Picasso egykori szeretője ma, 100 évesen is fest: itt nézheted meg a képeit!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Françoise Gilot mindössze 21 éves volt, amikor 1943-ban megismerkedett a 61 éves Picassóval. Eredetileg tanítványként szegődött a nemzetközi hírű festő mellé, de hamar asszisztensévé és szeretőjévé vált. A románc közel tíz évig tartott, két gyerekük is született, Claude és Paloma, amikor is Gilot sem kerülhette el a sorsát: a nagy szoknyavadász őt is megcsalta. De még a festőóriás sem tudta őt büszkeségében és művészetében megrendíteni – életpályáját bemutató kiállításán jártunk.

Françoise Gilot-ra sokáig csupán „Picasso múzsájaként” tekintettek, de munkái mára bekerültek a világ legnagyobb múzeumaiba, a Sotheby’s egyik tavalyi aukcióján pedig már 1 millió eurónál is magasabb áron kelt el egy festménye. Teljes életpályáját bemutató kiállítását mi is megtekintettük a Várfok Galériában.

Az élet Picassóval

Az 1950-es évek elejére romlott meg kapcsolatuk, már ha azt jó kapcsolatnak lehet tekinteni, amiben a férfi a szeretője arcán nyomja el cigarettáját, csak mert az nélküle is jól merte érezni magát a tengerparton.

Pablo Picasso Françoise Gilot-val
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

A festő életében fontos szerepet játszó asszonyok közül egyedüliként Gilot hagyta faképnél Picassót, sőt 1964-ben meg is írta kettejük közös, meglehetősen vad és zavaros történetét. 

„…Pablónak valamilyen kékszakáll-komplexusa van, szeretné levágni valamennyi nő fejét, és megőrizni kis magánmúzeumában. De nem vágja le a fejüket teljesen. Hagyja, hadd éljenek tovább, jobban szereti, ha mindazok a nők, akik részt vettek élete egyik vagy másik szakaszában, időnként meg-megnyikkannak, hangot adnak örömüknek vagy fájdalmuknak, és néhány mozdulatot is tesznek, mint az ízekre tagolt bábuk, hogy bebizonyítsák, van még bennük élet, ha csak egy cérnaszálon lóg is az, és a cérnaszál másik végét ő tartja a kezében. Időről időre gondoskodnak a dolgok humoros vagy dramatikus vagy néha tragikus fordulatáról, ez mind csemege az ő számára" – írta Gilot Életem Picassóval című visszaemlékezésében.  

Picassót egyszerre zseniálisnak és zsarnokinak ábrázolta, aki csak birtokolja Gilot-t, és nem törődik a nő vágyaival és szükségleteivel. Ahogy Picasso maga is bevallotta Gilot-nak, számára csak kétféle nő létezik: istennő és lábtörlő.

A könyv nem csorbítja a festőóriás művészetét, de a maga módján egy olyan embert mutat be, aki feltűnően önelégült és kegyetlen a hozzá legközelebb állókkal. Paloma lánya szerint 

az emberek imádtak Picasso környezetében tönkremenni, Gilot-t kivéve.

A kötet bestseller lett, több tucat nyelvre lefordították, és több mint egymillió példány kelt el belőle, valamint film alapjául is szolgált, aminek Túlélni Picassót lett a címe. Françoise-t Natascha McElhone, a Kaliforgia sztárja alakítja a filmben, Anthony Hopkins oldalán. 

Françoise Gilot művészete

A könyv megjelenését követően Picasso teljesen elzárkózott egykori szerelmétől és két gyermeküktől. Gilot a Picassóval történt szakítása után kétszer ment férjhez, és festőként is szép karriert futott be. Rendszeresen állít ki Budapesten is a Várfok Galériában, a 2021. november 26-án, a művésznő 100. születésnapján megnyitott Gilot 100 kiállításra mi is ellátogattunk.

„Festészetének alakulása nem kerülhette ki a picassói hatást, ugyanakkor hamar, már az ötvenes évek közepétől kezdve sikerült levetnie magáról e nyomokat, és rátalálnia saját, érett stílusára. A későbbiekben kiérdemelten szerzett magának világhírnevet festőként: erőteljes színeket ötvöző, az absztrakt és a figurális képi világ határán mozgó alkotásaiban az egyszerűségre törekszik, a színek tonalitásainak összehangolására, miközben a világról alkotott filozofikus látásmódját tömör, világos kompozíciókba sűríti. Művei számos köz-és magángyűjteményben megtalálhatók” – olvasható a galéria oldalán.

Françoise Gilot a múlt évszázad művészetének utolsó szemtanúja – a Várfok Galériában őt éltető kiállítás személyén és festészetén keresztül történő időutazás.

„Françoise Gilot majd 80 évet átívelő festészeti munkássága diadal, életműve az utóbbi évtizedekben fokról fokra került az őt megillető helyre. Számos csatát kellett megvívnia, míg levetkőzte magáról a »Picasso múzsája« címet, és a szakma világszerte elsőrangú, önálló művészként ismerte el. Művészetének gyökerei a 20. századi művészet forradalmi virágkorába vezetnek vissza, ahol közvetlen kapcsolatban állt a kor olyan jeles alkotóival, mint Braque, Matisse, Juan Gris, Paul Éluard, André Breton, Aragon, Cocteau és Robert Capa. A kiállítás otthont ad a fotográfus legendás képének is, melyet 1948-ban Gilot-ról és Picassóról készített.”

A kiállítás ingyenes, és február 12-ig megtekinthető. Nagyon ajánljuk!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.