Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Pablo Picasso, a 20. század talán legzseniálisabb és legismertebb festője, köztudottan nagy nőfaló volt – életrajzírói szeretőinek számát száz fölé teszik. Múzsái azonban megszenvedték a művész közelségét: a lángoló szerelem gyorsan átlépett fizikai és lelki bántalmazásba, amelynek idegösszeomlás vagy depresszió lett a következménye. Picasso múzsáinak szomorú története.
Az alacsony, zömök termetű férfi mély, átható tekintete és zsenialitása annak ellenére megbabonázta a nőket, hogy a festő kétes hírnevét és a női nemet célzó nyilatkozatait ismerve sejthették: nem éppen nyugalom, biztonság és holtig tartó kölcsönös szerelem fog rájuk várni. „Számomra csak kétféle nő létezik: istennő vagy lábtörlő” – mondta Picasso egyik szerelmének, Françoise Gilot-nak, bár azt nem tette hozzá, hogy leginkább kapcsolatai elején látja istennőnek szerelmeit. A Picasso, nagyapám című emlékiratában Marina Picasso így ír a festő nőkhöz fűződő kapcsolatáról: „Kitette őket állatias szexualitásának, megszelídítette, megbabonázta, bekebelezte, majd felkente őket a vásznára. Éjszakákon át kifacsarta belőlük a lényegüket, és miután kivéreztek, megsemmisítette őket.”
Az első: Fernande Olivier
Első múzsáját, Fernande Olivier-t Párizsban ismerte meg. A vörös hajú, kifejező tekintetű fiatal lány lenyűgözte az ifjú festőt, és Fernande alakja több mint hatvan portrén köszön vissza. Kapcsolatuk viharos volt és erőszaktól sem mentes: Picasso megtiltotta a nőnek, hogy másoknak is modellt álljon, és a műtermébe zárta. A kapcsolat egészen addig tartott, amíg Picasso első jelentős sikereit aratta; ekkor elveszítette az érdeklődését Fernande iránt. Fernande húsz évvel később megírta emlékiratait, amely folytatásos formában meg is jelent egy belga napilap hasábjain. Picasso tiltakozott és ügyvédeivel próbálta megakadályozni a megjelenést, sikerrel: mindössze hat részt publikáltak a visszaemlékezésekből. Fernande emlékiratai végül 1988-ban jelentek meg teljes terjedelemben.
A szépség: Eva Gouel
Második múzsája, Eva Gouel (aki Marcelle Humbert néven is ismert), Fernande egyik barátnője volt. Fernande gyakran panaszkodott barátnőjének Picasso viselt dolgaira, s négyesben is gyakran találkoztak párizsi kávéházakban. 1911-ben Fernande szerelmes lett valaki másba, Eva és Picasso pedig közel kerültek egymáshoz. Három évig tartó kapcsolatuknak a tuberkulózis vetett véget, amelybe Eva 1915-ben belehalt. Eva inspirálta többek között Picasso Nő gitárral című kubista alkotását, amelybe a festő beleírta: Ma Jolie (Szépségem).
Az orosz feleség: Olga Kokhlova
Gouel halála után, az első világháború alatt Picasso Rómában élt, díszlet- és jelmeztervezőként dolgozott Szergej Gyagilev orosz balettje számára. Itt ismerkedett meg a balett-táncosnő Olga Kokhlovával, akit Párizsba való visszatérésük után, 1918-ban feleségül vett. Hamarosan gyermekük is született, Paulo. Kapcsolatuk alatt Picasso eltávolodott a kubizmustól, visszakanyarodott a klasszicizmushoz, Anyaság címmel kezdett festménysorozatba.
Tágas lakást béreltek, személyzettel és szakácsnővel, a festő azonban nem bírta sokáig a konvencionális polgári létet, és zavarta az asszony féltékenykedése is.
1923-ra véglegesen megromlott a házasságuk, Olga sokat betegeskedett, Picasso munkáin pedig felfedezhetők a nőgyűlölet nyomai. Mindezek ellenére formálisan csak 1955-ben váltak el, mivel Picasso ellenezte a vagyonmegosztást.
Kettős élet
Picasso következő szeretője és múzsája a mindössze 17 éves Marie-Thérése Walter volt. Megismerkedésük 1927-ben a párizsi Galeries Lafayette áruház előtt történt, Picasso meglátta a lányt, odament hozzá, és azt mondta neki: „Érdekes arcod van. Szeretnék egy portrét készíteni rólad. Picasso vagyok.” A lány ugyan nem ismerte a nevét, de hízelgett neki a figyelem. Egy héttel később már viszonyuk volt, ami egészen 1935-ig tartott. A sportos, aktív fiatal lány evezett, kerékpározott, ovális arca, szőke haja friss színt hozott a 46 éves Picasso művészetébe.
Walter visszaemlékezése szerint „az életem vele titkos volt, nyugodt és békés. Nem mondtunk semmit senkinek. Boldogok voltunk”. A korszak emblematikus alkotásán, az Álom című festményen is Marie-Thérése látható. Kapcsolatukat természetesen próbálták titkolni Olga Kokhlova előtt, s ez olykor bizarr szituációkhoz vezetett.
1928 nyarán a Picasso család Dinard-ban nyaralt, és a festőnek arra is volt gondja, hogy szeretőjét befizesse ugyanoda egy lányok számára rendezett nyári táborba, és titokban találkozzanak a nyaralás alatt.
1930 júliusában vásárolt egy kastélyt, amit szobrászati műteremként használt hét közben Marie- Thérése társaságában, míg hétvégente eltávolította szeretőjét, hogy a feleségét fogadja. 1935-ben Marie-Thérése teherbe esett, egy évvel később megszületett María de la Concepción, azaz Maya. Picasso törvényes felesége magánkívül volt, amikor kiderült, hogy a festő szeretője gyermeket vár, pedig azt nem is tudta, hogy Picasso ekkor már egy másik nőt szeretett. Maya és édesanyja Párizsba költöztek, a festő nem szakította meg velük teljesen a kapcsolatot: anyagilag támogatta és látogatta őket. Marie-Thérése életében nem volt másik férfi Picasso után. 1977-ben, Picasso halála után négy évvel önkezével vetett véget életének.
Dora Maar, aki a leginkább megszenvedte Picassót
Dora Maarral, a horvát származású fotóművésszel Picasso a párizsi Café des Deux Magots-ban találkozott, Paul Éluard költő mutatta be őket egymásnak. Első találkozásuk történetét Jean-Paul Crespelle író így meséli el: „A fiatal nő komoly arcát halványkék szemek világították meg, amelyek sűrű szemöldöke miatt még halványabbnak tűntek; érzékeny, nyugtalan arcán fény és árnyék váltakozott. Egy kis, hegyes tollkést tartott a kezében, és széttárt ujjai között bele-belevágott az asztal fájába. Néha hibázott, és egy csepp vér jelent meg a fekete kesztyűjére hímzett rózsák között… Picasso ekkor megkérte, hogy adja át neki a kesztyűt, és bezárta a vitrinbe, ahol az emlékeit tartotta.”
Dora Maar maga is kísérletezett festészettel, rejtélyes és intelligens, ugyanakkor instabil és búskomorságra hajlamos személyiség volt. (Róla mintázta Picasso a Síró nő című festménye alakját.) Dora volt az, aki a leginkább megszenvedte Picasso narcizmusát, s ő volt az, aki rávette Picassót leghíresebb festménye, a Guernica elkészítésére, amit végigdokumentált fényképezőgépével. Picassót ennek ellenére nem különösebben villanyozta fel, hogy alkotótársra is talált Dora személyében. Kigúnyolta munkáit, fizikailag és lelkileg bántalmazta, és azt mondta róla: „Számomra Dora mindig a síró nő lesz. A nők szenvedőgépek. Éveken át festettem őt megkínzottan, de nem szadizmusból, vagy azért, mert örömet okozott volna nekem.”
Maar 1945-ben összeomlott, amikor Picasso elhagyta új szerelméért, idegösszeomlást kapott, és évekig kezelték depresszióval. Egyszer azt mondta Picassónak: „Művészként rendkívüli vagy, de erkölcsileg értéktelen.” Egy idő után rálátott arra is, hogy „valahányszor Picasso feleséget cserélt, minden megváltozott. Másik házba költözött, barátokat, kutyát és persze stílust is váltott.” Amikor a róla készült portréiról kérdezték, azt mondta: „Minden rólam készült portré hazugság. Ezek Picassók. Egyik sem Dora Maar.” Picasso, talán a bűntudattól hajtva, segített neki házat vásárolni Provence-ban, ahol egyre több idejét töltötte. A katolicizmus kezdte elfoglalni életét; visszavonultan élt, ugyanakkor az alkotással sem hagyott fel – műveiből 2019-ben rendeztek kiállítást a Tate Galleryben.
Françoise Gilot: az egyetlen, aki elhagyta Picassót
Dora Maart egy 21 éves festőnövendék követte. Picasso ekkor már 61 éves volt, tízévnyi együttélésük alatt két gyermekük született: Claude és Paloma. 1953-ban szakítottak, és Francoise Gilot egész életében büszke volt arra, hogy ő az egyetlen nő, aki elhagyta Picassót. Élet Picassóval című könyvében, amely 1964-ben jelent meg, és amelynek kiadását Picasso sikertelenül próbálta meg leállítani, így ír: „Én vagyok az egyetlen nő, aki nem áldozta fel magát a szent szörnyetegnek. (…) Csodálatos ember volt, akár a tűzijáték. Elképesztően kreatív, okos és csábító. (…) De nagyon kegyetlen, szadista és könyörtelen is tudott lenni, másokkal és önmagával szemben is.”
Kései szerelem
A tény, hogy ez alkalommal őt hagyták el, megviselte Picassót annak ellenére, hogy már viszonya volt utolsó ismert szerelmével, Jacqueline Roque-kal. 1953-ban ismerte meg Jacqueline-t a Madoura Fazekasműhelyben, amikor a nő 26 éves volt, a festő pedig 72.
Galambot rajzolt a hátára krétával, és mindennap vitt neki egy rózsát egészen addig, amíg a nő bele nem egyezett a találkába.
Jacqueline 1954-től kezdve társa, múzsája, titkárnője volt az idős művésznek, aki ekkor végre Olga Kokhlovától is elvált, és 1961-ben összeházasodott fiatal szerelmével. Jacqueline több mint 400 alkotását inspirálta, egészen Picasso 1973-ban bekövetkező haláláig. Ezután Jacqueline alkoholba fojtotta bánatát, és megtiltotta a festő gyermekeinek, hogy részt vegyenek a temetésen, Picasso unokáját öngyilkosságba hajszolva ezzel. Ő maga még a nyolcvanas évek közepén is rendszeresen társalgott Picasso szellemével, akit „Monseigneur-nek” szólított, és Picasso életrajzírójának, John Richardsonnak is meggyőződéssel állította: Picasso nem halt meg. 1986-ban fejbe lőtte magát otthonában, Picasso mellé temették a vauvenargues-i kastélyban.
