Óriási hibát találtak a pápa sírján – a szakértők is kifogásolják

Olvasási idő kb. 2 perc

Ferenc pápa sírján a kőbe vésett „Franciscus” betűi közötti távolság láthatóan egyenetlen – szakemberek nem értik, hogyan véthettek a vésők ilyen alapvető tipográfiai hibát.

A laikus szemlélő számára is feltűnhet, hogy valami nem stimmel Ferenc pápa sírjának feliratával. A márványba vésett „Franciscus” betűi között a távolság ugyanis egyenetlen, amitől akár félre is lehet olvasni a nevet. 

Betűközök Ferenc pápa sírján

A betűk közötti távolság beállítását kerningnek nevezzük – ennek dinamikusan kell változnia az egyes karakterek más és más kinézete, formája miatt. Ha a rés azonos, az „R” és az „A” betűk között például sokkal nagyobbnak érezzük a távolságot, mint mondjuk az „I” és „S” betűk között – ahogy az Ferenc pápa sírjának felirata esetében meg is történt.

Idézőjel ikon

A vizuálisan egyenetlen távolság pedig nemcsak csúnya, de nehezíti az olvasást is.

Jól látható, hogy nem megfelelőek a betűközök a pápa sírján
Fotó: Reddit / jaromino.com

Épp ezért a digitális tipográfia kora előtt az ezzel foglalkozó szakemberek manuálisan állítgatták be a megfelelő távolságokat – ma ezt alapvetően a számítógépes programok elvégzik helyettünk. Hogy a katolikus egyházfő síremlékét készítő szakembereknek hogyan nem tűnt föl, hogy a felirat „Franciscus” helyett könnyen „Fr A Nciscus”-nak olvasható, rejtély.

Annyi azonban bizonyos, hogy mások észrevették a hibát. „A vésés rettenetesen rossz” – véleményezte a munkát Cheryl Jacobsen, az Iowai Egyetem könyvkészítéssel foglalkozó intézetének professzora.

Idézőjel ikon

„Ha más betűtípust választottak volna, akkor kevésbé lenne föltűnő. De a Times New Roman gondosan beállított betűközöket igényel”

– mondta Christopher Calderhead tipográfus. Közösségimédia-felületeken, köztük Redditen és X-en is többen felhívták a fegyelmet a vésés hibáira.

A Ferenc pápa sírjához látogató hívek persze valószínűleg nem foglalkoznak ezzel a problémával, sokkal jobban érdeki őket, hogy milyen fantasztikus örökséget hagyott maga után az egyházfő, illetve az, hogy vajon ki lesz az utódja

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.