Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Számos ősembert ismerünk névről, elég csak a vértesszőlősi Samura, vagy Lucyra, a legendás Australopithecusra gondolnunk. Most az utóbbi asszony utolsó napjait rekonstruálta a tudomány csontjai segítségével.
1974. november 30-án Etiópiában különleges csontokra bukkantak egy ásatáson, melyek 3,16 millió évvel ezelőtt kerülhettek a föld alá. Az eredetileg AL 288-1-nek elnevezett maradványokhoz hamar nevet párosítottak, az egykor élt ősembert Lucynak keresztelték el a kutatók. Az Australopithecus afarensis faj legismertebb képviselőjének maradványait jelenleg az Etiópiai Nemzeti Múzeumban őrzik.
Lucy egy legendás Beatles-dal, a Lucy in the sky with diamonds után kapta a nevét. Ez szólt ugyanis az ásatás vezetője, Donald Johnson magnetofonjából a nagy felfedezés idején. Bár ma már tudjuk, milyen történelmi jelentőséggel bír az ősember csontjainak megtalálása Hardanban, a hetvenes években ez még nem volt egyértelmű, mivel rengeteg hasonló leletre bukkantak a környéken.
Az apró csontokból sok minden kiderült az ősemberek életéről
Lucy és fajának más képviselői a mai kor emberéhez képest meglehetősen aprócskák lehettek, az ősasszony is mindössze 29 kilogrammot nyomhatott, és alig egy méter magas volt. Akkora mint egy óvodás, kisiskolás gyermek manapság, bár kora alapján alig élt tovább náluk. Az australopithecusok történelmi jelentősége azonban igencsak fontos, hiszen fogazatukból és csontozatukból kiviláglik, hogy az emberek és az emberszabású majmok között egyfajta sajátos átmenetet képviselhettek. A tudomány egyes képviselői egyenesen az emberi nem (Homo) közvetett ősének tekintik őket.
A modern ember, a Homo sapiens 200 ezer éve jelent meg Afrikában, míg Lucy és társai 3 millió évvel korábban már ott éltek.
Az etiópiai Hardan 288-as feltárási helyén összesen 42 darab csont, köztük egy majdnem teljesen ép koponya került elő 1974 késő őszén. A csontok az ősember testének alig 40 százalékát tették ki, mégis elegendőek voltak ahhoz, hogy a mai napig újabb és újabb, informatív eredményű vizsgálatokat végezhessenek rajtuk.
Valamit valamiért
Már a felfedezést követően megkezdődtek a vizsgálatok, amelyekből kiderült, hogy bár valószínűleg a fák lombkoronáján élhettek egykor az australopithecusok, képesek voltak két lábon járni a földön is. Ez utóbbi képességük befolyással lehetett az előbbire, azaz a két lábon járás elsajátítása a faj története során egyre inkább a mászás képességének elcsökevényesedésével járhatott együtt.
A kutatók a legmodernebb képalkotási technikákkal vizsgálták meg a 3,16 millió éves egyed kövületeit. A karjáról készült felvételek azt mutatták, hogy a végtag olyan erőteljes felépítésű volt, mint a csimpánzoké, tehát sok időt tölthetett a fákon. Ez megmagyarázza a testszerte jelen lévő sérüléseinek jelentős részét is: valószínűleg lezuhanhatott, és emiatt lelte halálát. A CT-felvételek alapján azt valószínűsítik, hogy legalább 12 méter magasról zuhant le. Ekkor mindössze 11-13 éves lehetett a vizsgálatok szerint.
Nagy sérülést élt túl korábban
Halálát megelőzően komoly életveszélybe kerülhetett, ugyanis a csípőcsontján egészen más jellegű sebesülések nyomát is felfedezték, mégpedig valószínűleg egy krokodil harapásának nyomát. Vajon a csípősérülése lehet a magyarázat arra, hogy a fáról leesett? Vagy sok vért veszített? Ezt nem tudni, azt viszont igen, hogy utolsó napján bőséggel lakomázhatott, annak ellenére, hogy sérült volt, és a körülötte élő lényekhez képest lassú is.
A fogait elemezve kiderítették, hogy étlapján a halálát megelőzően valamiféle tojás – talán teknősé –, rovarok, fű és gyökerek, illetve hús szerepelhetett. Hogy utóbbi elkészítéséhez tüzet használt-e, azt nem sikerült még megállapítaniuk a kutatóknak.
Az ősemberek életmódjáról ide kattintva is olvashatsz. Azt is megtudhatod, vajon milyen módon működött akkoriban a feladatmegosztás.
