A 6 legfurcsább dolog, amit valaha is partra mosott a tenger

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tengerpartokon időnként igen furcsa dolgokat találnak az emberek: például LEGO-polipokat vagy tucatnyi fürdőkacsát.

A Föld felszínének körülbelül 70 százalékát víz borítja, ami azt jelenti, hogy a fogyasztási cikkek mintegy 80 százalékát – vagyis szinte az összes árut, amit az üzletekben vagy az interneten megvásárolhatsz – tengeri úton szállítják. Az ilyen hosszú utak során pedig rengeteg oda nem illő dolog kerülhet a vízbe. Hogy pontosan mennyi, arra vonatkozóan csak becslések léteznek. Egy 2020-as tanulmány úgy kalkulált, hogy

a vízi útvonalak mentén 2016-ban 23 millió tonna műanyaghulladék került a tengerbe.

De ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, hiszen az áradások következtében szintén rengeteg szemét juthat a vízbe, és akkor a halászat és a tengeri ipari tevékenységek által létrejövő hulladékmennyiségről még nem is beszéltünk. Lássunk néhány példát, hogy ezzel összefüggésben milyen furcsa tárgyakat mosott már partra a víz.

1. Fürdőkacsák tízezrei

Emlékezetes, hogy 1992-ben egy vihar során a Csendes-óceán északi részén megsérült egy teherhajó konténere, majd abból 28 ezer gumikacsa, -teknős, -hód és -béka esett a vízbe. A játékok olyan távoli helyek partvidékeire jutottak el, mint Ausztrália, Indonézia, Chile, Hawaii és Alaszka.

Idézőjel ikon

Némelyik a Bering-szoroson keresztül átsodródott a Jeges-tengeren, és az Egyesült Királyság partjain kötött ki.

Bár az eset kisebb környezeti katasztrófának minősült, volt némi haszna is. Curtis Ebbesmeyer és James Ingraham oceanográfusok ugyanis a fürdőjátékok útját elemezve hasznos információkhoz jutottak az óceáni áramlatok működéséről. A kutatók hasonlóképpen profitáltak abból az 1990-es esetből is, ami miatt 60 ezer Nike cipő került a tengerbe.

2. Milliónyi LEGO

1997-ben, amikor kis híján felborult egy teherhajó Anglia délnyugati partjainál, a Great Lego Spill néven emlegetett esemény során 5 millió LEGO-darab került a tengerbe. Ezeket azóta is folyamatosan mossa partra a víz egyes brit és európai strandokon.

A sors fintora, hogy a több millió LEGO jelentős része sós vízi élőlényeket formázott, vagy tengeri tematikájú volt, így szép számmal akadtak köztük békalábak, búvártartályok, mentőcsónakok, hínárok és polipok is. Bár az elveszett rakományban 50 ezer műanyag cápa is volt, ezek a könnyebb LEGO-daraboktól eltérően nem maradnak fenn a vízen. Nem véletlen, hogy eddig csak egyetlen darab került elő, amelyet egy halász fogott ki a mélyebben lévő vízrétegekből.

3. Egy életnagyságú LEGO-figura

Több alkalommal is előfordult, hogy bizonyos országokban – köztük Hollandiában, az Egyesült Államokban, Japánban és az Egyesült Királyságban – egy hatalmas LEGO-szerű figurát láttak az árapály során a vízben vagy a partokon. Rejtélyes felbukkanását eleinte senki nem tudta hova tenni, míg végül kiderült, hogy az esetek egy Ego Lonard néven elhíresült művészhez kötődnek, aki egy performansz keretében helyezte ki a figurákat, és azokat nem a tenger mosta partra.

Nem ez volt az első alkalom, hogy valaki a tengert használta fel figyelemfelkeltő eszközként. 2013-ban például egy jókora sárkánykoponyát tettek ki egy fosszilis leleteiről ismert brit tengerpartra a Trónok harca című sorozat 3. évadát beharangozó kampány részeként.

A LEGO-figura kissé kilóg a sorból, mert nem a tenger mosta a partra, hanem egy művész helyezte el ott
Fotó: Wikipedia

4. Garfield formájú telefonok

A franciaországi Bretagne-ban 35 éven keresztül mosódtak a partra Garfield formájú telefonok. Arra, hogy honnan származnak, évtizedeken keresztül nem sikerült rájönni, mígnem egy helybélinek végül eszébe jutott egy szállítókonténer, amely egy szinte megközelíthetetlen tengeri barlangban esett csapdába. Kiderült, hogy jó nyomon járt: a barlang bejárható területén később ugyanilyen telefonokra bukkantak. A szállítmány nagyja azóta is a barlangban lehet, 2019-ben az illetékesek letettek róla, hogy a többi telefont kiszabadítsák.

5. Cigarettával teli kartonok

Egy dán teherhajóról 2014-ben 500 konténer került a francia vizekbe. Ezek közül legalább egy cigarettával volt tele. A történtek következtében az Egyesült Királyság hatóságai 11 millió cigarettát távolították el egy délnyugat-angliai strandról. Alig két évvel később aztán az eset megismétlődött. A begyűjtött cigarettákat a brit vámhivatal állítólag elégette, hogy felhasználásukkal áramot termeljenek.

6. Orvosi hulladékok

Idén szeptemberben rengeteg orvosi hulladékot, köztük tűket, fecskendőket és pirulásüveget mosott ki a tengervíz a közép-atlanti partvidéken. Emiatt Marylandben, Virginiában és Delaware-ben népszerű strandokat kellett lezárni ideiglenesen. Hogy honnan kerültek az óceánba, azt a hatóságok egyelőre nem tudták megállapítani.

2008-ban egy hasonló eset nyomán egy fogorvos ellen emeltek vádat. Bebizonyosodott ugyanis, hogy New Jersey-ben orvosi hulladékokat tartalmazó szemeteszsákokat dobott egy öbölbe.

Nem feltétlenül rossz, ha a hulladék a tengerpartra kerül

Andrew DeVogelaere, a Monterey Bay National Marine Sanctuary kutató ökológusa szerint bizonyos értelemben a partra mosódás a legjobb forgatókönyv, ami a tengeri hulladékokkal történhet. „Ha valami a partra kerül, el lehet távolítani. Ezzel szemben, ami elsüllyed, az valószínűleg ott is ragad” – fogalmazott a szakember.

Az emberi tevékenység következtében rengeteg hulladék kerül a tengerbe
Fotó: s0ulsurfing - Jason Swain / Getty Images Hungary

DeVogelaere közel két évtizedet töltött azzal, hogy megfigyelje, mi történik egy szállítókonténerrel mélytengeri körülmények között. Ez az évek során sajátos faunát hozott létre, mely gyökeresen különbözött attól, ami körbevette.

20 év elteltével a konténer szinte egyáltalán nem károsodott, miközben megváltoztatta környezetét.

Az ökológus megjegyezte, az ilyen, szállítási útvonalak mentén elveszett konténerek „ugródeszkát” jelenthetnek egyes invazív mélytengeri fajok számára, új élőhelyeket teremtve számukra. „A mélytengert kevésbé tanulmányozzák. Sok dolognak még a nevét sem tudjuk... egy egész ökoszisztémára vagyunk hatással, amit nem is értünk.”

Tudtad, hogy a világ óceánjait máig szellemhajók járják? Ezekről itt olvashatsz

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.