arab megragadja a karunkat, és lépcsőfokról lépcsőfokra szinte szökell fölfele, maga után vonszolva minket, arra kényszerítve, hogy minden alkalommal a mellkasunkig emeljük a lábunkat” – írta egyiptomi élményeiről Mark Twain.
A kor más hírességei is ellátogattak ide: Amelia Edwards brit írónő holdfénynél mászta meg a nagy piramist az 1870-es években, és a tetejéről csodálhatta meg a napkeltét. Leküzdötte a lépcsőket a többi között Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörökös 1903-ban és Edward Albert Christian George Andrew Patrick David, Wales hercege (később, szűk egy éven keresztül VIII. Eduárd néven brit király) testvérével, a gloucesteri herceggel 1930-ban. Sir Arthur Conan Doyle 1895-ös látogatása után azt mondta: az élmény az örökkévalóság megtapasztalásához volt hasonlatos.
A vágy, hogy feljussanak az építmények tetejére, persze valamelyest érthető: a csúcsról fantasztikus kilátás nyílt a sivatagra, a Nílusra és a távolban Kairó városára.
Szolgák hada állt készenlétben, hogy segítse a turistákat, akik azonban sokszor nem elégedtek meg azzal, hogy egyszerűen csak megmásszák a piramist. Piknikeztek és táncoltak, pipáztak és golfoztak, sőt, egyesek belevésték a nevüket az ókori kőtömbökbe, néhányan pedig arra vetemedtek, hogy megpróbáljanak a simább köveken lecsúszni – ebbe többen bele is haltak.
Az Egyiptom-lázat a fényképészet fejlődése és terjedése természetesen csak növelte: egyre másra jelentek meg az újságokban és a magazinokban a fantasztikus felvételek az ország látványosságairól: piramisokról, egzotikus városokról, a sivatagról és a Nílusról. A fényképek révén az is Egyiptomba képzelhette magát, aki nem engedhetett meg magának egy ilyen utazást. Az 1920-as, '30-as évekre turisták olyan óriási tömegei érkeztek az országba, hogy részben tudományos körök nyomására az egyiptomi hatóságok szigorúbb szabályozást vezettek be. 1930 körül megtiltották a piramisok megmászását, bár egy darabig még nem tartatták be következetesen a korlátozásokat. A következő évek alatt azonban egyre nagyobb hangsúly került a műemlékkincsek megőrzésére, így a piramisok megmászásának és a csúcson elköltött piknikeknek végleg leáldozott.
Nemcsak a piramisok érdekesek az ókori Egyiptommal kapcsolatban, sokkal színesebb és összetettebb volt például a nők élete, mint gondolnád.
