Minden pincét óvóhellyé kell alakítani: a háború átterjedésére kötelező így készülni Lettországban

GettyImages-824196924
Olvasási idő kb. 3 perc

Azt kérték a lakosságtól a lett hatóságok, hogy alakítsák a házak pincéjét, alagsorát óvóhelyekké. A döntést azzal indokolták, hogy Lettország lehet Ukrajna után Oroszország következő célpontja.

Sajátos kérést intéztek a lakossághoz Lettországban. Arra kérték az embereket, hogy az országban használják föl az úgynevezett Nagy takarításnapot arra a célra, hogy légiriadó-menedékeket alakítanak ki otthonukban – olvasható az Economx írásában. A balti állam vezetése szerint ugyanis komoly az esélye annak, hogy Oroszország Ukrajna után Lettországot is megtámadja. A volt szovjet köztársaságnak 214 kilométeres közös határa van Oroszországgal, és a háború kirobbanása óta Ukrajna egyik legmegbízhatóbb támogatójának számít.

A közösségi munka ünnepe

Lettországban 2008 óta tartják meg minden évben április végén a Nagy takarításnapot, amely a közösségi munkát ünnepli. A hagyomány azoknak az időknek állít emléket, amikor még – főként a mezőgazdaságban – nagyon sok munkát így végeztek el, például a széna betakarítását, a burgonya összegyűjtését vagy egy új pajta építését. Az utóbbi években inkább közös városi projekteket hajtanak végre ezen a napon: szemetet gyűjtenek, fákat ültetnek, parkokat, közterületeket tesznek rendbe.

Attól tartanak, Ukrajna sorsára juthat az ország - ezért kérik a pincék óvóhellyé alakítását
Attól tartanak, Ukrajna sorsára juthat az ország - ezért kérik a pincék óvóhellyé alakításátNurPhoto / Getty Images Hungary

Száz, pincéből kialakított óvóhely az idei cél

A hatóságok kérésére azonban az idei alkalomnak volt még egy fontos célja: a pincék és alagsori helyiségek óvóhellyé alakítása. De nemcsak a lakosságot kérték erre,  a hatóságok az elkövetkező időszakban az önkormányzati épületeket is megvizsgálják abból a szempontból,hogy melyikben lehetne óvóhelyet kialakítani. A Rigai Polgári Védelmi Bizottság elnöke elmondta: iskolák, idősotthonok, kórházak és városházák pincéi is szóba jöhetnek. Gints Reinson arról is beszélt egy tévéinterjúban, hogy az év végéig száz bombabiztos óvóhely kialakítása a cél.

Reális esély lehet a háborúra

Nem véletlen, hogy ilyen lépésekre szánta el magát a balti ország. A lettek ugyanis az ukrajnai háború kitörése óta egyre növekvő aggodalommal figyelik Oroszországot. Evika Silina lett miniszterelnök nemrég egy kiszámíthatatlan részeghez hasonlította Lettország keleti szomszédját. De nemcsak a lettek aggódnak Vlagyimir Putyin miatt. Az Európai Unió főképviselője például pár hete így fogalmazott: „egy nagy intenzitású klasszikus háború lehetősége Európában többé már nem csak képzelgés”.

Az EU szerint is közeleg a harmadik világháborúAz EU szerint is közeleg a harmadik világháború

Ukrajna sorsától függ, lesz-e harmadik világháború.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Kaszkadőrmutatvánnyal mentette életét a lángok közül egy kamionos: videó
Kaszkadőrmutatvánnyal mentette életét a lángok közül egy kamionos: videó

Veszélyes anyagot szállító kamionok ütközése következtében csaptak fel a lángok, és a sofőr csak a lélekjelenlétének köszönhette, hogy túlélte.

február 13., 16:00

  • világom
Ez a budapesti utca bekerült a világ legdrágábbjai közé
Ez a budapesti utca bekerült a világ legdrágábbjai közé

Eggyel előrébb lépett a világ legdrágább utcáinak rangsorában a budapesti helyszín, ahol a legtöbbet nőttek az ületek bérleti díjai egész Európában.

február 13., 05:46

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

tegnap, 19:30

  • világom
Ebben a faluban található a világ legrövidebb metróvonala
Ebben a faluban található a világ legrövidebb metróvonala

A metróvonal nemcsak a hossza miatt rendkívüli.

február 13., 18:30

  • világom
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA

Az aszteroida a NASA szerint veszélyt jelenthet a Föld vagy a Hold biztonságára.

február 11., 17:30

  • világom
Végre hazatérnek az űrben rekedt asztronauták: megvan a dátum
Végre hazatérnek az űrben rekedt asztronauták: megvan a dátum

Megvan a dátum, már nem kell sokáig várniuk az űrben rekedt asztronautáknak.

február 13., 12:40

  • világom
Ha meglátod, hogy képzeli el az AI a sportokat, sírva nevetsz – videók
Ha meglátod, hogy képzeli el az AI a sportokat, sírva nevetsz – videók

Megmutatjuk, mit gondol az AI a sportokról: készülj fel egy felejthetetlen utazásra a kaotikus abszurditás világába!

február 12., 11:40

  • világom
Földöntúli tájjá változik eső után az ezer tó sivataga
Földöntúli tájjá változik eső után az ezer tó sivataga

A Lençóis Maranhenses nem egy átlagos sivatag: az év egy részében rengeteg eső árasztja el a homokdűnék közötti medencéket, és strandolni is lehet.

február 12., 16:00

  • világom
Kávéfőzőben temették el: nevét a mai napig ismerjük
Kávéfőzőben temették el: nevét a mai napig ismerjük

Nevét a vájt fülű kávéfanatikusok ismerik, de a leginkább kotyogós néven elterjedt eszpresszógépet biztosan mindenki látta már.

február 13., 12:10

  • világom
Több mint duplájára emelik a repülőjegyek után fizetendő adót
Több mint duplájára emelik a repülőjegyek után fizetendő adót

A jegyekre kirótt adó drasztikus emelése jelentősen megdrágíthatja a légi közlekedést.

február 12., 17:30

  • világom
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása

Elképesztő mélyen van a metróállomás, 10 perces út visz lefelé.

február 11., 14:35

  • világom
Felfedezték a világ egyik leghalálosabb élőlényét
Felfedezték a világ egyik leghalálosabb élőlényét

A világ egyik leghalálosabb élőlényének nagyobb változatát találták meg, még a mérge is erősebb.

február 14., 07:26

  • világom
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott

Képes volt kijavítani a hibásan beszélő embereket, és nagyon dühös lett, ha megpróbálták becsapni.

február 11., 16:00

  • világom
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi

December vége óta hánykolódik az óceánon a magyar férfi.

február 11., 15:10

  • világom
1 millió dollárt ér ennek a rejtvénynek a megfejtése, bárki megpróbálkozhat vele
1 millió dollárt ér ennek a rejtvénynek a megfejtése, bárki megpróbálkozhat vele

Nem lesz könnyű dolga annak, aki a jutalom reményében megpróbálja megoldani a rejtvényt.

február 14., 06:00

  • világom
Helyszíni fotók a csernobili robbanásról: drón ütött lyukat a reaktor védőburkán
Helyszíni fotók a csernobili robbanásról: drón ütött lyukat a reaktor védőburkán

Megsérült a csernobili atomerőmű szarkofágja.

február 14., 10:10

  • világom
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai

A festészet helyett az akadémia másik osztályát javasolták neki, de a feltételeknek nem felelt meg.

február 8., 19:30

  • világom
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg

Hihetetlennek tűnik, de e lebegő tóról készült fotók nem manipuláltak.

február 9., 11:10

  • világom
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét

Több étel neve változott meg politikai okokból az elmúlt évszázad során.

február 9., 12:10

  • világom
Lecsapolt vér, piócák és higanyos borogatás – hátborzongató tippek utazóknak a középkorból
Lecsapolt vér, piócák és higanyos borogatás – hátborzongató tippek utazóknak a középkorból

Nagy kérdés így utólag, hogy érdemes volt-e megfogadni az olykor hajmeresztő tanácsokat.

február 13., 19:00

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • világom
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával

Tízmilliók élete ért véget a 20. század legrettegettebb diktátora miatt.

február 9., 19:30

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • világom
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost

Egykor kopár sivatag volt, ma a világ legnagyobb ember alkotta erdője, és félmilliárd fa otthona.

február 9., 15:10

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

Érdekességek