Nem csak Noé és családja élte túl az özönvizet

Olvasási idő kb. 4 perc

Nem Noé bibliai története az egyetlen, amelyben víz borítja be az egész Földet, és az özönvizet csak egyetlen férfi és egyetlen nő éli túl, akik aztán benépesítik a bolygót, mindenki őseivé válva. A görög mitológia Noéját Deukaliónnak hívták.

Dühös isten (istenek), méltatlan és bűnös emberiség, egyetlen jámbor és vallásos túlélő és felesége, a teljes emberiség pusztulása, majd a Föld újbóli benépesedése. Nem, ez nem Noé története, hanem a görög mitológia része, Deukaliónnak és Pürrhának a legendája. A mezopotámiaiaknak, az indiaiaknak, sőt a kínaiaknak is van árvíztörténetük.

Vérfarkas és özönvíz közös története

Deukalión és a nagy árvíz történetének több változata is van, a legelterjedtebbet Ovidius római költő Átváltozások című hexameterekben írt verses munkája meséli el. (Ovidius művében olyan mitológiai történeteket szedett össze, amelyek valamilyen átváltozással végződnek.) A történet szerint az emberiség erkölcstelen életmódjának és cselekedeteinek híre előbb-utóbb Zeusz fülébe is eljutott. Az istenek atyja úgy döntött, hogy saját maga jár utána a dolognak, és elment meglátogatni Lükaón árkádiai királyt. Az árkádiaiak nagy örömmel fogadták, és a király hatalmas lakomát rendezett az isten tiszteletére – legalábbis látszólag. Valójában az egész csak álca volt, és Lükaón próbára akarta tenni Zeusz mindentudását. Ezért megölte egyik fiát, és a húsát felszolgálta az istennek, aki persze átlátott a dolgon, és borzasztóan feldühödött. Visszament lakhelyére az Olümposz tetején, és tanácskozni hívta a többi istent, hogy eldöntsék, mi legyen az emberek sorsa.

Idézőjel ikon

Az istenek arra jutottak, hogy nemcsak Lükaon, hanem minden ember ilyen romlott, és az egész emberiség megérett a pusztulásra.

Zeusz először is Árkádia királyával számolt le: villámával lesújtott Lükaón palotájára, megölve fiait, magát Lükaont pedig farkassá változtatta – egyesek szerint ez a történelem legelső farkasember-története. De ezzel még nem csillapodott az isten haragja: hatalmas özönvizet küldött a földre, hogy minden embert elpusztítson.

Kövekből lett új élet az özönvíz után
Fotó: Sepia Times / Getty Images Hungary

Az örök lázadó: Prométheusz

Itt véget is ért volna a történet az emberiség teljes pusztulásával, ha jó szokásához híven Prométheusz, aki a teremtés hajnalán odaadta, majd az istenektől visszalopta a tüzet az embereknek, nem száll szembe Zeusz akaratával.

A titán azonban figyelmeztette fiát, Deukaliónt a közelgő katasztrófára, és meghagyta neki: építsen egy hatalmas hajót.

Apollodorus görög történetíró szerint a vízi jármű mintegy 23 méter hosszú, 6,5 méter széles és 3,5 méter magas volt.

A görög árvíz-történetben a hajóra csak Deukalión és felesége (vagy unokatestvére), Pürrha szállt fel, mielőtt mindent elárasztott a víz. Zeusznak természetesen előbb-utóbb feltűnt a hajó, ám látva, hogy a pár milyen jámbor, megkímélte őket, és elküldte az északi szelet, hogy oszlassa el az esőfelhőket. Kilenc nappal később bárkájuk megfeneklett a Parnasszosz-hegy tetején – más változatok szerint az Etna, az Athosz-hegy, esetleg a Othrys-hegy csúcsán.

A Föld újra benépesítése

Deukalión és Pürrha csak ekkor jöttek rá, hogy ők az özönvíz egyetlen túlélői. Úgy döntöttek, hogy ezért hálát kell adniuk valakinek, és választásuk Themiszre esett, aki a földön és az égben is a törvényes világrend istennője. Themis templomából talányos válasszal távoztak:

Idézőjel ikon

„dobáljátok anyátok csontjait a hátatok mögé”

 – szólt a tanács. Először nem tudták, mit kellene tenniük, ám később rájöttek, hogy az anya a Földanyát, a csont a köveket jelenti. Ezt is tették: köveket dobáltak a hátuk mögé, és a kövekből emberek lettek – a Deukalión által dobottakból férfiak, Pürrha köveiből pedig nők.

Sok művészt megihlettek az özönvíz-történetek - Francis Danby festménye

Árvíztörténetek a nagyvilágból

Noénak a keresztény kultúrkörben közismert történetén kívül máshonnan is maradtak fönn hasonló mondák. Az ókori mezopotámiai Gilgames-eposzban szerepel Ut-napistim története, ami szinte teljesen megegyezik Noé történetével. Itt is az istenek figyelmeztették Ut-napistimot, hogy építsen hajót, amelyre minden állatból egy-egy párt is vigyen fel. Az özönvíz végét egy holló jelezte, amely az előtte kireptetett galambbal és fecskével ellentétben nem tért vissza, így jelezve, hogy földre lelt.

Az indiaiaknál Manunak hívták a túlélőt, akit egy hal – valójában Visnu avatárja –, miután a király megmentette, figyelmeztetett a közelgő katasztrófára. Manu hatalmas hajót épített, amire állatokat és magokat is felvitt. Az árvíz idején Visnu egy szarvas hal képében mutatkozott, és Shesha félisten segítségével – aki kötélként jelent meg, amivel a hajót hozzákötötték a hal szarvához – óvta meg a bárkát.

Kínában Jao császár idején áradt meg a Sárga-folyó és a Jangce annyira, hogy az egész birodalmat fenyegette. A császár egy Kun nevű herceget bízott meg, hogy megszüntesse az áradást, ám a férfi kudarcot vallott, és megölte Yuxiao tűzisten. Holttestéből három év múlva egy sárkány született, akiből a mennyben Kun fia, Jü lett. A fiúnak két varázslatos lény segítségével sikerült megszüntetnie az áradást. Egyrészt egy sárkány segített neki, aki hatalmas csatornákat vájt a folyó mentén, amelyek elvezették a vizet. Másrészt egy fekete teknős varázserejű földet szállított a mennyből a folyóhoz, ami szivacsként szívta magába a vizet. Jü lett az első kínai uralkodócsalád, a legendás Hszia-dinasztia alapítója.

Ha érdekelnek a mondák és legendák, olvasd el ezt a cikkünket is, kattints ide!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.