Titkok az idei párizsi olimpiáról: helyiek mesélnek

Olvasási idő kb. 4 perc

A 2024-es párizsi a XXXIII. újkori nyári olimpiai játékok harmadik olimpiája lesz a francia fővárosnak, a mostani előkészületek fókusza mégis kissé eltolódni látszik a Pierre de Coubertin báró által megálmodott eszméktől.

A párizsi Sorbonne-on művészetet, filológiát és jogtudományt hallgatott báró Pierre de Coubertin tanulmányait később Amerikában és Kanadában egészítette ki. A lélek mellett a test egészséges építésére is nagy hangsúlyt fektető francia nemes számos sportpropaganda tevékenysége után 1892-ben felhívást tett közzé az ókori olimpiai játékok hagyományának Franciaország általi újjáélesztéséről. Egy 1894-re összehívott nemzetközi tanácskozáson aztán sikeres lobbijának köszöhetően megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), melynek főtitkári posztját ő maga töltötte be. Lelkesedésük nyomán pedig 1896-ban Athén aztán meg is rendezte az I. újkori nyári olimpiai játékokat 13 ország 296 kizárólag férfi sportolójának résztvételével, akik összesen kilenc sportág 43 veresnyszámában mérhették össze erejüket.

Párizsi olimpiák

A báró szívesen gondolt volna a francia fővárosra az 1896-os olimpia helyszíneként, ugyanakkor az 1900-as párizsi világkiállítással együtt való rendezésben is jó lehetőségét látta a sportverseny népszerűsítésének. Az expo fénye végül kissé elhomályosította a második újkori olimpiát, de nem sokkal később, 1924-ben Páizs újra otthont adhatott a rangos eseménynek. Ennek végeztével Coubertin lemondott NOB főtitkári tisztségéről, de 1937-ben bekövetkezett haláláig a testület tiszteletbeli elnöke maradt.

Az első újkori olimpiák szervezői, köztük Coubertin báró, balról az első ülve aláíró
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

Párizsi olimpia 2024-ben

Most, éppen 100 évvel az előző után ismét Párizs látja vendégül a világ minden tájáról érkező sportolókat és szurkolókat a harmadik párizsi nyári olimpián, mely az összes újkori játék sorában a 33. helyet foglalja el. Az előkészületek régóta zajlanak, s a nemzetközi sajtónál csak a francia média hangosabb hosszú hónapok óta a rendezvény szervezésének körülményeitől. Ezért a Dívány izgalmasnak találta megkérdezni párizsban élő emberek benyomásait és véleményét is a 2024-es párizsi olimpiáról.

A 2024-es párizsi olimpia mögött a francia fővárosban élők többet látnak, mint mi innen
Fotó: Chesnot / Getty Images Hungary

Árak

„Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy nagy öröm és megtiszteltetés egy ilyen rendezvény szervezésének a jogát elnyerni, főleg, hogy Párizs immár harmadik alkalommal lehet házigazda. Ezt természetesen itt is mindenki átérzi és büszke rá. Ugyanakkor az is érthető, hogy közelebbről nézve, részeseként az eseményeknek néhány dolog máshogy csapódik le a Párizsban élőkben, mint abban, aki csak távolból figyeli izgatottan a lelkes készülődést” – meséli egy kétgyermekes édesanya a francia főváros külvárosából, akinek a lakókörnyezete közvetlenül is érintett az olimpiai eseményekben. „Talán a legszembetűnőbb az árak kérdése. A jegyárak a média szerint 24 és 990 euró/fő (kb. 9300-386 000 forint) között mozognak, de a valóságban legkevesebb 200 eurót (kb. 78 000 forint) kell egy döntős meccsre/versenyre fizetni a bejutásért.”

Idézőjel ikon

Az 50 méteres úszó döntőre 980 euróba (kb. 382 000 forint) kerül egy jegy, vagyis ezt sem a sportszerető kisemberek tudják itt megfizetni.

A korábbi olimpiák gyakorlatával szemben ráadásul Párizs úgy döntött, hogy minden korosztályt azonos áru jeggyel enged csak be, így egy csecsemő részére is teljes áru belépőt kell váltani. A szervezők a reklamáló szülőknek – akik esetleg még kisbabájuk születése előtt megvették a maguk belépőjét valamelyik versenyszámra – válaszul azt tanácsolták: a gyermek biztonsága érdekében, a négy év alatti csemetéket a szülők inkább ne is hozzák magukkal.

Ha mégis, azt ugyanannyiért tehetik meg, amennyiért bármelyik felnőtt néző mehet be.

Ebben a videóban egy francia humorista épp ezt ecseteli franciául:

Szállás

„A nagyobb szállodai és hotelszobák java szeptember óta le van foglalva a július 26. és augusztus 11. közötti eseményre” – tudjuk meg a párizsban élő nőtől, hozzátéve: így egy ideje már leginkább csak airbnb-ben gondolkodhatnak az olimpiára készülő látogatók, de a megnövekedett kereslet miatt ezek árát az egekig emelik a lakástulajdonosok.

Ennek könnyen utánajártunk mi magunk is.

Augusztus elejére, az egyik legnépszerűbb nemzetközi szállásfoglaló oldalon 4 éjszakára két fő részére a 200 000 forintos éjszakánkénti ár a beugró kategóriába tartozott cikkünk írásakor. Összesen a 4 éjszakáért a legtöbb helyen 8-900 000 forint közötti összeget kérnek, de akadt 2-3 milió, sőt 6 millió forint fölötti szálláshely is erre a rövid intervallumra. Mi több, találtunk egy több hálószobával és márvány fürdőszobákkal ékesített, az Eiffel-torony tetejére is rálátó luxusapartmant is, melyet a négy éjszakára alig több mint 28 millió forintért már meg is kaparinthat az igényes sportrajongó. 

„A hosszú távú lakásbérléseket is sokan felmondják a bérbeadók közül, pedig a lakhatás Párizsban egyébként is egy sokakat érintő és nehéz kérdés. Sok tartósan bérlőt tesznek utcára a párizsi ingatlanok tulajdonosai, hiszen pár hét alatt még így is a többszörösét kereshetik rövid távra kiadott lakásukkal az egyébként éves bevételüknek” – tudjuk meg párizsi hírforrásunktól.

Egy ekkora világraszóló esemény megszervezése, mint a 2024-es párizsi olimpiáé is, mindig nagy kihívás
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

Infrastruktúra

„A legnehezebbnek a városon belüli közekedés ígérkezik. Párizs már így is egy ideje komoly buszvezető-hiányban szenved, pedig a rengeteg idelátogató miatt a jelenleginél is sokkal több járatra lesz szükség. A már most is túlterhelt sofőrök ezt nem fogadják örömmel, és azt fontolgatják, éves szabadságuk egy részét épp az olimpia idejére időzítik. A közlekedési vállalat ezzel nagyon nagy probléma elé sodródna, így ezt mindenképp igyekszik megakadályozni, de ha korlátozzák a munkavállalóknak, hogy mikor mehetnek szabadságra, akkor azok sztrájkba kezdenek és a helyzet csak tovább romolhat” – vázolja a kinti állapotokat a párizsi lakó.

Idézőjel ikon

Ráadásul a jelenlegi 2,15 eurós (840 forint körüli) metrójegy árát majdnem a duplájára, 4 euróra (kb. 1500 forint) emelik, ami a helybélieknek szintén nem kedvez.

Ha szívesen tudnál meg többet arról, milyen Franciaországban élni magyar nőként, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.