Életnagyságú babával élt együtt a híres festő, miután szerelme elhagyta

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Oskar Kokoschka külön szobalányt alkalmazott a számára, és partikra, kocsikázni és operába is járt az Alma Mahlert helyettesítő babával.

Alma Mahler, a zeneszerző Gustav Mahler özvegye 1912-ben találkozott először a 26 éves osztrák festővel, Oskar Kokoschkával. A festő arra kapott megbízást, hogy készítse el az özvegy portréját, de már az első találkozás meglepőre sikeredett: „Hirtelen a karjába vont” – írta később Alma Mahler. „Számomra furcsának, megdöbbentőnek és majdnem erőszakosnak tűnt ez az ölelés.” Kokoschka ezután gyorsan távozott, majd hazaérve levelet írt, amiben feleségül kérte az asszonyt. Alma udvariasan visszautasította, de kezdetét vette kettejük három évig tartó, szenvedélyesnek mondott, de mai szemmel nézve igencsak bántalmazónak tűnő kapcsolata.

A „legvadabb vadállat”

Kokoscha, „a legvadabb vadállat”, ahogy akkoriban emlegették, valóságos korabeli botrányhős volt. Erotikus rajzai miatt eltiltották a tanítástól, egy színdarabja (mivel verseket és darabokat is írt) óriási botrányt okozott, látogatóit pedig rendre abban a lángvörös női hálóingben fogadta, amely eredetileg Almáé volt. Emellett meglehetősen megszállott is volt: féltékenykedett mindenkire, aki Almához közelített, beleértve a halott férjet, Gustav Mahlert is: a nő fényképeit Mahler mellszobra köré rendezte, és szorgalmasan csókolgatta azokat, hogy megsértse – a már halott – zeneszerzőt. Almának mindennap levelet kellett írnia Kokoschka számára, aki gyakran hajnali 4-ig várt Alma lakása előtt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem férfiakkal töltötte az idejét. Almának nyakát és karját teljesen eltakaró ruhákat kellett viselnie, ha pedig valaki meglátogatta, Kokoschka vérig sértette az illetőt. Ráadásul Kokoschka anyja is – aki meglehetősen rátelepedett a festőre – rossz szemmel nézte imádott fia kapcsolatát az idősebb nővel, és levelet küldött Almának, ezzel a szöveggel: „Ha megint találkozol Oskarral, agyonlőlek!”

A fiatal Kokoschka
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A paradicsom és a pokol váltakozott kapcsolatukban

Kapcsolatuk egyszerre volt áldás és átok Alma szerint. Az áldás leginkább Kokoschka művészi teljesítményére vonatkozott, aki mindennap lefestette a nőt, és keze alól olyan műalkotások kerültek ki, mint például a Szélmenyasszony. „A vele töltött három év valóságos szerelmi csata volt. Soha azelőtt nem volt részem ennyi harcban, a paradicsom és a pokol állandó váltakozása jellemezte az életünket” – emlékezett vissza Alma később a Kokoschkával töltött évekre. A „pokol” egy idő után túl sok lett a nőnek: teherbe esett, nem akart gyermeket szülni az őrült festő számára. Kokoschka tudtán kívül, beleegyezése nélkül elvetette a gyereket, ami végleg megpecsételte kettejük kapcsolatát. A festő Alma véres kötését hurcolta magával egy ideig, azt hajtogatva, hogy „Ez az én gyerekem, és az is marad.” Végül szakítottak, és Kokoschka önként jelentkezett katonának az első világháborúba. A keleti fronton kétszer is megsebesült, mellkasi és fejsérülései mellett mentális problémáit is kezelték. Időközben Alma felvette a kapcsolatot régi hódolójával, az építész Walter Gropiusszal. akivel 1915-ben összeházasodott.

„Nyitható a szája?”

A hír lesújtotta Kokoschkát. Feketére festette a szobája falait, és rendelt egy kanárit (mondván, hogy az majd helyettesíti Almát). Továbbra is gyötrődött a szakítás miatt, így négy év múlva, 1918-ban – a tárgyiasítás non plus ultrájaként – a müncheni Hermine Moos babakészítőtől életnagyságú babát rendelt. A bizarr babának minden apró részletében Almára kellett hasonlítania, beleértve a kezdődő ráncokat is. A festő azt kérte, hogy a baba fejének és nyakának mérete, a bordák íve, a has és a fenék íve pontosan olyanok legyenek, mint Alma testén. Ebből a célból egy aprólékos rajzot is mellékelt, és azt kérte, hogy a készítő „finom, göndör lószőrt” használjon a babához, hogy annak tapintása örömöt okozzon számára. Decemberben Kokoschka már aziránt érdeklődött Hermine Moostól, hogy nyitható-e a baba szája, és vannak-e fogai, illetve nyelve. 

Az életnagyságú baba
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

A „csöndes asszony”

Amíg várakozott, Kokoscha fehérneműt és ruhákat vásárolt a babának, és felbérelt egy komornát, akinek elsődleges feladata a baba öltöztetése és „programjainak” népszerűsítése volt. A baba végül 1919 februárjában érkezett meg, de a végeredmény, ahogy sejthető, csalódást okozott Kokoschkának. Kifestette a baba arcát, a komorna felöltöztette a „csöndes asszonyt”, majd kocsikázni vagy az Operába ment vele – ami nem kis feltűnést okozott az extremitásokhoz már többé-kevésbé hozzászokott Bécs lakói körében. Kokoschka festményeket is készített fétiséről, majd néhány hónap után úgy döntött, leszámol a babával (és Alma iránti érzéseivel is).

A végső leszámolás

Nagyszabású partit rendezett, a szobalányt megkérte, hogy öltöztesse fel a babát a legszebb ruhájába. Később így emlékezett vissza a történtekre: „Amikor virradt – elég részeg voltam már, mint mindenki más –, lefejeztem a kertben, és eltörtem egy üveg vörösbort a fején.” Másnap a rendőrség kihallgatta Kokoschkát, és magyarázatot kellett adnia, mit keres egy fej nélküli test, vérvörös tócsában a kertjében. A bizarr cselekedetet nehéz másként értelmezni, mint Alma szimbolikus meggyilkolását – ki tudja, mi történt volna, ha Alma Mahler nem szakít idejekorán Kokoschkával.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.